Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Barbara, Borbála
-6 °C
4 °C

Juhász Miklós alkotmánybíró lehet

2020.03.19. 16:52

Juhász Miklóst javasolta az Alkotmánybíróság új tagnak Balsai István helyére, derül ki a közleményükből.

Juhász 2010-ben nosztalgiából lett a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, így nyilatkozott akkor az Indexnek. Juhász addig versenyszakmai körökben ismeretlen volt, mint írtuk akkoriban, sem a versenyjoggal kapcsolatos eljárásokban, sem a szakterületet érintő tudományos életben nem ismert a neve.

Juhász 1976-ben szerzett jogi diplomát, majd közvetlenül ezután a kispesti és pestszentlőrinci bíróság elnökhelyetteseként polgári ügyekkel foglalkozott egészen 1985-ig. GVH elnökségének megválasztása körül ő maga is elismerte, hogy  ügyvédi praktizálás során előkerültek versenyjoggal kapcsolatos ügyek is, de a fő területe valóban a polgárjog és a civiljog volt.

Elég rosszul is indított, a hozzáértése mellett rögtön a feddhetetlenségét is kritika érte, kiderült, hogy korábban már elítélték bennfentes információval való visszaélésért.

Balsai István alkotmánybíró, volt igazságügyi miniszter március elején halt meg gyógyíthatatlan betegségben.