Nem tehetem meg, hogy ne vizsgáljam meg

2020.02.26. 15:01 Módosítva: 2020.02.26. 19:19

Bár kedden az országos tisztifőorvos az Emberi Erőforrás Minisztériumának (Emmi) közleményére hivatkozva arról tájékoztatott, hogy „a háziorvosok és a házi gyermekorvosok minden szükséges tájékoztatást megkaptak a Nemzeti Népegészségügyi Központtól a koronavírus-járvány megelőzéséhez szükséges teendőkről, és folyamatosan rendelkezésükre állnak kérdés esetén”, úgy tudjuk, ez nem teljesen felel meg a valóságnak. A háziorvosok, gyerekorvosok, védőnők, iskolaorvosok legutóbb február 5-én kaptak tájékoztatást, azóta nem.

És hogy mit is jelent az azóta eltelt 20 nap? Február 5-én a tájékoztató szerint még csak egyhetes lappangási időről írtak, de ma már tudjuk, hogy két hétig is bujkálhat a vírus, ahogy nem ismerték a forrását, sem azt, hogy hogyan terjed, illetve – ahogy fogalmaznak – a kézhigiénés szabályok betartásán kívül a sebészi orr-száj maszk használata bármely felső légúti megbetegedés esetén szükséges, függetlenül attól, hogy felmerül-e az új koronavírus megbetegedés lehetősége, de ma már tudjuk, hogy a „sima” sebészi orr-száj maszk nem elég arra, hogy a vírust távol tartsa: speciális maszkra, zárt szemüvegre, „szkafanderre”, dupla gumikesztyűre, lábvédő zsákra van szükség a közel 100 százalékos védelemhez. 

Az országos tisztifőorvos tehát érdemlegesen február 5-én kommunikált utoljára a koronavírussal kapcsolatban az orvostársadalommal. Az akkor még csak Kínában terjedő járvány miatt az országos tisztifőorvos előző nap, február 4-én aktualizálta az eljárásrendet, ez alapján az orvosokat arról tájékoztatták, hogy a „gyanús/kivizsgálás alatt álló esetnek minősül, akkor a teendők” előzetesen:

  • Ha telefonon jelentkezik a beteg/gondviselő, és az információk alapján (tünetek+utazási anamnézis) felmerül az új koronavírus fertőzés lehetősége, a beteg maradjon otthon. A beteg otthonában történő vizsgálat esetén az orvosnak biztosítani kell maga számára védőeszközöket és alkoholtartalmú kézfertőtlenítő szert, és gondoskodnia kell a keletkezett veszélyes hulladék szakszerű összegyűjtéséről és elhelyezéséről.
  • Ha a beteg vizsgálata, illetve az anamnézis felvétele során merül fel az új koronavírus fertőzés lehetősége, a beteg elkülönítéséről gondoskodni kell. 

Továbbá öt pontban részletezték, hogy mi a teendő ilyenkor: például a betegre szájmaszkot kell adni, hogy kinek kell telefonálni, és hogy a beteg ne utazzon tömegközlekedéssel. A háziorvosok szerint azóta viszont semmilyen tájékoztatást nem kaptak, bár úgy tudni, hogy kedden este frissítették az eljárási rendet, amit „elvileg ma ki fognak postázni”, ebben is csak annyit pontosítottak, hogy hol máshol jelent meg a megbetegedés.

Azóta persze bárki betelefonálhatott az ÁNTSZ-nek, ahol a maszk mellé már a kézfertőtlenítést is ajánlják, de vannak orvosok, akik a tájékoztatást és a szükséges eszközökkel kapcsolatos segítséget is hiányolják. Ezen kérésére egy háziorvos azt mondta, neki egy linket küldött segítségül az ÁNTSZ, hogy hol lehet maszkot rendelni. De mint jelezték, „ők biztosítani nem fognak semmit”.

A maszkok költsége az orvosokat terheli, ami az általunk megkérdezett háziorvos szerint több 100 ezer forintot is elérhet havonta, mert a vírusfilteres maszkokat 4 óráig lehet hordani, így az orvos, asszisztens napi kettőt használ.

Egy háziorvos olvasónk azt írta nekünk, hogy „több, az interneten árusító munkavédelmi céget is megkerestem, szerettem volna a szükséges eszközöket megvásárolni ( 2 személyre vonatkoztatva 5 napra elegendő felszerelés ára 50 000 Ft), de mindnél azt az információt kaptam, hogy országosan kifogyott a készlet, úgyhogy mindösszesen 10 db speciális maszkot sikerült beszereznem”.

Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció tagja, háziorvos szerint esély sincs most arra, hogy kiderüljön, mikor és hol tűnik fel legelőször majd a koronavírus Magyarországon. Az orvosok ugyanis még olyan segítséget sem kaptak, hogy egy betegtől milyen információkat gyűjtsenek be, ami alapján eldőlhet, fennáll-e a gyanú. 

