Megnéztük a karanténnak kialakított kórházat

uj kortermek (6) nemet tomi

Évek óta áll félkészen, vagyis kőburkolatától megfosztva a Kútvölgyi Kórház épülete, amiről legutóbb egy éve írtunk: a felújításnak már régen el kellett volna készülnie, de jogviták miatt az építkezés félbeszakadt, és az egyszer már felépített külső állványzatot is régen elbontották. Tényleges munkálatok az épületen azóta sem folytak. Egészen mostanáig: amikor március 7-én bejelentették, hogy nem lesz március 15-i központi ünnepség, Kásler Miklós EMMI-miniszter azt is elmondta, hogy 

Az elképzelések szerint a karanténlehetőségek bővítésére előkészítették, illetve előkészítik a Kútvölgyi tömböt

- írt erről a Magyar Nemzet. Három nappal később egy újabb tájékoztatón újra elmondták, hogy több kórház kapott határozatot arról, hogy szabadítson fel plusz kapacitásokat vagy alakítson ki karantént, ezért ürítik ki jelenleg a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi klinikai tömbjének egy részét is. Most kedden, március 10-én pedig az Emmi írta közleményben, hogy előkészítik a karantén bővítésének lehetőségére a Kútvölgyi-tömböt arra az esetre, ha tömegessé válna a fertőzés.

Ugyanazon a napon a 24.hu írt arról, hogy körülbelül másfél hete meg is jelentek a munkások a kórházban, akik rohamtempóban, hétvégén is dolgozva kezdték felkészíteni az épület egy részét a betegek fogadására: a bontás után villanyszerelők, gipszkartonosok dolgoztak folyamatosan. Miután minden jel arra utalt, hogy a kívülről félelmetes, de belül évek óta működő Kútvölgyi fontos szereplő lesz a koronavírus kezelésében, elmentünk és megnéztük, hogy áll a kórház részleges belső felújítása.

A kórházban jelenleg nincsenek már építőmunkások, dél körül az egész lépcsőházban csak a legfelső emelet lépcsőfordulójában volt egy állvány és két zsák glett. A negyedik, a hatodik és hetedik emeleten pedig láthatóan frissen végeztek felújítást, alakítottak kórtermeket fogadóképesre. Az ötödik emeleten egyébként egy magánklinika üzemel.

A képekre kattintva galéria nyílik a felújított szintekről:

Az emeleteken szintenként körülbelül harminc kórterem van, általában kétágyas szobák, de láttunk nagyobb, akár hatágyas termet is. A szobák és az ágyak egyszerűek, de tiszták, és a szobákban van kézmosási lehetőség. Az ágyakon matracok és friss ágyneműk is vannak, amennyire meg tudtuk állapítani, szükség esetén 

gyakorlatilag betegfogadásra készek.

A folyosók egyelőre üresen állnak, de nincsenek lezárva – habár aki bármilyen konkrét kezelésre, szakrendelésre érkezik a Kútvölgyibe, azoknak nincs is oka, hogy felmenjen ezekre a szintekre. Néhány csap még le van zárva, néhány helyen még lóg pár kábel, de ezeknek a megoldására már csak apróbb munkálatok kellenek. 

A nővérpultok, a konyhák bútorai a helyükön vannak mindegyik szinten, az egyik nyitott helyiségben fertőtlenítők, vécépapírok, és egyéb tisztítóeszközök voltak már felhalmozva. A szinteken nincs mozgás, egy takarítóval és egy üzemeltetéshez tartozó emberrel találkoztunk. Utóbbi úgy tűnt, éppen azt ellenőrzi, hogyan állnak a kórtermek. Nála rá is kérdeztünk, hogy akkor ezt újítják-e fel, amire azt felelte, már meg is történt.

A szerdai 14 órai sajtótájékoztatón, ahol Gulyás Gergely miniszter bejelentette a vészhelyzetet, rá is kérdeztünk, hogy pontosan mi lesz a szerepe a Kútvölgyinek a koronavírus kezelésében. A miniszter erre annyit mondott, hogy erről az operatív törzs tud tájékoztatást adni, akik a mai napon nem adtak erről tájékoztatást.

2018-ban drónnal néztük meg, hogy néz ki az épület kívülről, a külső állapota a felújítás csúszása miatt azóta is változatlan:

Igen, ez tényleg egy működő kórház

.