Karácsony: Be kell osztani az erőnket, nyári menetrendre áll át a BKV

2020.03.18. 17:24

Szerda délután Karácsony Gergely főpolgármester Tüttő Kata főpolgármester-helyettes oldalán egy Facebook élő videóban nyújtott tájékoztatást a budapesti operatív törzs napi üléséről. Karácsony ismételten arra kérte az embereket, ha tehetik, maradjanak otthon, mossanak kezet, és vigyázzanak az idősekre. Köszönetet mondott azoknak, akik továbbra is működésben tartják a várost, és már csak az ő érdekükben is kéri a budapestieket, hogy tartsák be az egészségügyi ajánlásokat.

Csütörtöktől a közösségi közlekedést ritkítják, konkrétan a nyári menetrendre állítják át.

Arra készülnek, hogy hónapokon keresztül fennmarad a válsághelyzet, ezért „be kell osztanunk az erőnket“, de amúgy sincsenek sokan a közösségi közlekedés járművein. Az idősek ellátása és a közétkeztetés ügyében a kerületi önkormányzatokhoz irányította az illetékeseket. Azonban a főváros a kormánnyal együttműködve bővíti a hajléktalanszállókat, és felkészül arra is, ha a koronavírus-járvány miatt karantént kell kialakítani hajléktalan embereknek. Karácsony szerint ugyanis a hajléktalanok között különösen sokan vannak olyanok, akiket a járvány súlyosan érinthet, hiszen az átlagnál idősebbek és rosszabb az egészségi állapotuk.

Egyébként Karácsony a beköszönésekor odaszúrt egyet Orbánnak is, aki néhány órája hang nélkül jelentette be a járvánnyal kapcsolatos újabb (egyébként gazdasági szempontból igen fontos) intézkedéseit:

Reméljük, hallanak is minket, nem csak látnak.

Tüttő Kata elmondta, hogy mindennap ellenőrzik a közszolgáltatások állapotát, és ezeket addig biztosítják, amíg lehet. A Vízművektől már nem érkezik óraleolvasó, csak akkor kopogtathat vízügyi szakember, ha magával a vízellátással van probléma. Annak ellenére, hogy az orvosi ellátórendszer nagy része állami fennhatóság alá tartozik, a főváros saját forrásokból is igyekszik védőfelszerelést biztosítani a dolgozóknak, és arra kéri az embereket, hogy csak nagyon-nagyon indokolt esetben keressék fel a háziorvost. 

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!