Zsófia, Szonja
9 °C
21 °C

Csépe Valéria: Az online iskolában elfelejthetjük a számonkérés szót

Interjú a Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős korábbi miniszteri biztossal

05
2020.03.23. 11:52
Az új Nemzeti alaptanterv munkálatait elindító Csépe Valéria professzor régóta nem adott interjút. Most úgy látta, a koronavírus járvány miatt kényszerből bevezetett "digitális tanrend" kapcsán érdemes megszólalnia. Az akadémikus szerint annak nincs értelme, hogy a frontális oktatást vigyék át a digitális térbe. Ha azonban jól csinálják, akkor a digitális oktatás egyszerre lehet játék és mélyreható tanulás, amelyben a hagyományos számonkérést és a puskázást is el lehet felejteni. Csépe Valéria szerint itt volna az ideje a mobilok rehabilitálásának az oktatásban, a sokszínűséget nem tiltotta meg senki az iskolában, és az akadémikus röviden az új Nemzeti alaptantervről is elmondta a véleményét.

Mit gondol, lesz érettségi május 4-én? 

Ne tegyen fel nekem olyan kérdést, amelynek én nem lehetek a címzettje. A véleményemet mint szakember el szoktam mondani baráti társaságban, de ott is csak olyan dolgokról, amikhez értek. Az érettségik szervezése nem ide tartozik. A digitális módszerekkel támogatott oktatás lehetőségeivel viszont igencsak sokat foglalkoztam, és látjuk, hogy most erre van igazán nagy szükség.

Akkor először hadd kérdezzem úgy, mint pszichológust. Milyen új kihívásokat jelent az, hogy a diákok most kiszakadtak az iskolai környezetből, otthon kell tanulniuk, a szülők nagy részének pedig otthonról kell dolgoznia? 

Egy Bruno Bettelheim nevű pszichológus vezette be az „elég jó” család fogalmát, mert tökéletes család ugye nincs. Az elég jó család elég jól meg tudja oldani az ilyen helyzeteket is. A koronavírus-veszély olyan különleges helyzet, amelyhez mindannyiunknak alkalmazkodnunk kell. Gondoljon bele, hogy az életünkben a kicsi változások is milyen frusztrációval járnak, hát még a mostaniak. Most mindenkinek megvan a maga feladata. A szülőé például az, hogy állandó támogatást adjon a gyermekének. Az otthon tanuló gyermeke mellett a szülőnek persze most egy olyan világban is jelen kell lennie, amihez nem ért, mert amúgy nem az ő dolga lenne. Bármi is történjen, tudatosítani kell: a tanítás most is a pedagógusok feladata.

Mi van, ha a szülő is feszült a helyzettől?

A szülőnek figyelnie kell arra, hogy a frusztrációját ne otthon élje ki. Kik a legfrusztráltabbak? Az anyák. Különösen, ha home office-üzemmódban dolgoznak, de közben naponta ötször gondoskodnak a gyermekek étkezéséről, és emellett még az otthoni tanulásban is segíteniük kell. Ebben a helyzetben a pedagógusok és a szülők is gyakran erejükön felül teljesítenek. Sok szülővel beszéltem az elmúlt napokban. Nagyon sokan örültek az iskolák bezárásáról szóló bejelentésnek, mert szorongtak a várható helyzettől és féltek a fertőzéstől. Az iskolákat bezárták, a szorongás és félelem helyébe most a frusztráció lépett. Pszichológusként azt mondom, ez még mindig a jobbik eset, mert a frusztrációval könnyebb megküzdeni. 

Ez igazán biztató.

Mielőtt a saját problémáinkba süppednénk, gondoljunk azokra, akik ma a legnehezebb feladatot látják el: orvosok, ápolók, bolti eladók, folyamatos üzemben dolgozók, rendfenntartók. Tanuljuk meg kifejezni a hálánkat nekik.

Hogy látja, ebben a rendkívüli helyzetben hogyan sikerült átállni egyik pillanatról a másikra a távtanításra és a digitális tanrendre? 

