A nap, amikor megérkezett a koronavírus Magyarországra – összefoglaló

2020.03.04. 23:58

Röviden összefoglaljuk, mi történt március 4-én koronavírusügyben Magyarországon és a világban:

  • A nap egyértelműen legfontosabb történése, hogy bejelentették: Magyarországon is megjelent a koronavírus. Két, Magyarországon tanuló iráni diák fertőződött meg, enyhe tüneteik vannak, de izolációban tartják őket, csakúgy, mint egyikük feleségét és másikuk barátnőjét.

    Kapcsolódó

    Két koronavírusos beteg van Magyarországon

    Orbán Viktor jelentette be Facebookon, iráni diákok a fertőzöttek, enyhe tüneteik vannak. A gyógyulásukig izolációban maradnak. Az egyikük a SOTE-ra jár.

  • A bejelentés után 17-ről 21-re nőtt a szerdán elindult kormányzati koronavírusos információs portálon a karanténban lévő személyek számlálója.
  • Szintén fontos fejlemény volt, hogy kiderült néhány új információ a Magyarországon is átutazó „koronavírusos diáklányokként” elhíresült személyekről. Flixbusszal jöttek, voltak a Széchenyi fürdőben, ahol emiatt fertőtlenítésbe kezdtek, jártak romkocsmában, palacsintázóban, de az is kiderült, hogy az egyikük már olyan rosszul volt Magyarországon, hogy inkább nem is folytatta útját.

    Kapcsolódó

    Flixbusszal jöttek a koronavírusos diáklányok Budapestre, romkocsmában és a Széchenyi fürdőben is jártak

    Örül az országos tisztifőorvos, mert nincs koronavírusos. Egyelőre senkit nem kellett elkülöníteni a Budapesten járt koronavírusos turistalányok miatt.

  • A cseh hatóságok nagyjából tíz óra alatt elég alaposan feltérképezték a Magyarországon is átutazó turisták útját. Számos embert otthoni elkülönítésbe is helyeztek.
  • Nálunk kifejezetten kevés információt hoztak nyilvánosságra az esetről, annak ellenére, hogy azt például tudják a hatóságok, hogy az egyetemisták melyik buszjárattal utaztak Bécsből Budapestre.
  • Közben kiderült, könnyen lehet, hogy az USA-ban súlyosabb a helyzet, mint amilyennek elsőre tűnt. Elképzelhető, hogy Washington államban akár 1500 fertőzött is lehet, akikről senki sem tud, így el sem lehet őket különíteni.

    Kapcsolódó

    Seattle lehet az új Vuhan?

    Akár 1500 ismeretlen fertőzött is lehet Washington államban, a járvány már legalább hat hete észrevétlenül terjed Amerikában.

  • Estére az USA-ban 11-re emelkedett a halálos áldozatok száma, és az is kiderült, hogy az országban nincs elég szájmaszk, ha komolyabbra fordulna a járvány. A WHO arra kérte a különféle maszkgyártókat, hogy amennyire tudják, növeljék a gyártási kapacitásukat. Los Angeles megyében szükségállapotot hirdettek, miután 48 óra alatt újabb hat megbetegedést regisztráltak. New York államban pedig tizenegyre nőt a fertőzöttek száma.
  • Jó hír viszont, hogy napokon belül több magyar elhagyhatja a karantént. Péntektől jövő csütörtökig kilenc magyar állampolgár hagyhatja el a karantént abból a 12 emberből, akit a koronavírus miatt vetettek alá az intézkedésnek a világ több pontján, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 
  • A konkrét esetektől eggyel távolabb lépve azt is meg kell említenünk, hogy a magyar rendőrség négy eljárást is folytat koronavírusos rémhírek terjesztése miatt.
  • Olaszországban száz fölé emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma, ezzel párhuzamosan pedig szigorú intézkedéseket vezettek be az országban. Például március közepéig zárva tart minden iskola és egyetem, hátha így valamennyire lassítani tudják a járvány terjedését.

    Kapcsolódó

    Olaszországban az összes iskolát bezárják a koronavírus miatt

    A koronavírus miatt március közepéig lellítják a tanítás a koronavírus által sújtott országban.

  • Az eddigi is nagyon szigorú karanténpolitikát folytató Izrael tovább szigorította szabályait. Azok a nem izraeli személyek, akik Ausztriából, Franciaországból, Németországból, Spanyolországból vagy Svájcból érkezve akarnak bejutni Izraelbe, csak akkor kerülhetik el a karantént, ha bizonyítani tudják, hogy az utazásuk előtt 14 napig karanténban voltak valahol. Az ezekből az országokból érkező izraeli személyeket pedig azonnal otthoni elkülönítésre küldik.

További fontosabb történések, bejelentett megbetegedések:

  • Az új James Bond-film készítői engedtek a rajongók követelésének, és eltolták a film bemutatóját. Pár napja kérték James Bond-rajongók a film gyártóit, hogy fújják le a legújabb Bond-film, a Nincs idő meghalni bemutatóját. Szerdán a film producerei bejelentették a Facebookon, hogy a premiert áprilisról novemberre halasztották.

    Kapcsolódó

    Csúszik a James Bond-premier a koronavírus miatt

    A rajongók pár napja kérték arra a stúdiót, hogy fontolják meg a fertőzés miatt a film bemutatásának időpontját.

  • Folyamatosan mondják le a nagyobb eseményeket. A vírus miatt elmarad Michelisz Norberték spanyolországi WTCR-tesztje. A fent említett olasz szigorítások miatt pedig az országban rendezett összes sporteseményt zárt kapuk mögött tartják meg április elejéig.
  • Mark Zuckerberg bejelentette, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) annyi ingyenes reklámhelyet kap a Facebookon a járványhoz kapcsolódó információk terjesztésére, amennyit csak szeretne, továbbá több nemzetközi egészségügyi szervezetet támogatnak több millió dollárnyi hirdetési kuponnal. Ezenfelül pedig igyekeznek minél hatékonyabban szűrni az álhíreket és megtévesztő hirdetéseket.

  • Szerda este bejelentették, hogy Szlovéniában is diagnosztizálták az első koronavírusos megbetegedést. A beteg Marokkóból, Olaszországon keresztül érkezett Szlovéniába, jelenleg a ljubljanai kórházban van karanténban. A szlovén közegészségügyi intézet szóvivője közölte, most arra összpontosítanak, hogy felkutassák azokat, akik kapcsolatban álltak a fertőzött személlyel, és kiderítsék, hogy hol fertőződhetett meg.
  • Írországban kettőről hatra ugrott a koronavírusos megbetegedések száma.
  • Chilében bejelentették a második megbetegedést. Annak az orvosnak a feleségéről van szó, akit kedden koronavírussal diagnosztizálták. Majd nem sokkal később a harmadik megbetegedés is hivatalossá vált.
  • Új-Zélandon is bejelentették a harmadik megbetegedést.
  • Franciaországban négyre emelkedett a halálos áldozatok száma, valamint lokalizáltak egy gócpontot is. Több megbetegedés is egy kelet-franciaországi vallási eseményhez köthető, amin több ezer ember vett részt még február második felében. A hatóságok azt kérték, hogy aki ott volt az eseményen, mindenképpen figyelje, hogy vannak-e tünetei.


  • Hírek
  • Bankszámla