Áll a bál a velencei tóparti sportuszoda építése körül

velence25 (1 of 1)
2020.02.26. 10:20
Biztonsági őrökkel zárták le a velencei sportuszoda építkezését. Több mint ötmilliárd forintba kerül a beruházás, ám az előző városvezetés fedezet nélkül vágott bele a projektbe. Az új polgármester szerint nem lehet csak úgy odaadni az önkormányzat legértékesebb telkét, ezért a kormányhivatal segítségével felfüggesztették az építkezést. Nyáron át kéne adni az uszodát, de február közepén nem mehetnek munkagépek a területre. Utánajátunk, mi vezetett idáig.

Akár farkasszemet is nézhetne az egymástól alig húsz méterre elhelyezett kék bódé és szürke bódé biztonsági őre Velencén. Egyikük az önkormányzat egyik legértékesebb tóparti területét védi, a másik a kivitelező cég hátrahagyott gépeit. Az elbarikádozott területen hatalmas földkupac, több száz négyzetméteres betonalap és munkagépek rondítják a velencei tópartot, pár hónappal a strandszezon kezdete előtt. 

Az önkormányzat és a részben önkormányzati tulajdonú építtető, a Velence Plus Kft. komoly vitában áll ősz óta, a tét a sportuszoda sorsa, amit a taotámogatás miatt júniusban át kellene adni. (A Velence Plusban még a helyi úszóklub, illetve a telek melletti wellnesshotel tulajdonosi köre érdekelt.) A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szabványainak is megfelelő, négymedencés, ötszáz fős lelátóval rendelkező uszodát álmodtak Velencére, ahol vízilabda-mérkőzéseket és úszóversenyeket lehet rendezni, de tanuszodaként is működne a környékbeli iskolák számára. Jelenleg azonban az is kérdéses, hogy megépül-e valaha.

Veszélyben L. Simon velencei álma

L. Simon László országgyűlési képviselő még 2015-ben jelentette be, hogy Velencének szüksége van egy sportuszodára. Nem sokkal később aztán a város képviselő-testülete a projektben való részvételhez feltételesen rendelkezésre bocsátotta az egykori Ifi Étterem és a Velence Resort & Spa Hotel között évek óta üresen álló területet. Aztán telt-múlt az idő, és látszólag nem történt semmi az ügyben, mígnem tavaly júliusban a képviselő-testület már arra hatalmazta fel a polgármestert, hogy a Velence Plus Kft. taggyűlésén támogassa a koncessziós szerződés aláírását. 

Ez megtörtént, és az önkormányzati választás előtt három nappal ünnepélyesen letették az alapkövet, elindulhatott az évek óta várt beruházás. Ám október 13-án kisebb meglepetésre leváltották a fideszes városvezetést, a Regélő Egyesület színeiben induló Gerhard Ákos kétszáz szavazattal legyőzte Koszti Andrást.

ÉS INNENTŐL KEZDVE MÁR NEM MENT MINDEN SÍNEN AZ USZODával.

Nem volt fedezete az uszodának 

Az októberben megválasztott új testület ugyanis elkezdte átnézni a folyamatban lévő beruházásokat, és állításuk szerint sorra derültek ki a problémák az uszodáról. Gerhard arról beszélt az Indexnek, hogy hiába kértek betekintést az építtetőtől több fontosabb dokumentumba, a mai napig nem kaptak erre lehetőséget.

A legnagyobb probléma azonban az önkormányzati tulajdonú építési telekkel volt, mert az építtető cég nem tudta bemutatni  

  • az önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását, és 
  • a birtokbavételi jegyzőkönyvet, amely igazolná, hogy az építési terület át lett adva a kivitelezőnek. 

Bár megpróbálják politikai síkra terelni, ez valójában egy egyszerű gazdasági-jogi történet. Van egy telek, aminek a tulajdonjoga az önkormányzaté, és úgy kezdtek el rajta építkezni, hogy nincs tisztázva a sorsa

- fogalmazott a polgármester, aki szerint felelős városgazdaként muszáj látnia, hogy a több száz millió forintra becsült telekért cserébe mit kap az önkormányzat, és nem támogathat úgy egy építkezést, hogy nem ismeri a finanszírozási hátteret. 

Pénz nélkül kezdtek építkezni 

Az építés finanszírozása az év végére elvileg megoldódott, miután Tessely Zoltán országgyűlési képviselő közbenjárásával az Országgyűlés decemberben elfogadott egy törvénymódosítást, amellyel a látványsport-beruházások támogatásánál törölték az önrészt. 

A jelenlegi állás szerint Összesen 5,2 milliárd forintba kerül az uszoda építése, ami javarészt TAOtámogatásokból áll össze, és mint Tessely lapunknak megerősítette, "a városi költségvetést egy forint teher sem éri a kivitelezés költségeiből."

Gerhard állítása szerint ugyanakkor a mai napig nem tudni, az 5,2 milliárd forintos koncessziós szerződésből valójában mennyi áll az építtető rendelkezésére, mert nem tudták papírokkal igazolni a taotámogatásokat.

Elődje, Koszti András tavaly januárban még azt mondta, a teljes fedezet megléte nélkül is muszáj elkezdeni az építkezést, mert a taoprogram határozata alapján legkésőbb 2020. június 30-ig át kell adni a létesítményt. Ha ez nem történik meg, vissza kell fizetni a taotámogatást.

