Újabb fordulatot vett a polgárőrszövetségen belüli háború

2020.02.28. 10:51

A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, Túrós András korábbi közvetlen helyettese tagságának felfüggesztéséről szóló határozatot – tudta meg a Magyar Hang. A nemrégiben született elsőfokú ítélet alapján tehát nem állta ki a törvényesség próbáját az az etikai eljárás, amelyet Tóth Attilával szemben folytattak.

A döntés Tóth meghallgatása nélkül született, különös módon éppen akkor idézték be, amikor tanúvallomást kellett tennie a polgárőrség mellénybeszerzését érintő ügyben. De volt olyan tárgyalás is, amelyre meghívást sem kapott. Ha az ítélet jogerőssé válik, az OPSZ-nek – amelynek egy nyugalmazott pénzügyőr vezérőrnagy a jogi képviselője – a százezres nagyságrendű perköltséget is meg kell fizetnie – írja a Magyar Hang.

A konfliktus középpontjában a lap szerint a láthatósági mellények beszerzéséről 2016-ban született döntés áll. A történet lényege, hogy 2015-ben írták ki a közbeszerzést, amihez a kormány biztosított 200 millió forintot, a győztes a legolcsóbb ajánlatot tevő, alsózsolcai székhelyű Vizuátor Kft. lett. Ugyanakkor az eredeti, a polgárőrség vezetőivel megismertetett kiírási feltételek végül jelentősen módosultak. Kezdetben ugyanis arról volt szó, hogy a mellényeket kizárólag magyar alapanyagból, Magyarországon, alvállalkozó bevonása nélkül gyártják. Utóbbi a Vizuátor kapacitásai alapján eleve megvalósíthatatlan volt, hiszen a fő tevékenységi körként nyomdai előkészítést megjelölő kft. aligha képes nagy mennyiségben mellények gyártására. Túrós András a Magyar Hang megkeresésére arra hivatkozott, hogy a szerződés nem zárta ki alvállalkozó bevonását.

A lap megtudta, hogy a Készenléti Rendőrség közbeszerzési osztályának munkatársa tagja volt a bíráló bizottságnak, akit a Vizuátorral való szerződéskötés alkalmával az OPSZ honlapjának tanúsága szerint Túrós András elnöki jutalomban és dicséretben részesített.

Jelenleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága folytat eljárást költségvetési csalás gyanúja miatt. Tavaly többször is érdeklődtünk a nyomozás állásáról, ám érdemi választ nem kaptunk.

Az biztos, hogy a polgárőrszövetségben kellemetlenségekre számíthat, akit az elnök az ellenfelének tart. Márpedig Túrós András szerint Tóth Attila áll a mellénybeszerzés miatti támadások mögött. Névtelen bejelentésre nemrégiben ellenőrzésbe kezdett az OPSZ egy áldozatvédelmi projekt ügyében, amelyben a Komp Egyesület partnereként részt vett a polgárőrség akkor Tóth Attila vezette Hajdú-Bihar megyei szervezete. A 129 millió forintos programot még 2011-ben hirdették meg – a megyei szervezetre eső rész 46 millió –, a zárás időpontja 2014. december 31., a társfinanszírozó az Európai Szociális Alap és a magyar költségvetés volt. Vagyis az OPSZ költségvetését egyetlen fillér erejéig sem érintette a projekt, amellyel mind az unió, mind a magyar kormány felé rendben elszámoltak. A lap úgy tudja, a jelentés azóta elkészült, ám nem tárták a nyilvánosság elé, s a hatóságokhoz sem fordult az ügyben az OPSZ.