900-an jelentkeztek egészségügyi önkéntesnek

2020.03.19. 07:45

Két nap alatt közel 900 önkéntes egészségügyi dolgozó jelentkezett az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felhívására. A jelentkezők egy részét már el is kezdték beosztani, írja a Magyar Nemzet. 

A tárca közlése szerint a segítők közül öten a Szent László Kórházban, húszan a Nemzeti Népegészségügyi Központban látnak el adminisztratív és betegellátási feladatokat, ötvenen pedig a járványügyi mintavételekben segédkeznek majd. 

Kásler Miklós miniszter egy másik felhívásban azt közölte az egyetemi tanulmányaik utolsó évét töltő orvostanhallgatókkal, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében kötelező érvénnyel mozgósíthatók különféle feladatok elvégzésére. Így

  • a fertőzésgyanúsak és fertőzöttek megfigyelésére,
  • a középsúlyos vagy súlyos állapotú fertőzöttek,
  • az idősek és/vagy fogyatékosok, valamint
  • a karanténban lévők ellátására.

A miniszter arra kérte az utolsó éves hallgatókat:  ma, azaz csütörtök reggelig jelezzék, hogy a felsoroltak közül mire jelentkeznek.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!