Felfüggesztették az építkezést

Hogy az önkormányzati telket milyen jogosultsággal adta át az előző városvezetés az építtetőnek, továbbra se látja Gerhard, ezért novemberben a Fejér Megyei Kormányhivatal építésügyi osztályához fordult a városvezetés.

A hivatal pedig egy helyszíni szemle után decemberben felfüggesztette az uszoda építését, mert az építtető nem tudta igazolni, hogy a jogszabályoknak megfelelő, hivatalos tulajdonosi hozzájárulást kapott volna az önkormányzattól. A bemutatott papíron nem volt bélyegző, nem volt fejléce, sem iktatószáma, mint ahogy az se volt rajta, hogy képviselő-testület milyen határozattal hatalmazta fel Koszti András polgármestert a nyilatkozat kiadására.  

László Csaba, a Velence Plus Kft. vezetője azóta is vitatja a döntést, és két korábbi testületi határozatra hivatkozva azt állítja, mindössze formai jegyek hiányoztak a papírról, amit az új városvezetés bármikor tudna pótolni, ha akarna. A Velence Plus Kft. a kormányhivatal decemberi végzését figyelmen kívül hagyva az év elején elkezdte folytatni az építkezést. Tessely azt állítja, csak a kötelezően előírt partfalvédelmi munkákat végezték, Gerhard szerint viszont már betonoztak, amikor közbeléptek. 

Ellepték a fekete ruhás biztonságiak 

az önkormányzat vagyonvédelmi okokra hivatkozva egy biztonsági céggel lezárta az építési területet, hogy megakadályozza az építkezés folytatását.

A zárt képviselő-testületi ülésen meghozott határozat alapján február 13-án este felvonult a felbérelt vagyonvédelmi cég, és kordonnal választottak le az önkormányzat területét, hogy ne tudjanak bemenni a munkagépek. 

Épp kocsival jöttünk arrafelé, és láttam, hogy harminc fekete ruhás férfi vonul az utcán. Az tényleg nagyon para volt. Nem szívesen lettem volna egyedül az utcán

- mesélte Velencén egy fiatal nő az Indexnek. Dr. Mikó István, a Pro Complex Kft. jogi képviselője szerint viszont szó sincs vonulásról. "Az történt, hogy a terület tulajdonosa, az önkormányzat megbízást adott a vagyonvédelmi szolgáltatást végző társaságnak, hogy megóvja a birtokát - mondta az Indexnek, és a cég munkatársai csak megkezdték a szolgáltatást. 

Megvolt az első randevú

Hogy meddig maradnak a biztonságiak, egyelőre senki nem tudja, mint ahogy azt se, hogy mikor épülhet meg az uszoda.

Tessely múlt héten közös egyeztetésre hívta a kormányhivatalt, a városvezetést, a taotámogatásról döntő vízilabda-szövetséget, a rendőrséget, és az építtető cég képviselőit. A támogatás nagy részét biztosító szövetség azzal az indoklással nem ment el, hogy távol akarnak maradni a politikai vihartól, de a rendőrség képviselője se jelent meg.

Itt mindenki elmondta a sérelmeit, ám konkrét előrelépés Gerhard szerint nem történt.

Olyan volt mint egy első randevú. Bármi lehet még belőle

- mondta a velencei polgármester.

Tessely szerint a megbeszélésen nyilvánvalóvá vált, hogy a tulajdonosi hozzájárulási nyilatkozat az önkormányzat részéről bármikor pótolható.

Jelenleg úgy látom, hogy a sportuszoda egyetértés és egy jó ügy mellett való összefogás hiányában nem tud megépülni. Ha ez az összefogás nagyon gyorsan megszületne, akkor, talán még a mögöttünk lévő elfecsérelt négy hónap ellenére is, van rá remény

- írta lapunknak. Mint felhívta rá a figyelmet, a vízilabda szövetség határozata értelmében legkésőbb június végéig használatba kellene venni az uszodát, ezért nagyon szorítja őket az idő. 

Megosztja a velenceiket az uszoda

Itt tart tehát most a vita, ami a velenceieket is érezhetően két táborra osztotta. Van aki szerint teljesen felesleges uszodát építeni a tópartra, mert ha valaki szeretne úszni, ott a hotel wellness-részlege is, ahol ráadásul a velencei lakosok kedvezményre is jogosultak. Más viszont úgy látja, jót tenne a városnak és az idegenforgalomnak, ha megépülne a létesítmény.

Inkább uszoda épüljön, mint kaszinó

- háborgott egy helyi vállalkozó, utalva a kétezres években sokat emlegetett, Gyurcsány-kormányhoz köthető sukorói kaszinó tervére. - Az új városvezetés mindenben keresztbe tesz a helyieknek."

Egy másik helyi férfi viszont kifejezetten azt emelte ki a beszélgetésünkben, hogy örül annak, hogy az új városvezetés beleállt a vitába, mert az egész szerinte csak arról szól, hogy a haveri cégek zsíros megrendelésekhez jussanak. 

Természetesen szerettünk volna László Csabával, a Velence Plus Kft. vezetőjével is beszélni, ám telefonos megkeresésünket visszautasította, írásban feltett kérdéseinkre pedig cikkünk megjelenéséig nem válaszolt. 

(Borítókép: Máth Kristóf / Index)