Összefoglaló

Percről percre A reggel, amikor egymillió gyerek nem mehet iskolába

Percről percre igyekszünk az önök tapasztalatai alapján (is) leközvetíteni az iskolabezárások első napját
Ha érdekeset lát, hall, vagy el akarja mondani, hogy önt hogyan érinti ez az egész, akkor azugyelet+iskolabezaras@mail.index.hu-ra küldje! Előre is köszönjük!
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hamarosan olvashatják összefoglalónkat a reggelről-délelőttről, illetve külön képgalériával is készülünk a kiürült utakról, tömegközlekedési eszközökről.

    Köszönjük!

  • Elkeseredett olvasónk azt írja, kisvállalkozásban dolgozik, néhány család él meg belőle, vendéglátókat szolgálnak ki poharakkal, porcelánnal, evőeszközzel.

    Gondolhatjátok, hogy mekkora most a forgalmunk. A tartalékaink egy hónapra elegek, aztán lehúzhatjuk a rolót. A rezsi a fizetésekkel együtt havi 2,5 millió forint. Ha legalább az adókra kapnánk valami könnyítést, akkor nem kéne elbocsátani minden dolgozónkat.

  • A kilencedikes öcsémnek már tegnap este megüzenték, hogy a korábban bejelentett matekdolgozatot bizony meg fogják írni Microsoft Teamsen keresztül. 11-kor megkapják a feladatokat, ezeket papíron megoldják, amit lefotóznak és beküldenek. Hogy mi garantálja a „tiszta versenyt”, nem világos. Az vitán felüli kérdés volt, hogy senki nem segít neki itthon megoldani a feladatokat, de annyival segíthetünk, hogy a dolgozat előtt átismételjük az anyagot.

  • Olvasónk beszámolója: „A Baross utca eléggé kihalt. 7:45-8:25 kinn reggeliztem az erkélyen, ami normál hétköznapokon lehetetlen lenne a szmog és a zaj miatt. Most mindössze egy pár tízes autós konvoj. A buszok/trolik jobbára üresen jönnek-mennek. Gyalogos és biciklis akad. Én is biciklivel megyek majd délután a fogorvoshoz. Amúgy egy hete alig mozgok, már múlt hét kedden kiraktak minket home office-ba – akinek nem jutott laptop, azt az irodai pc-jével együtt. Összes programom törlődött szerdától, még a nyelvórák is. Azóta boltban voltam kétszer, meg öcséméknél a szomszéd utcában. És sokat ücsörgök az erkélyen.”

  • Olvasónk elmondása szerint egy magyar tulajdonú vállalatnál dolgozik, az irodai munkatársak körülbelül 50-en vannak.

    20 százalékukat engedik home office-ra, 80-at nem, "pedig abszolút otthonról végezhető munka: levelezgetős, email forwardolós melók. Ráadásul a társaság jelentős része kénytelen BKV-zni."

    "Összefogtunk és csoportos meetingen kértük, hogy mindenki mehessen home office-ra, válasz: felejtsük el és örüljünk hogy még van munkánk és nincs leépítés, ha nem tetszik el lehet tolni a biciklit...

    mindenkinek be kell járnia ameddig államilag ezt nem szabályozzák.

  • Tegnap este jött a mail, azt írták benne, hogy 

    „A kritikus helyzetben a legjobb, ha mindenki, az ajánlás szerint otthon marad.

    De ha muszáj útnak indulni, hűséges motorunk ezúttal biztonságosabb, mint a zárt légterű közlekedési eszközök.

    Vészstratégiánk, hogy ki tudjunk szolgálni a motorosokat:

    • közvetlen személyes kontaktus nélkül megoldjuk a motor átadás-átvételt,
    • a motorokat átvétel után és átadás előtt fertőtlenítjük,
    • műhelyünkben folyamatosan fertőtlenítjük a kitett felületeket,
    • munkatársaink védőfelszerelésben dolgoznak,
    • megtartjuk a személyek közötti 2 méteres távolságot,
    • felelősségteljes munkatársaink minden esetleges gyanú esetén otthoni karanténba helyezik magukat,
    • a műhelyünk légterét klímaberendezéseinken keresztül, mindennap fertőtlenítjük.

    Így üzemelünk a további hatósági rendelkezésekig.”

