Egy vatikáni tudósító tudni véli, hogy Ferenc pápa Magyarországra jön

2020.02.28. 20:56

Francesco Grana vatikáni tudósító tudni véli, hogy idén szeptemberben Magyarországra látogat Ferenc pápa a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus alkalmából - számolt be róla a Magyar Hang. A tudósító a Twitter-oldalán osztotta meg ezt az információt pénteken délután. Francesco Grana még a látogatás napját is megjelölte bejegyzésében, szerinte szeptember 20-án, vasárnap, a kongresszus zárónapján jön Budapestre a katolikus egyházfő.

A portálnak azóta sikerült telefonon elérnie a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus titkárságát, akik azt közölték, örömmel értesültek a látogatással kapcsolatos hírről, hivatalos megerősítés azonban egyelőre még nem érkezett, ezt várják.

Ferenc pápát két hete Áder János köztársasági elnök, majd egy hete Erdő Péter bíboros hívta a katolikus világeseményre Budapestre.

Legutóbb 1996. szeptember 6-7-én járt hazánkban katolikus egyházfő: II. János Pál 24 évvel ezelőtt a pannonhalmi Bencés Főapátság fennállásának millenniuma alkalmából Győr mellett mutatott be szentmisét több százezer ember előtt.