Egyetemi tanárnak adta ki magát, 450 ezer forintot csalt ki ismerősétől

2020.03.10. 09:30

Vádat emelt a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 73 éves férfi ellen, aki magát egyetemi tanárnak kiadva külföldi befektetés ígéretével csalt ki pénzt ismerősétől. Az idős férfi 2016 szeptemberében egy távolsági buszon ismerkedett meg egy gépkocsivezetővel, egyetemi tanárként mutatkozott be neki, és azt a látszatot keltette, hogy külföldi kapcsolatai révén egy nagyobb pénzösszeg várományosa. 2016. szeptember végén arra hivatkozva, hogy egy svájci eredetű befektetés ügyét intézi, emiatt a Svájcba való kiutazásához pénzre lenne szüksége, 300 000 forintot kért a a sofőrtől, amit az Salgótarjánban át is adott, áll az ügyészségi közleményben.

A befektetésre azt mondta, egészségügyi, illetve lovas projektekről van szó, és azt állította, a sofőrnek majd vezető szerepe lesz bennük, ám ez csak ígéret maradt. Aztán 2017 tavaszán és nyarán még több alkalommal 150 000 forintot kért tőle. Mindvégig azzal hitegette, hogy a kölcsönként kért összegeket megadja, azonban csak az volt a célja, hogy a pénzt kicsalja, mivel nyugdíja mellett egyéb vagyona nem volt, a külföldről származó anyagi forrás ígérete és az általa állított több projekt pedig hazugság volt.

A 73 éves férfit már kétszer ítélték el csalás miatt. Az ügyészség most fogházbüntetést indítványozott azzal, hogy elítélése esetén a két korábbi felfüggesztett szabadságvesztését is végre kell hajtani, valamint meg kell fizetnie az okozott 450 000 forint kárt a sértettnek.