  • Voltreggel egy posztunk arról, hogy egy pizzafutár panaszkodik a vírusveszélyes körülményekre. Máris érkezett rá egy reakció, név nélkül közöljük:

    "Szabadúszó motoros futárként szerződésben állok mindkét piaci nagymenővel, igy elég jól látom az elmúlt hetek változásait, és azokat a lépéseket amit ezek a cégek elrendeltek a biztonságos ételszállítás fenmaradásáért: 

    • minden ételfelvétel előtt és leadás után kézfertőtlenítés vagy kézmosás, ugyanígy  kp kezeléskor. Nem mellesleg mindkét cég biztosított alkoholos kézfertőtlenítőt, de ezek egyébként is ki lettek helyezve szinte minden éttermünkben. 
    • minden műszak után, esetleges napközbeni holtidőkben melegentartó fertőtlenítés
    • ti is lehoztátok már, de van lehetőség az érintésmentes átadásra is mindkét cégnél. 
    • illetve nyomatékosan kértek minden kollégát, hogy bármilyen légúti betegség tüneteivel maradjon otthon legalább két hétig, vagy gyógyulásig, ugyanitt garantálták, hogy senkit semmilyen formában nem érnek szankciók emiatt.

    A többi panaszra reagálva, eddig is szállítottunk kórházakba, a mostani helyzet annyiban más hogy senki sem haragszik ha a portán hagyjuk az ételt (jelenleg egyébként is meg van tiltva, hogy felmenjünk az osztályokra.) Ugyanúgy szállítottunk külföldieknek is, bár ezzel kapcsolatban végképp nem érzek semmi okot a félelemre, legfeljebb csak az emberi butaság és tudatlanság miatt. 

    Kiemélném még, hogy "appos" futárként nincs fix helyünk, nem vagyunk egy légtérbe a vendégekkel, vagy a személyzettel, ideális esetben 1 percet sem töltünk az étteremben, és a vendégnél sem tart tovább a jelenlétünk, a kettő között pedig saját járművönkön mozgunk a városban elkerülve minden nagyobb tömeget."

  • „Reggel 8 körül kerekeztem végig a Thökölyn a Rónától a Keletiig, majd a Dembinszky-Wesselényin a kiskörútig. A Thökölyn a szokásosnál talán kisebb volt a forgalom... ugyanúgy tele volt autóval, de most nem a dugóban álltak, hanem haladt mindenki. A buszok viszont szemmel láthatóan sokkal üresebbek voltak. Erzsébetvárosban az egyirányúkban már nem érzékeltem változást” – írja bringás olvasónk.

  • Egy egyéni vállalkozó cukrász írt nekünk, aki egy kis tortaműhelyt üzemeltet, születésnapokra, esküvőkre, rendezvényekre dolgoznak.

    Konkrétan péntekről szombatra minden megrendelésünket lemondták. Esküvőket, céges rendezvényt, mindent, ami ugye azt jelenti, hogy 0 a bevétel. Be is zártam :( Férjem munkahelyén is rezeg a léc. És még az események elején vagyunk. Nem tudjuk, meddig fog tartani. Kitart e a tartalékunk... 

    „Az, hogy nincs suli és a gyerek itthon van, ez a legkisebb baj, de vállalkozóként nem tudni lehet-e bármilyen segítségre számítani.”

  • (Olvasónk felvétele)

  • Falun belül felajánlottam, hogy aki nem tudja megoldani a gyermekfelügyeletet, hozza el hozzánk, én is itthon vagyok. Hirtelen lett 5 gyerekem így 24 évesen

    – írta egy olvasónk a Facebookon. De falun sem talál mindenki olyan szomszédokat, akik vigyázni tudnának a gyermekekre, amíg dolgoznak. Van, ahol csak idősekre tudnák rábízni a gyerekeket, viszont nem lehet, mert rájuk különösen veszélyes a fertőzés.