Ő utánanézett, egyáltalán hol van az országban még maszk, és vidéken talált néhányat, de szerinte a vírus megjelenésének elején országosan gondoskodni kellett volna arról, hogy a háziorvosokhoz ebből kellő mennyiség jusson. Ahogy a ruhákról is, amikben egy vírusgyanús beteget meg lehet vizsgálni.

Komáromi érveihez hasonló problémákat sorolt egy másik háziorvos: „Ezeket az eszközöket hogyan kell szakszerűen használni: felvenni, levenni, megsemmisíteni?

Egyáltalán, hogyan váljunk meg ezektől, és pontosan, hol és mikor? A rendelőben? Az utcán? Ki fertőtlenít minket? És ki fertőtleníti a rendelő épületét napi szinten? Én most csak azzal a gondolattal játszottam el, hogy a járvány elér minket, és esetleg kiterjed.”

Olvasónk szerint az NNK részéről semmilyen továbbképzésben nem részesültek, de még csak szimpla rajzos tájékoztatók sem elérhetők, így „ez a kérdés a fantáziánkra lett bízva”, ami azért probléma, mert nem rutineljárásról van szó.

Komáromi szerint a vidéki orvosok lesznek a legnagyobb bajban, főleg azokon a helyeken, ahol egy idős orvosra vár majd a feladat, aki eddig is csak azért nem ment nyugdíjba, mert akkor nem maradna orvos a településen, hogy utánanézzen az eljárásoknak, a védekezésnek és a gyógykezeléseknek.

Nemcsak emiatt nincsenek könnyű helyzetben az idős házi- és gyermekorvosok, akikből az orvoshiány miatt nem kevés van az országban. Beszéltünk olyan háziorvossal, aki 45 éve orvos, és még soha nem kapott el betegtől fertőzést, de most aggódik, mert bár éppen az idősebb korosztály van a leginkább veszélyeztetett helyzetben, azt mondta, mindenkinek áll a zászló. „A háziorvos az az előszoba, akihez legelőször be fog jönni a beteg, hogy nincs-e koronavírus-fertőzése. Nem elég tájékozott a lakosság ahhoz, hogy öndiagnózis után a Szent László Kórházba bemenjen.” (Magyarországon csak a Lászlóban van vírusdiagnosztika).

Azt mondta, lehetetlen izolációs feltételeket várnak el tőlük. Szemüvegre lenne szükségük, továbbá olyan, egyszer használatos, hosszú ujjú ruhára, amit minden beteg után ki kellene cserélniük, ráadásul az utána már veszélyes hulladéknak minősül, ami további kötelezettségeket jelent, eközben pedig nekik minden beteget meg kell vizsgálniuk.

Nézze, ha valaki bejön és lázas, azt nekem meg kell vizsgálnom, egy méteren belülre kell kerülnöm, bele kell nyúlni a szájába, majd minden eszközt azonnal fertőtleníteni kell. 

A doktornő azt mondta, olyan is lehet, hogy valaki tünetmentes, de már fertőz, ami a kínai tapasztalatok alapján azt jelenti, hogy 80 százalékos valószínűséggel nem lesz beteg, de tíz százalékban meg azt, hogy akár bele is halhat, mondta. Ennek ellenére kitartanak, és

ha félnék, nem lennék itt.

Szerdán Gulyás Gergely miniszter Kásler Miklós miniszterrel, majd délután Müller Cecília országos tisztifőorvos Szlávik Jánossal, a Szent László kórház főorvosával együtt tartottak sajtótájékoztatót. A háziorvosi felkészítésről újságírói kérdésre Szlávik azt mondta, tudomása szerint „minden orvoshoz eljutottak az esetdefiníciók”.

Müller azt mondta, az első eljárásrendről is tájékoztatást kaptak a háziorvosok, a kormányhivatalokon és a járási hivatalokon keresztül. Kedden kiadtak egy legfrissebbet, ezt is megkapták, és most még külön tájékoztatót is tettek mellé.

Több jelzés érkezett felém, ami köszönő volt, nem tudok mit mondani azokra az állításokra, hogy nem kapnak tájékoztatást.

Hogy a háziorvosok milyen maszkot viseljenek, arra azt mondta, az egészségügyi szolgáltató köteles az infekciókontroll szabályai szerint működni, kell, hogy legyen saját védőfelszerelése. Természetesen ezt ritkán viseli ilyen módon, mondta Müller. „De én is tettem lépéseket, hogy ebben a jelenlegi helyzetben szeretnénk segíteni, és éppen néhány perccel ezelőtt indítottam el egy nagyobb fajta beszerzési kérelmet. Az a szándék, hogy fogunk juttatni egyéni védőfelszerelést”.