Van, ahol 2000 forint felett árulják a csirkemellet

2020.03.18. 12:59

Olvasónknak feltűnt, hogy milyen brutálisan megemelkedett a csirkehús ára. A Facebookon 34 ezer megosztásnál jár egy fotó, ami a Lehel piacon készült, és ami szerint már 2798 forintot is elkértek a csirkemell filé kilójáért. Ezután személyesen is meggyőződtünk az ottani árakról, és valóban, bőven kétezer forintot kértek a csirkemellért: mi 2298 forinttól láttunk.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci árinformációs rendszere szerint az elmúlt öt hétben fokozatosan emelkedett a csirkemell ára, de ebből az első négy hétben 1400 forint körüli összegről csupán 1459 forintig. Igazán tehát az elmúlt héten ugrott csaknem a duplájára a csirkehús kilója. (Persze eltérések vannak a nagy bevásárlóközpontok és például a Lehel piac árai között, de a tendencia, mint alább olvasható, egyértelmű).

A piacosok szerint a tőke- és a csirkehúsnak ment fel az ára, a többi árué nem. (A tanyasi csirkéknél ettől eltérőek lehetnek az árak).

Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács igazgatója azt mondta, ők ipari oldalról még nem érzékelték az árak emelkedését, így nem tudja, hogy a kereskedők pontosan mekkora árréssel dolgoznak márciusban. Ugyanakkor lehetnek olyanok, akik kihasználhatják a megváltozott helyzetet, a megnövekedett keresletet, mondta. 

A veszélyhelyzet megváltoztatta a fogyasztói beszerzési szokásokat. Csorbai szerint az első napokban sokan pánikszerű vásárlásokat folytattak, és felhalmozhattak akár 20 kilogramm csirkét is az otthonukban. Ez a keresletnövekedés viszont logisztikai problémákat okozott, hiszen a kereskedők újabb és újabb rendeléseit a szállítók nem tudták kielégíteni. 

A következő hetekben azonban normalizálódni fog a helyzet, véli Csorbai. Mint mondta, a vágóhidak működnek, senki nem esett ki a munkából, a termelés folyamatos.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a közétkeztetésben is rengeteg csirketermék van, de a váratlan iskolazár miatt a készletet még nem tudtak átcsoportosítani. Rövidesen azonban ez is megtörténik, és az a csirkehúskészlet is visszakerül a kereskedelembe.

Emelkedhet a sertéshús ára is, ami azonban nem a koronavírussal van összefüggésben. Az élősertés ára már egy éve folyamatosan emelkedik (50 százalékkal emelkedett), de ez a szakemberek szerint a fogyasztói árakba csak fokozatosan épül be: jelenleg 20-30 százalékkal kérnek többet egy kiló sertéshúsért, mint egy éve.

Számolni kell azzal, hogy sertéshús és húskészítmények ára emelkedni fog a következő időszakban, mondta érdeklődésünkre Éder Tamás, a hússzövetség elnöke.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!