  • Olvasónkat, akinek tegnap járt le a bérlete, ma reggel már meg is büntették:

    Ma 8:30 körül a a 61-es villamoson 4 embert jelent vagononként. Az ellenőr a tollát azért a fertőzéshelyzet miatt már nem merte odaadni

    – kommentálta az alábbi képet.

    bp5
    Fotó: Olvasói fotó
  • Pécsen a Koch Valéria suli eddig nagyon rugalmasnak és profinak tűnik (illetve az is!). Már megjött mailen némettanártól és a matektanártól is az anyag, küldtek közvetlen elérhetőségeket, a magyartanár a google classroom-ján már meg is nyitotta a kurzust, a suli minden gyereknek profi megnyugtató levelet küldött ki világos kommunikációval. Folyamatos kommunikáció és elérhetőség, szervezett fellépés

    – írta meg pozitív tapasztalatait egyik olvasónk.

  • Mit eszel, ha eddig is egyről a kettőtől éltél?

    - vetette fel a kérdést olvasónk Facebookon,  rámutatva arra, hogy sok embernek nagyon komoly megélhetési gondot jelent a koronavírus miatt hozott intézkedések és az iskolabezárás miatt kimaradni a munkából. 

    2 gyereket egyedül nevelek, töltős az áramom és napi fizuból élünk, most mi lesz?

    A legtöbben azt írták, hogy vállalkozóként eleve megcsappant kereslettel kell szembenézniük, de azzal, hogy a gyermekkel otthon kell maradni, nem is tudnak dolgozni, márpedig a lakás, üzlet bérleti díjait, számláit és egyéb költségeit hó végén ugyanúgy ki kell majd fizetni, mint máskor.   

  • Egyik olvasónk fotósként dolgozik, de rövid idő alatt minden rendezvényt lemondtak.

    Hamarosan indul az esküvői szezon, ott is nagy kérdés, mi lesz a lekötött esküvőkkel. Az áprilisi, májusi esküvők esetén már az őszi időpontokat nézegetjük a párokkal b tervként. Hiába a 100 fős limit, sok helyen bőven a limit alatt vállalják csak az összeadást az anyakönyvvezetők

    – írta. Ő egyelőre ételfutárnak állt, hogy pótolja a bevételkiesést.

  • Két olvasói levelet vonunk össze, mindkettő arról szól, hogy az IT területén a jelek szerint működnek a dolgok:

    • „Nyugat-Magyarországon, megyeszékhelyen lakom. Én otthonról dolgozom majd távmunkában... mivel a munkáltatóm ezt lehetővé (sőt ajánlottá) tette számomra... IT fejlesztési és üzemeltetési területen dolgozom Magyarország egyik legnagyobb IT (multinacionális) cégénél... A gyermekem a felügyletem mellett itthonról fog tanulni (bár az iskola csak 150m-re van tőlünk). Minden szükséges eszköz rendelkezésre áll, pl. (mobil és vezetékes) internet, számítógép, tablet, mobiltelefon, TV, stb...”
    • „Nálunk (IT szolgáltató szektor, világcég, hazai 140-200 fővel) szerda óta TILOS ügyfélhez menni, és ügyfelet hívni az irodába. Sőt, ha valaki kicsit is betegnek érzi magát, vagy külföldön volt az elmúlt két hétben, akkor kötelező a home office (HO) két hétig. Mától erősen JAVALLOTT mindenki számára a HO, aki csak teheti (95%+). Kérik a türelmünket, és a megfelelő színvonalú munkát, mintha csak az irodában lennénk.”
  • Egy olvasónk arról írt, hogy ő még nem dolgozhat otthonról, a munkahelyére nem viheti be a lányát, ezért más megoldás után kellett nézniük. Viszont a lánya legjobb barátnőjének az apja már egy ideje otthonról dolgozhat.

    Vele megbeszéltük, hogy a gyerekeknek az lenne a legjobb, ha együtt lehetnének. Ma a lányom van náluk, holnap a másik kislány lesz nálunk, stb. A lányomnak tegnap este mondtam, hogy pakolja be a táskáját hétfőre, írja le a csengetési rendet, és a megfelelő időben a megfelelő tantárgyat ismételjék, gyakoroljanak, olvassanak előre a könyvben.

    Az iskolájától még nem sok instrukciót vagy feladatot kaptak. A történelem tanár mindenkit meghívott egy Google Classroomba. Különórákról a Funside és a Cervantes Intézet is küldött már emailt, hogy az eheti órák neten keresztül lesznek megtartva, és a részleteket majd nemsokára újabb emailben küldik.

