Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Stefánia
3 °C
8 °C

Koronavírus: mostantól nem adunk ki irániaknak magyar vízumot

DBZOL20200205041
2020.03.06. 14:25

Magyarország határozatlan időre felfüggesztette az iráni állampolgárok számára a magyar vízum kiadását – hangzott el a koronavírus elleni védekezésért felállított operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. (A törzs mindennap délben ülésezik, majd tart sajtótájékoztatót. A csütörtöki sajtótájékoztatón Kásler Miklós humánminiszter kissé ellentmondásosan nyilatkozott, erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.)

Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta: 

  • Magyarországon eddig 4 külföldi állampolgárnál diagnosztizálták az új koronavírust. 3 iráni és egy brit állampolgár. Az irániak a fővárosi Szent László kórházban, a brit a debreceni Kenézy Gyula Kórházban van. 
  • A vírus kivétel nélkül már minden környező országban megjelent. Ausztriában 43, Horvátországban 11, Romániában 6, Csehországban 12, Lengyelországban, Szlovákiában és Ukrajnában 1-1 beteg van.
  • Magyarországon 39 ember áll megfigyelés alatt, karanténban és eddig 263 ellenőrzést (mintavételt) végeztek el. A fertőzöttek kontaktuskutatása folyamatban van.
  • A világban 98 704 beteg van, 55469 gyógyult, 3383 fő pedig elhunyt a vírussal összefüggésben.
  • A kormány további fél évre, szeptember 7-ig meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.

„Egyedi esetek vannak még, a cél, hogy megelőzzük a csoportos megbetegedés kialakulását” – mondta Lakatos. Az ezredes arról is beszélt, hogy a védőfelszereléseket a továbbiakban csak a törzs engedélyével lehet exportálni. A SOTE-re járó iráni diák nem kerülte el a tömegrendezvényeket, így a törzs felszólítja az egyetemeket, hogy a kockázatokról és az intézkedésekről tájékoztassák a diákokat.

Koronavírus: az operatív törzs mácius 6-i sajtótájékoztatója

Müller: 35 fő van az iráni fertőzött miatt látókörben

Dr. Müller Cecília tisztifőorvos elmondta, hogy a SOTE-s fertőzött iráni diák szoros kontaktja csak a felesége. A kontaktok hatósági határozatot kaptak arról, hogy kötelezően otthon kell tartózkodniuk. Ha kiderül az ő járványügyi státuszuk, akkor ugyanaz lesz a sorsuk, mint a többieknek. 

Müller Cecília tiszti főorvos elmondta, hogy az első beteg február 22-én érkezett Magyarországra. A fertőzöttnek van egy barátnője, akivel közel egy hónapig Iránban tartózkodott. A hatóságok figyelmét további gyanús esetek keltették fel.

Az, hogy valaki egy csoporthoz tartozik, nem jelenti azt, hogy őket automatikusan érintettnek tartják, ezért a kontaktok feltárása időigényes folyamat – mondta. Volt továbbá egy születésnapi parti február 28-án, ahova a SOTE-s diák és a barátnője is elment. A parti résztvevőit szintén kikérdezte a hivatal, majd elzárta őket. A SOTE-s pozitív beteg járt német nyelviskolában is, ahol miatta szintén 6 fő embert elkülönítettek mint kontaktokat. 

Müller elmondta, hogy további kontaktkutatások vannak folyamatban, és amíg az ő megbetegedésétől számított lappangási idő el nem telik, addig ez így is marad. Összesen 35 fő van a központ látókörében.

A második iráni diák 28-án érkezett Magyarországra. A férfi a Szent István Egyetem hallgatója. Ő a feleségével együtt került a Szent László Kórházba. Ő betartotta az egyetem kérést, nem látogatta az egyetemet, a szoros kontkatja így csak a felesége.

A harmadik eset egy brit állampolgárságú férfi, aki Debrecenben él és gyakran jár Milánóba. Neki is elindult a kontaktkutatása. Közeli kontaktszemélye a felesége és az anyósa, ezenkívül a Wizz Air-járat utaslistáját is kikérték.

A negyedik eset az első iráni, SOTE-s diák párja, élettársa. Ő kontaktként vonult be a kórházba, és tegnap derült ki, hogy fertőzött.

„Nagyon sok esetet vizsgálunk most már, széles kiterjedt kontaktuskört és azokat a történéseket, amikről korábban szó esett” – mondta Müller.

A három amerikai és egy ecuadori lány kontaktuskutatását elvégeztük, végigjárták a felügyelők a teljes területet, az útvonalat. A megnyugtató az volt, hogy ők nem időztek itt a fürdőn kívül hosszabban, nem voltak szoros kontaktusban senkivel.

