Hugó
-6 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Egy csalóért mentek, rögtön kettőt is fogtak a rendőrök

2020.02.27. 09:24

Unokázós csalók ismét idős embereket kerestek fel magukat hozzátartozójuknak kiadva, hogy pénzt csaljanak ki valótlan balesetekre hivatkozva. Egy terézvárosi idős asszonyból 2020. február 20-án másfél millió forintot szedtek ki, a pénzért egy férfi ment. A nyomozók a lefoglalt kamerafelvételek alapján azonosították a férfit, és február 25-én délután egy XVIII. kerületi társasház előtt fogták el, miután pénzt és ékszereket vett át egy idős asszonytól, írja a Police.hu.

A rendőrök a 22 éves budapesti B. Csabánál több mint egymillió forint értékben találtak pénzt és arany ékszereket. A nyomozók ezután kutatást tartottak az elkövető pesterzsébeti lakásán. A rendőröknek a férfi apósa nyitott ajtót, a 48 éves martonvásári D. József, akit szintén elfogtak. A gyanú szerint D. József is pénzt csalt ki két idős asszonytól úgy, hogy az eddig ismeretlen női társa telefonon felhívta a sértetteket, majd magát a lányuknak kiadva közölte, hogy balesetet okozott, és mivel lejárt a kötelező biztosítása, de nem akarja, hogy rendőrségi feljelentés legyen, ki kell fizetnie a keletkezett kárt. A férfi a III. és a XIII. kerületi sértettektől közel hatmillió forintot vett át.

A kutatáskor a rendőrök telefonokat és SIM kártyákat foglaltak le; még a virágládába rejtve is mobiltelefont találtak. A nyomozók mindkét férfit kétrendbeli csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.