Simonka most nem volt a bíróságon, így ráért találkozni Orbánnal

Január közepén jelentették be, hogy Orbán Viktor leül minden választókerületi elnökkel egyeztetni, elvégzett munkáról, elvégzendő feladatokról. Ezután sorra jöttek is a fotók, hogy a miniszterelnök irodájában ülnek és beszélgetnek, egyeztetnek.
Békés megye négy választókerületi elnökéből el is ment már három, csak Simonka György nem ért rá, neki a bíróságon kellett megjelennie: bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják, írtuk január 21-én, amikor a miniszterelnök Boldog Istvánnal találkozott, akinek a közvetlen munkatársát, mindenesét gyanúsítják korrupcióval.
Bár Simonkának több bírósági jelenése is volt azóta, sőt, még Hadházy Ákos sajtótájékoztatóján is megjelent, ahol Hadházy a dél-békési korrupciós ügyekről beszélt, végül mégis tudott időt szakítani a miniszterelnökre, aki a friss, hétfői fotók tanúsága szerint a hivatalában fogadta, hogy elkészülhessenek az egyenfotók.
A fideszes képviselő facebookos beszámolója alapján úgy tűnik, a folyamatban lévő büntetőügyéről nem volt szó: "Budapesten a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnök úrral áttekintettük térségünk elmúlt 10 évét és egyeztettük az előttünk álló feladatokat. Értékeltük a 2010 óta Dél-Békésben elindult versenyképességi fordulatot, melynek pozitív lépéseit nagy részben a Calendula Tervekben kidolgozott komplex fejlesztési programoknak köszönhetjük. A Calendula mozgalom életre hívásakor az volt a célom, hogy térségünk végre kilépjen a mellőzött, leszakadásra ítélt státuszából és szüleink, nagyszüleink által elértek tiszteletére építkezve biztos jövőkép alapjait helyezzük el fiataljaink számára" - írja többek között.
(Borítókép: Simonka György / Facebook)