A hét francia állampolgár kontaktuskutatása szintén tegnap zajlott. Ők voltak a Nagydiófa utcai hostelben. Ott a személyzet összes tagjával beszéltek a járványügyi felügyelők. Egyetlen szoros kontaktus merült fel, aki egy alkalmi ismeretség volt, egy argentin állampolgár, de már távozott az országból. A kontaktkutatás is óráról órára változik – mondta Müller.  

Szlávik: Az egyik iráni fertőzött már a barátnője miatt aggódik

Dr. Szlávik János a betegek állapotáról azt mondta: a két iráni egyetemista közül az egyiknek végig enyhe tünetei voltak, most már jól van, de továbbra is vizsgálják, és csak akkor engedik haza, ha már biztos, hogy nem fertőzött.

A másik diák is jól van, láztalan. Ő a barátnője miatt aggódik, aki belázasodott, erősen köhög. A negyedik személy infúziós kezelést kapott, de ma már láztalan, javul az állapota.  Az egyik orvosnőt is vizsgálják, aki korábban az egyik diákot kezelte. Néhány napja belázasodott. Kiderült, hogy az orvos nem fertőződött meg, amúgy láztalan most már ő is.

15 embert elbocsátanak vasárnap a karanténból. Egy fogorvos és egy asszisztense is a karanténban van, de nekik is negatív lett a tesztjük, ha nem lesznek rosszul, vasárnap ők is távozhatnak. Arról a 15 japán turistáról pedig, akiket csütörtökön vitt el a mentő, elmondta, hogy elkülönítették őket. Ma reggel csak egy személy volt közülük lázas. A klinikai tesztek eredménye délután 3 óra körül várható. Ha mindannyiuk tesztje negatív lesz, akkor elengedik őket.

Nagyon sokan érkeznek a Dél-pesti Centrumkórházba koronavírustesztekre. A Szent László Kórházban megelőző jelleggel ilyet nem végeznek – mondta Szlávik.

Müller: A szoros kontakt időben és térben is sokat van a fertőzöttel

Müller szerint csak az számít, hogy a kontaktszemély térben és időben volt-e szoros kapcsolatban fertőzöttel. Ez alapján döntenek arról, hogy elkülönítik-e az illetőt. Tehát az, ha valaki elsétál egy fertőzött mellett, még nem számít szoros kontaktnak. 

A magyar birkózóválogatott Iránban volt, de nem vonult karanténba. Erről is kérdezték Müller Cecíliát, aki elmondta, hogy minden esetet külön megvizsgálnak, hiszen a vírus nem válogat. Az ugyanakkor, hogy egy országban megjelent egy a vírus, nem jelenti azt, hogy annak minden területén megtalálható. 

A Képzőművészeti Egyetem egyik hallgatójánál is felmerült a gyanú – mondta egy újságíró, mire Müller azt válaszolta: ő is csak hallott róla, de erről bejelentés nem érkezett hozzájuk.

A XVIII. kerületben a Zsebők Zoltán szakrendelő egyik háziorvosa hívta ki a mentőt a nála jelentkező pácienshez péntek délelőtt, a beteget a mentők kórházba vitték. Ez egy holland férfi volt, aki aztán elment, nem találják. Az RTL megkérdezte, hogy mi van a holland férfi óvodáskorú gyerekével, mi lett vele, de erre Müller nem tudott válaszolni. Az esetről elmondta, hogy ha valaki elfut (mint a holland férfi, aki elhagyta az országot), akkor azt utolérik. A járványügyi szakemberek keresni fogják őt, és ha szükséges, akkor rendőri erőket is bevetnek. A járványügyi szabályok megsértése ugyanis akár a bűncselekmény kategóriáját is kimeríthetik. Egyébként az sem biztos, hogy a holland férfi fertőzött. 

Dömötör Csaba államtitkár pedig arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a kormány tájékoztató kampányt indít a koronavírus ügyében. 

A kormány hamarosan kisfilmekkel, újsághirdetésekkel próbálja felhívni a figyelmet a megelőzésre. Ebben minden fontos tudnivalót ismertetnek majd a lakossággal, elsősorban a megelőzésre koncentrálva. Arra kér mindenkit, hogy a tájékoztató filmet mindenki ossza meg a közösségi oldalon. 

(Borítókép: Egészségügyi maszkot viselő rendőrök a Liszt Ferenc-repülõtéren / Fotó: MTI/Balogh Zoltán)