Flixbusszal jöttek a koronavírusos diáklányok Budapestre, romkocsmában és a Széchenyi fürdőben is jártak
További Belföld cikkek
Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs vezetője szerdán 14 órakor is ugyanazt mondta, amit előző nap:
Magyarországon továbbra sincs új koronavírussal fertőzött beteg.
A hatóságok továbbra is ellenőrzik a határokat és a beérkezők egészségi állapotát, mondta az ezredes. Eddig 413 személyt szűrtek a közutakon, 5405 pedig a debreceni és a budapesti reptereken.
Magyarországon 29 infektológiai osztály van, és mindegyiken adott az elkülönítés lehetősége. Müller Cecília országos tisztifőorvos a tájékoztatón nem tudta megmondani, hogy pontosan hány ember van jelenleg ezeken az osztályokon, mert a hatóság csak a kórházakból továbbküldött minták alapján tud adatokat szolgáltatni. Eddig 230 laboratóriumi tesztvizsgálatot végeztek Magyarországon, és az mind negatív volt. Újságírói kérdés nyomán Müller Cecília egy háromtagú egri családot említett meg, amelynek tagjait elkülönítették, és akiknek a mintáival kapcsolatban egyelőre nincs eredmény.
A teljes sajtótájékoztatót itt nézheti vissza, szöveges összefoglalónk a videó alatt folytatódik:
Jelenleg az összes beteg mindössze három százaléka van Európában, és az összes eset közül 54 százalékot meghaladja a felgyógyult betegek száma, ismertette Lakatos Tibor, az operatív törzs vezetője a további lényeges adatokat. A halálozási ráta is három százalék, ami magasabb, mint az influenza esetében, de kisebb, mint például a madárinfluenza esetében. A legnagyobb kockázatot az idős, egyéb betegségben szenvedő emberekre jelenti a koronavírus – ezt már Menczer Tamás külügyi államtitkár mondta el a tájékoztató egy későbbi pontján.
Információ a koronavírusról
Arról is szó esett, hogy elindult a koronavírusos weboldal és Facebook-oldal is. Lakatos Tibor ezredes arra kérte az embereket, hogy ezeken az információs felületeken tájékozódjon először mindenki, akinek kérdése van a koronavírussal kapcsolatban. Ha ezeken nem találnak választ a kérdéseikre, csak akkor hívják a forró drótot, vagy írjanak emailt.
Lakatos az álhírterjesztés elleni küzdelemre is kitért: a Nemzeti Nyomozóiroda négy büntetőeljárást indított olyan eseteknél, ahol valótlan hírekkel próbáltak valakik pánikot kelteni. A négy közül egy esetben azonosították az álhírkeltő embert.
Az ezredes felszólított mindenkit, hogy csak ellenőrzött információkat osszanak meg az interneten. Nagyobb portálokat is említett név nélkül, ahol szerinte nem ellenőrzött információk jelentek meg, ezért az NMHH is figyel az esetleges pánikkeltő álhírterjesztésre.
Telefonálni, majd mentőt hívni
Az a legörvendetesebb hír, hogy Magyarországon egy megbetegedést sem találtunk
– mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos, majd röviden a jelenlegi eljárásrendről beszélt, ami szerint
a háziorvos nem megy ki a potenciális koronavírusos beteghez, és azt kérik, hogy a potenciális koronavírusos betegek se menjenek a háziorvoshoz, hanem először telefonon konzultáljanak vele.
Ennek célja az egészségügyi alkalmazottak védelme. A telefonos konzultáció után a mentőszolgálat szállítja be a beteget az illetékes kórházba (a megyei infektológiára), ahol gyanús eset a tesztek lefolytatásáig elkülönítve várakozik. Az érintettek jellemzően külföldön jártak nemrég, és valamilyen lázas, influenzaszerű megbetegedésben szenvednek.
A tisztifőorvos szerint a mentők bírják az új eseteket, minden megyében új mentőkocsit állítottak csatasorba, hogy az új eljárásrendnek megfelelő legyen a működés.
A turistalányok részletei
A tisztifőorvos hosszabban beszélt azokról a fiatal turistákról, akik Budapesten jártak, majd egyiküknél koronavírust azonosítottak Csehországban. Elmondta, hogy valójában nem kettő, hanem négy lány érkezett Budapestre Bécsből február 26-án a Flixbus járatával, és hárman közülük megbetegedtek. Két éjszakát maradtak Budapesten.
