Berta, Bettina
19 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

A balotaszállási állatkínzás vádlottja: Ez nem kutya volt, ez a Marci volt

DSC 8312
2020.03.10. 12:13

Állatvédők gyülekeztek kedden korán reggel a Csongrádi Járásbíróság épülete előtt. Azért jöttek, mert itt tartották annak a 69 éves balotaszállási asszonynak az előkészítő ülését, aki tavaly augusztusban egy bálamadzaggal az autójához kötözte kutyáját, és métereken át vonszolta az állatot. A civilek közül mindössze ketten jutottak be az apró tárgyalóterembe, ahol ott lehetett az idős asszony fia és húga is.

A nyugdíjast az ügyészség állatkínzás bűntettével vádolja, és mivel a nyomozás alatt a bűncselekmény elkövetését tagadta, ezért az ügyész indítványozta, hogy amennyiben az asszony az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról, 

HAT HÓNAPRA VONULJON BÖRTÖNBE.

Az asszony viszont nem ismerte be bűnösségét, és a tárgyaláshoz is ragaszkodott, így az előkészítő ülés nagyjából fél óra alatt be is fejeződött, de a nő kijutni már nem tudott az épületből. A bíróság előtt gyülekező állatvédők ugyanis köpködni, lökdösni és szidni kezdték, ahogy kitette a lábát az ajtón, ezért rokonaival inkább visszamenekült az épületbe. 

„Ez nem kutya volt, ez a Marci volt”

Egyedüli újságíróként én is bennragadtam a bíróság épületében, így nagyjából negyven percet töltöttem együtt az állatkínzással vádolt asszonnyal és családtagjaival, a bíróság biztonsági őreivel és a rendőrökkel, akiket viszonylag váratlanul ért, hogy állatvédők akarnak meglincselni egy állatkínzással vádolt nőt.

Miközben a járőrök erősítést hívtak és az adatainkat ellenőrizték, kintről hallani lehetett, ahogy többen azt követelik, „ismerje be”, és én is rögtön ezt kérdeztem a láthatóan zaklatott nyugdíjastól:

miért nem ismerte be a bűnösségét? 

Azt mondta, azért nem, mert sok minden nem úgy történt, ahogy az a vádiratban szerepel. 

A vád szerint a nő nagy testű kutyája augusztus 3-án a vihartól való félelmében megszökött a balotaszállási tanyáról. A vádlott – mivel az állat nem ment haza – 2019. augusztus 5-én elindult megkeresni, majd meg is találta egy másik balotaszállási tanyán. Az asszony az állat nyakörvére egy bálamadzagot kötött, melynek másik végét gépkocsija vonóhorogjához rögzítette, és 2,7 kilométeren át vonszolta a kutyáját. 

20-30 KM/ÓRÁS SEBESSÉGGEL HALADT, AMIVEL AZ ÁLLAT EGY IDŐ UTÁN NEM TUDOTT LÉPÉST TARTANI, MAJD TELJESEN OLDALÁRA DŐLT,

de gazdája még ezután is több száz métert tett meg az állattal, amíg egy arra közlekedő férfi meg nem állította. A komondor sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az út szélén elpusztult. „Az állat halálát többek között a súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása okozta, és külön szenvedést okozott, tekintve, hogy az állat megőrizte ép tudatállapotát.”

Az asszony tulajdonképpen először beszélt arról, hogy szerinte valójában mi is történt tavaly augusztusban. Elmondta, hogy hatéves komondoruk „úgy kellett nekik, mint egy falat kenyér, hiszen idős férjével ketten élnek a tanyán”, a 60 kilós állat vigyázott rájuk. „Mi neveltük, mi tanítottuk meg neki, hogy ne bántsa a jószágokat,

azt is tudta, ha a kapun kilépve jobbra indulunk, nem kell jönnie, ha viszont balra, az állatokhoz megyünk, és követhet bennünket

– állította az asszony. 

Azt is elmondta, a komondor nekik „nem egy kutya volt, ő Marci volt”. Az állat összesen kétszer szökött meg: első alkalommal tüzelő szukákhoz ment, de akkor magától haza is keveredett, tavaly augusztusban pedig a vihar elől szaladt el az idős pár tanyájáról, ezután kötötte a nő az állatot a kocsi után. Mint mondta, nem kínozni akarta, de a hatvankilós állatot másképp nem tudta volna hazavinni, és a tanyához közel szabadon is engedte volna. Szerinte mindössze 10-15 km/órás sebességgel mehetett, és a kutya akkor esett össze, amikor a másik autós megállás nélkül a dudát nyomta. Szerinte az sem igaz, hogy az állat oldalán végig le volt horzsolva a bőr, „egy 7 centiméter átmérőjű körben látszódik horzsolás rajta”.

Akkor még nem sajnálta

Az interneten már nem elérhető az a videó, amit a másik autós készített az asszonyról és autója mellett heverő komondorról. A felvétel azért is terjedt elképesztő gyorsan, mert a látvány sokkoló volt, az állat gazdája pedig a videót készítő autóssal veszekedett.

...ha el tud oda menni a büdös picsába... majd gondolod, hogy a hátamon hozom... egyáltalán nem sajnálom...., mert nincs szüksége neki, hogy elmenjen.

Később a  Mancs a Kézben Kutyamentő Alapítvány Facebook-bejegyzéséből (ma már ez sem érhető el) is kiderült, hogy miután az állat elpusztult, gazdája elásta. Az állatkínzás olyan felháborodást váltott ki, hogy a nő tanyájához tüntetést szerveztek, és napokig rendőrök valamint polgárőrök védték az asszony otthonát. 

Rendőrök menekítették ki az épületből

Az asszony az előkészítő ülésen mindössze annyit mondott, hogy 

ilyen formában nem érzi magát bűnösnek,

ezért a bíróság áprilisban tanúk meghallgatásával kezdi tárgyalni a büntetőügyet. Akkorra valószínűleg nagyobb erősítést is kérnek.

Kedden a közel egy órán tartó patthelyzet után a rendőrök azt tanácsolták, hogy a nő és rokonai a bíróság udvarán keresztül távozzanak, de a hátsó kapunál így is több felháborodott állatvédő várta őket. A család autóját két rendőrautó kísérte egészen a megye határig, ahonnan aztán a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei biztosították a család biztonságát. 

(Borítókép: A vádlottat hallgatják meg a bírósági előkészítő tárgyaláson. Fotó: Bődey János / Index)