Kövér nem uszított az ateisták ellen, amikor istentelenekről beszélt

2020.03.10. 17:53 Módosítva: 2020.03.10. 19:44

Nem tartotta uszítónak az ateistákra nézve az ügyészség a házelnök beszédét, amelyben Kövér László istentelenekről beszélt. A nyilatkozat miatt a Magyar Ateista Társaság (MAT) tett feljelentést, amit az ügyészség elutasított, amit a MAT megpanaszolt, amire az ügyészség újabb indoklást küldött:

„A beszédben elhangzottak egyrészt nem azonosítják az istenteleneket az isten létezését el nem fogadó lakossági csoporttal. Az istentelen főnevesült jelző valóban bizonyos személyek megjelölésére utalhat, ugyanakkor ez a csoport egzakt módon nem határolható be. A köznyelvben az istentelen melléknév egyértelműen nem az ateista gondolkodásra utal”

– idézte az ügyészséget az MTI-n keresztül közreadott közleményében a Magyar Ateista Társaság, amely szerint Kövér nagyon is az ateistákra gondolt, amikor azt mondta:

„Az istentelenséget vallók, akik csak önmagukban hisznek, kezet emeltek azokra, akik abban hittek, hogy saját emberi létük fölött van egy teremtő erő.”

Így a társaság szerint helytelen az ügyészség következtetése, amely szerint az istentelenek nem ateisták.

„Ráadásul hiába biztat az országgyűlés elnöke harcra egy társadalmi csoporttal szemben, az ügyészség indoklása szerint ez nem tekinthető fenyegetőnek, mert az a »demokrácia keretein« belül került említésre. A demokrácia a NER-ben illiberális vagy keresztény jelzővel lett ellátva, így a legkevésbé sem nyugodhatunk meg”– áll a MAT közleményében.

„Az ügyészség már a szavakat is kiforgatja a jelentésükből politikai megbízásból, míg Niedermüller Péter ellen viszont indul nyomozás, mert pont a rendszer ideológiájának lényegére mutatott rá” – véli a társaság.

Ön minek tartja magát?