Rafael
19 °C
33 °C

Nézőpont: A magyarok támogatják a kormány koronavírus elleni intézkedéseit

2020.03.18. 13:20

Komoly társadalmi támogatást élveznek a kormány koronavírus terjedését gátló intézkedései

– közölte Mráz Ágoston Sámuel, a kormányhoz ezer szállal kötődő Nézőpont Csoport vezetője szerdán a kormányhoz ezer szállal kötődő M1 aktuális csatornán. Ezt a megállapítást a Nézőpont Intézet 2020. március 12. és 14. között (azaz az első halálos áldozat és az igazán radikális intézkedések előtt), 1000 fő telefonos megkérdezésével készült reprezentatív közvélemény-kutatásának adataiból szűrte le.

Eszerint a magyarok 70 százaléka elégedett az intézkedések szigorúságával, további 22 százalék pedig még szigorúbbakat szeretne. A kormányzati lépések támogatottsága a járvány által legjobban veszélyeztetett, 60 év fölötti korcsoportban is 77 százalékos. A konkrét intézkedések közül 95 százalékkal a legnépszerűbb az Olaszországból és Délkelet-Ázsiából való beutazás tilalma. A kutatás megállapítja, hogy még a kormánykritikusok 43 százaléka is elégedett a kormány munkájával.

Mráz Ágoston Sámuel a kutatás bemutatása során azt is elmondta, hogy

  • a kialakult helyzetben az ellenzéki politikai erőknek is segíteniük kell a kormányt;
  • a szavazók meg fogják büntetni azokat az ellenzéki pártokat, amelyek nem ismerik fel, hogy nem a nehézségeket és az esetleges hibákat kell most a középpontba állítani.

Majd hozzátette: az ellenzéki együttműködés ellenére az ellenzéki oldal is fel fogja használni az egyes pártok hibáit az egymás közötti versenyben.

Egyébként a Nézőpont kutatása azt is megállapítja, hogy még soha nem volt olyan ügy, téma, amiről a magyarok 100 százaléka állította, hogy hallott róla, és 85 százaléka az elmúlt napokban beszélt is róla.

Békeidőben még az örök klasszikus társalgási téma, az időjárás sem ér el ilyen mutatószámot.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!