  • Megírta az első óra tanulságait egyik olvasónk, aki egy Budapest környéki kisváros általános iskolájában nyolcadikosokat tanít. Az óra Microsoft Teamsen zajlott. Ezeket írta:

    „Tanulságok:

    • A gyerekek élvezték, hogy telefonon is elég becsatlakozni.
    • Kb. 10 percbe telt, amíg hozzászoktak, hogy ha nem beszélnek, érdemes mute-olni a mikrofonjukat.
    • Egymásnak segítettek a bejelentkezésben.
    • Tapasztalatom szerint jobban figyeltek, mint élőben(!). Még a szokásosnál is érdeklődőbbek voltak.

    Javaslatok:

    • Ha egy háztartásban kevés a notebook, a gyerekeknek szinte mindig elég egy okos telefon, de akár az okos tévét is lehet ilyen célra használni.
    • A Teams alkalmazás minden IOS és androidos gépen fut.
    • Érdemes beszerezni mindenkinek egy fül- vagy fejhallgatót, mert jobb lesz a hang minősége és kevésbé gerjed.
    • Ha egész nap telefonon lógnak, akkor a töltés akut probléma lesz, telefontöltő legyen mindig kéznél. Éjjel 100%-ra fel kell tölteni az eszközöket – beleértve a fejhallgatót is.”
  • Egy olvasónk írta, hogy egy rokona idősek otthonában dolgozik és alá szerettek volna vele íratni egy karanténba helyezésről szóló nyilatkozatot, hogy vállalja-e a karanténba helyezését, ami ugye a ki- és bejárást szigorúan szabályozza/tiltja.

    "Ez azért fontos, mert a rendkívüli tanítási rend miatt a legtöbb munkavállaló otthon maradt , mert vigyázni szeretne a gyermekére, de ki lesz aki az időseket ellátja? Senki? Kérem ennek is járjanak utána", írja olvasónk.

  • Péter egy Aldi elől írt nekünk, ahol már nyitás előtt 5 perccel nyolcan várakoztak, de a nyitásra lettek ötvenen is.

    Bent csendes pakolás, hús és mirelit nem sok, előbbit töltik fel szép lassan. A pékségnél lassúak az emberek, gyakorolják fogóval kezelni a zsömlét. Egyszerre 6 kassza működik, szép hosszú sorok.

  • "2-es metró reggel 8:45-kor, ilyenkor általában konkrétan fel kell erőszakolnom magam a metróra az Örsön. Amit érdekes látni, hogy minden ember tartja 2-3 ülőhelyes távolságot."

    32052715 699388375efcbbfe6084b8ef9e7bd4c9 o
    Fotó: Olvasói fotó / Index
  • A 300–306 Volánbusz-járatok helyzetjelentése. (Fót–Dunakeszi–Újpest vonal)

    • Nincs piros szalagos, papírértesítővel elzárva a buszsofőr része. Ugyanúgy az első ajtón kell felszállni és jegyet felmutatni, vásárolni. A buszsofőr közelében is ülnek utasok.
    • A megszokott forgalomhoz képest kevesebben utaznak. Szombati-vasárnapi tömeg.
    • Reggelente sok nyugdíjas utazik a helyi Penny bevásárló bolthoz. A megszokott 15-20 fő helyett ma csak hárman szálltak le. Megszokott dolgozói arcokat sem látom sehol. 
  • Egy olvasónk azt írta, teljes otthoni munka lesz náluk, ami két ovis gyerekkel érdekes lesz, "főleg a telefonhívásokra leszek kíváncsi". A főnökük jó arc, 

    akinek még be kellett ma mennie, és BKV-val járna, azt kocsival ő összeszedte, és munka végén haza is fuvaroz mindenkit. Egyelőre jól állunk, pár nap múlva kérdezzétek meg, hogy hány gyereket ástam el a kertben :D

    "Amúgy ez a közös autózás más cégeknél is van, férjemék munkahelyén is gondoskodtak azokról, akik tömegközlekednének. Mindenkit kocsival fuvaroznak ott is", zárja olvasónk. 

