Nem tudja a BKV, miért ugrál néha kecskeként a felújított 3-as metró

DBZOL20200122002
2020.03.09. 17:08 Módosítva: 2020.03.09. 21:00
A BKV hétfői igazgatósági ülésén is téma volt a felújított 3-as metró Gyöngyösi utcai megálló környékén tapasztalt rángatása-rázása. A közlekedési cég egyelőre nem tud magyarázatot adni a rejtélyes ugrálásra, mint írták, vizsgálják a lehetséges okokat.

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban több olvasónk is jelentkezett, hogy érdekes jelenséget tapasztalt a 3-as metró felújított szakaszán, főleg a Gyöngyösi utca környékén:

A szuper új szerelvények időnként kecske módjára ugrálnak jobbra-balra menet közben. Napi szinten használom a vonalat, nem minden esetben észlelhető a jelenség, de néha olyan erős, hogy alig bírok a lábamon állni

– írta egyikük.

Hétfőn a BKV igazgatótanácsa is tárgyalta a rejtélyes ugrálást. Mint megtudtuk, elhangzott, hogy a Gyöngyösi utcai megállónál 90 százalékban kizárták annak a lehetőségét, hogy az Automatikus Vezérlő Rendszer (AVR) nem megfelelő működése okozná a rángatást, elképzelhető, hogy pályaprobléma okozza a gondot. 

A cég sajtóosztályáról azt az információt kaptuk, hogy egyelőre vizsgálják a lehetséges okokat, és a vizsgálat befejezése után tudnak választ adni kérdéseinkre.

Akár a vezérlőrendszer, akár pályahiba miatt rázkódnak a szerelvények, mindkét eshetőség igen kellemetlen. A 3-as metró pályarekonstrukciót is tartalmazó teljes felújítása ugyanis nincs egy éve, hogy befejeződött ezen a szakaszon, nem szabadna pályahibának előfordulnia. Ha a régi kocsikról megmaradt AVR visszatérő hibája miatt van az esetenkénti rángatózás, az is rossz, ez ugyanis az egyetlen elem, amit nem cseréltek le korszerűbb verzióra sem a szerelvények, sem az alagút felújításakor, mert nem fért volna a keretbe.

Parazitamozgásnak is nevezik

Cikkünk megjelenése óta többen jelentkeztek lapunknál, egy metróvezető például elmondta, hogy az utasok az oldalirányú mozgásra panaszkodnak, de az előre-hátra rángatás is előfordul. Az oldalirányú szitálás utasbiztonságra veszélyes is lehet, a rángatás viszont gyorsan javítható lenne, de hiába jelezték eddig a gondot. 

Andó Gergely, a Közlekedésvilág szaklap szakértője lapunknak elmondta, parazitamozgásnak hívják a vonatok bármilyen okból bekövetkező előre-hátra, le-föl, jobbra-balra rángatózását. Az ugrálást a rugózás felerősítheti, ha több irányú erő hat gyors egymásután (pl. a menet és a fék közötti gyors váltás). Véleménye szerint itt a jármű (AVR miatti) össze-vissza gyorsulása okozza a parazitamozgást. Ha metróvezető irányít, akkor nem jelentkezik.

Az viszont Andó szerint jó lenne, ha mielőbb kijavítanák a problémát, mert ez a mozgás fokozottan rongálja a pályát, ami torzulhat. Arra pedig így nem terjed ki a garancia, mert nem rendeltetésszerű a használata.

Borítókép: MTI / Balogh Zoltán