Csehországban két diákról később kiderült, hogy beteg, a harmadik egészséges, a negyedik pedig Budapestről visszautazott Milánóba, majd onnan az USA-ba akart repülni, de Dániában már olyan rosszul volt, hogy ott marasztalták, egy dán egészségügyi intézményben van jelenleg.
A tisztifőorvos már rendelkezik annak a busznak az utaslistájával, amivel az egyetemisták Budapestre érkeztek, de még nem tudni, melyik ülésen ültek. Pedig ez fontos a tisztifőorvos szerint, ugyanis szoros kontaktnak számít mindenki, aki 2-2 ülés távolságban ült tőlük. Az airbnb-s bérlakás bérbeadójával nem kerültek a lányok kapcsolatba, a kulcsot borítékban kapták meg. A tisztifőorvos beszélt a lakástulajdonossal is, aki azt mondta neki, hogy a takarítás, fertőtlenítés megtörtént az ingatlanban. Müller Cecília szerint megnyugtató volt, amit a tulajdonostól megtudott. A kormányhivatal népegészségügyi szakemberei is ellenőrizték a lakást, ők is rendben találták.
Nem nagyon betegek
– mondta még a Csehországban ápolt egyetemistákkal kapcsolatban Müller Cecília, az viszont egyelőre nem minden ponton tiszta, hogy pontosan merre jártak Budapesten. Jellemzően gyalogosan közlekedtek, ugyanis nincs helyismeretük, és nem tudták pontosan megmondani.
Betértek egy romkocsmába, egy palacsintázóba, sétáltak a Lánchídon, bementek egy gyógyszertárba, mert egyiküknek fájt a feje, és a Széchenyi Fürdőben is töltöttek mind a négyen egy órát.
A tisztifőorvos a fürdővel is felvette a kapcsolatot, ahol épp egy hete erősítették meg a fertőtlenítési eljárásokat a felületeken, és az úszómedencék klórszintjét is megemelték. Ennek a vírusnak van egy burokrésze, amit megsemmisít a klór, ráadásul emberről emberre terjedő betegségről van szó, mondta Müller Cecília, így a közvetítő felület, például a víz nem fertőz tovább. Nagytakarítást is végeztek a fürdőben.
A lányok nem voltak étteremben, a tisztifőorvos szerint a szállásukra rendeltek ételt.
Egy újságírói felhívta a tisztifőorvos figyelmét arra, amit az Index is részletesen megírt, hogy Csehországban egy tízórás vizsgálat után több tucat embert elkülönítettek, akik potenciálisan kapcsolatba kerülhettek ezekkel a turistákkal, Magyarországon viszont senkit.
A nekik ételt szállító embert, a fürdőben velük kapcsolatba kerülő munkatársak miért nincsenek házi karanténban?
– kérdezték Müller Cecíliát. Erre azt válaszolta, hogy még nem kapta meg az összes adatot, így nincs pontosan képben a turistákkal szoros (a WHO szerint kétméteres távolságú) kapcsolatot létesítő kontaktokkal, ezek nincsenek beazonosítva egyelőre.
„A maximális biztonságon és a szükséges tevékenységeken legyen a hangsúly. Olyan személyeket nem kívánunk korlátozni, akiket nem szükséges, akiket pedig szükséges, azokat szigorúan. A járványügyi hatóság több évtizedre visszamenőleg kiváló munkát végez” – tette még hozzá Müller Cecília.
Karanténos magyarok
Menczer Tamás külügyi államtitkár is beszélt a sajtótájékoztatón, részletesen beszélt arról a tizenkét magyarról, akik a világ különböző pontjain karanténban vannak.
Mindenki jól van, az a kamionsofőr is, aki Olaszországban dolgozott éppen a koronavírus-járvány kitörésekor, és Lombardiában van karanténban. Ő – ha minden jól megy – március 9-én hazamehet. Két magyar család van a tenerifei karanténhotelben, egy joghallgató diáklány pedig Németországban, miután együtt kávézott egy diáktársával, aki koronavírusos lett. Ő tünetmentes, jól van, és mindennap beszél a stuttgarti magyar konzulátussal. Előreláthatóan a jogászhallgató március 10-11-én hagyhatja el a kollégiumi szobáját, ahol várakozik.
A március 15-i tömegrendezvényekről megkérdezték a jelenlévőket, hogy lesz-e eltérő eljárásrend a koronavírus miatt. Erre egyelőre nem tudtak biztos választ adni, mert napról napra változhat a helyzet, messze van még a március 15-i dátum, mondta Menczer Tamás.