  • Perceken belül elkezdődik a tanítás, ezúttal otthon, az ebédlőasztalon, két narancs és négy érett banán társaságában, amelyek a tanárokat nem helyettesítik tökéletesen, ahogyan én sem, de legalább hangulatossá teszik az asztalt, és nem lesz kérdés a tízóraival. Persze ahányféle iskolába járnak, annyiféle megoldás született a hétfői napra. Nagyobbik lányomnál már a hétvégén feliratkoztak a Google Classroomra, és amúgy is kisérettségizés van folyamatban, többek közt a szóbelire kell készülni.

    A hatodikos fiammal viszont azt a feladatot kaptuk, hogy amíg beállnak a távoktatáshoz szükséges informatikával, kitalálják a menetrendet, addig hétfőn haladjuk magunk a tananyaggal, az órarend szerint. 

    Persze, én is olvastam az Egri csillagokat, úgy huszonöt évvel ezelőtt, de hogy mivel lehet kitölteni 45 percet, az még most is talány. Nyilván pocsék tanár lennék, mert amíg ezt leírom, azt adtam ki feladatnak, hogy olvassa el a könyből az ide vonatkozó részt, aminél bármilyen órai feladat csak izgalmasabb lehet. A többi tárgy most még  egyszerűbbek tűnik, matek, nyelvtan és angol van hátra.

    Aztán egyszer csak eljutunk az ebdidőig, és a következő izgalmas kérdéshez:

    Ki fogja mindeközben megfőzni az ebédet?

    A menza és a nagyszülők kiestek, nincs karnyújtásnyira menüebéd, mint a szerkesztőség mellett. Talán egy mirelit pizza megmenti a napot.  

  • Egy újabb levél arról, hogy sokan nehéz gazdasági helyzetbe kerülnek mostanában.

    "Szóval, a férj a (egy munkahely, nem akarjuk megnevezni) dolgozik, ők szombaton minden bemutatóhelyet bezártak, így minden saját munkavállalót fizetés nélküli szabadságra küldtek... Nekünk azért van egy halvány reménysugár, hogy talán fognak valamit fizetni, mert a férjem alvállalkozó (bár, ez a remény a béka segge alatt van, ha reálisan nézem sajnos) vagyis a helyzet az, hogy ki tudja meddig az én Gyedemből fogunk élni négyen, hitelt fizetve. 

    Ez igazán remek lesz.

    Egyetlen szerencsénk, hogy egy hatalmas zártkertünk van, ahol állatok és nagy veteményesünk van, tehát legalább éhen nem halunk, és ki tudunk menni a gyerekekkel a szabadba ... Aki ugyanilyen szituban van, és a 4.emeleti panelban van, el se tudom képzelni, mi lesz vele....

    Nagyon kéne erre valami megoldás, hogy a kiesett jövedelmek egy részét pótolják.

  • "A vácról 9:02kor induló vonat képe indulás előtt. Egy tömött vonat, ami most full üres. Elég szokatlan látvány!", írta ingázó olvasónk.

    asxa

  • A hétfőtől otthon maradt gyerekekre gondolva többen is indítanak online programokat. Huzella Júlia színésznő például a Tíztőlmese Facebook-oldalon 10 órától gyermekmeséket olvas majd fel. 

    „Jön Fikkelstein úr, és Charlie! Karöltve Maszattal talán, hogy a kisebbeknek is jó legyen” – írta előzetesen.

  • Egy olvasónk azt írta egy kis cukrászüzemről, hogy a hónap közepi megrendelés a fővárosi és agglomerációs cukrászdákból a szokásos 20 százaléka.

    A pesti egységek bizonytalanok, nem tudják, mikor kell bezárjanak, emiatt alapanyagot sem merünk rendelni, mert azt meg nem szeretnénk, ha ránk maradna. Ördögi kör

    – írta.

  • Olvasónk küldött fotót arról, hogy mennyire kevés emberrel találkozott ma reggel a 2-es villamoson. Máskor is ezzel jár, azt mondja, ilyenkor zsúfolásig meg szokott telni egy normál hétköznapon a villamos.

    A 2-es villamos a reggeli csúcsforgalom idején 2020.03.16-án, az első olyan hétköznapon, amikor már nincs tanítás az iskolákban.
    A 2-es villamos a reggeli csúcsforgalom idején 2020.03.16-án, az első olyan hétköznapon, amikor már nincs tanítás az iskolákban.