Siófok megfellebbezte az ezüstparti kikötőbővítés vízjogi engedélyét

2020.02.28. 14:50

Siófok Város Önkormányzata megfellebbezte a Siófok széplaki, ezüstparti kikötő vízjogi engedélyére vonatkozó döntést – közölte az Indexszel az önkormányzat. 

A város vezetése jogszerűtlennek tartja az Országos Katasztrófavédelmi Hatóság határozatát, ami vízjogi engedélyt adott a vitatott balatonszéplaki kikötő bővítését tervező cégnek. 

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság február 10-én adott vízjogi engedélyt a 178 férőhelyes kikötőt tervező beruházó cégnek. Az önkormányzat a fellebbezésben kéri az engedélykérelem elutasítását és az eljárás megszüntetését.

Az önkormányzat szerint 2019-ben konkretizálódott, hogy Siófok széplaki városrészén található, 40 férőhelyes kis kikötőt milyen módon tervezi bővíteni a jelenlegi tulajdonosa. A Balaton védelmében, az építkezés ellen, tiltakozó lakossági fórumot is tartottak. A helyiek attól tartottak, hogy a beruházás során kikotort 35 ezer köbméter iszap és homok a szomszédos szabadstrandon köt majd ki, ezzel ellehetetlenítve a fürdést.

Az önkormányzat közlése szerint a beruházó Yolle Kft.-nek az építkezés megkezdése előtt szükséges különböző hatósági engedélyeket beszereznie és előírásoknak megfelelnie. Egyik ilyen kötelezettsége, hogy parkolóhelyeket kell biztosítania ahhoz, hogy a kikötő használatát engedélyezzék számára. A város képviselő-testülete azonban a 2019. októberi alakuló ülésén visszavonta a korábbi testület határozatát, ami a parkolóhelyek önkormányzati területen való kialakítására vonatkozott.

Siófok önkormányzatának képviselő-testülete még 2011-ben határozatban járult hozzá, hogy cége, a Balaton-parti Kft., a Yolle Kft. részére a kikötő működtetéséhez szükséges ingatlan vonatkozásában bérleti szerződést kössön. Ez, a kikötő megközelíthetőségét biztosító szerződés 10 éves, határozott időtartamra köttetett, és 2021-ben jár le – közölte az önkormányzat.

Előzmény

Ahogy a tavalyi cikkünkben is írtuk, a beruházást tervező Yolle Kft. üzemelteti a mostani, kisebb kikötőt az Ezüstparton, ezt bővítenék ki jelentősen, 300 méterrel az északi part felé. A cég ügyvezetője, Kenesei István már 12 éve is tervezte a kikötő bővítését, de akkor a hatóság ezt megakadályozta. Ezután bíróságra vitte az ügyet, két per is volt, mindkettőt megnyerte, ezért azt mondta az ügyről beszámoló 24.hu-nak, hogy most már nem lehet megakadályozni, hogy megépítse a kikötőt: „megfellebbezhetik, perelhetnek, de az több százmillióba kerül majd annak, aki bíróság elé viszi az ügyet, mert kifizettetem velük a bevételként kieső összeget”. 

Az akkori önkormányzat a cikk szerint még támogatta a bővítést és a partszakasz „lidósítását”.

Pár éve az Aranypartra tervezett, 110 férőhelyes jachtkikötő miatt tiltakoztak a helyi civilek, akik ott is a szabadstrandot féltették a beruházástól. A kikötő végül nem kapott engedélyt, mert a közlekedő hajók veszélyeztették volna a strandolókat.