II. világháborús gránátot izzítottak a gáztűzhelyen Vácon: felrobbant

2020.03.09. 13:28

Gázrobbanás volt Vácon szombaton, egy tízemeletes ház egyik harmadik emeleti lakásában történt a robbanás, a Vám utcában: a detonáció miatt ablakok törtek ki, kidőlt egy válaszfal, és megrongálódott a gázvezeték is, írtuk meg korábban. Tűz nem keletkezett, az épületet 108 embernek kellett ideiglenesen elhagynia, ők azóta visszatérhettek. A rendőrség most hétfőn közleményben közölte, hogy mi is történt szombaton:

A robbanás keletkezési helyén, egy harmadik emeleti lakás konyhájában az ott tartózkodó két férfi egy hatástalanítottnak vélt II. világháborús gránátot izzított a gáztűzhelyen, amikor bekövetkezett a detonáció. A két férfit könnyű sérüléssel látták el a mentők.

A lakás átvizsgálásakor a rendőrök nagy mennyiségben találtak hatástalanítottnak vélt régi lőszereket, harcászati eszközöket, fegyvereket, II. világháborús relikviákat, ezek vizsgálata tűzszerész-, illetve fegyverszakértő bevonásával folyik.

A lefoglalt eszközöket a két gyűjtőszenvedélyű férfi előzőleg hatástalanítottként szerezte be, vásárolta meg, majd azokból különböző emléktárgyakat készített.

Velük szemben robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak a felrobbant II. világháborús gránátot egy kókai illetőségű férfitől vették, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei közreműködésével 2020. március 9-én reggel otthonában elfogtak, előállítottak.

Kihallgatásával egy időben kókai házában megkezdődött a helyszíni szemle és a kutatás.