Most a digitális tanrend negyedik napján vagyunk (a beszélgetés március 19-én készült), ez nagyon rövid idő ahhoz, hogy egy ilyen nagy rendszer teljesen át tudjon állni erre. A pedagógusok hihetetlen energiával igyekeznek a kihívásnak megfelelni. Ugyanakkor nagyon sok múlik azon, hogy a család milyen segítséget tud adni ehhez. Milyen eszközei vannak a tanulónak és a családnak. Ha például csak egy laptop van, azon hogyan tud megosztozni az otthon dolgozó szülő és a gyermek vagy a gyermekek. 

Ez csak eszköz kérdése volna?

Nem, az eszköz önmagában nem elég. Azon is sok múlik, hogy a szülőnek milyen digitális kompetenciái vannak. Kutatóként most nekem is kötelező otthonról dolgoznom, hiszen elmúltam hatvanéves. A mai napon reggel nyolc óta ez az interjú a negyedik konferenciabeszélgetésem számítógépes felületen, és természetesen mind a négy másfajta rendszerben zajlott. Viszonylag fejlett digitális kompetenciával rendelkezem, de időnként én is összevissza keresgéltem, hogy hol tudok csatlakozni a beszélgetéshez, hol látom az egyes megoldásokat, s persze a kollégáimat, akik sokszor több mint húszan vannak.  

Mit tanulhat meg most ebből a helyzetből a gyerek, a szülő és a tanár? 

A gyermekek számára kiderülhet, hogy a digitális bennszülöttség önmagában még nem elég. Bár sokan kiválóan tudják kezelni a kütyüket, be kell látniuk, hogy szaktudása a pedagógusoknak van. A pedagógus oldaláról pedig úgy néz ki ez az egész, hogy hirtelen szakadt rá minden, de a muszáj nagy úr. Mindenki mindenféle rendszerrel próbálkozik most. Idő kell ahhoz, hogy felkészüljünk. Kell türelem és rugalmasság ahhoz, hogy ez az új rendszer kialakuljon. A szülő most ne várja el se a gyerektől, se a tanártól, hogy azonnal dolgozatokat írjanak. Ez a helyzet most kihúz minket abból a a kissé ellustult helyzetből is, amibe belesüppedtünk. Azt mondogattuk, hogy "persze, persze, kell majd digitális oktatás, szépen eljárunk tanfolyamokra, konferenciákra, és nem történik semmi". Most itt az idő, élni kell tudnunk a digitális lehetőségekkel, használnunk kell azokat a mindennapi gyakorlatban.

Hogy tudnak megküzdeni ezzel a helyzettel a tanárok, akik a diákjaikhoz képest biztosan le vannak maradva a digitális készségekben? 

Hallok olyan sommás véleményeket, hogy a pedagógusok átlagéletkoruknál fogva le vannak maradva ebben. Ugyan már! Ne hivatkozzunk az életkorra, amikor nagymamák és dédszülők is használnak okostelefont, számítógépet, táblagépet, hogy a külföldön élő unokájukkal tudjanak beszélni. Most ez a rendkívüli helyzet megfelelő motivációt jelent az átállásra minden tanár számára. A pedagógus szakmai jártassága, alkalmassága a kulcs, a digitális világ megismerhető, tanulható.

Sok családnak nincs otthon számítógépe vagy laptopja. Mi lesz a hátrányos helyzetű diákokkal, akik amúgy is le vannak maradva az iskolában, és most még inkább ez történhet velük?  

Először is a hátrányos helyzetet kell enyhíteni, s ez nem csupán a digitális átállás kérdése. A digitalizáció csodát nem tud tenni, és a mostani helyzetben kétségtelenül akadályt is jelenthet. Nem ismerek országos adatokat az eszközellátottságról, de az elmúlt években sok iskolában jártam, és azt láttam, hogy nagyon eltérőek a lehetőségek. Gondoljuk át, hogy mindenhez laptop kell-e? Vagy lehet segíteni a tanítást és tanulást  okostelefonon is? Itt volna az ideje a mobilok rehabilitálásának az oktatásban. Ezeket eddig sokan inkább üldözték és elzárták az iskolákban. Bíztató, hogy rengeteg okostelefon-használó van a hátrányos helyzetű csoportok körében is.

Ha van mobil, akkor kellene hozzá szélessávú internet is, hogy ezek a diákok is részt tudjanak venni a távtanulásban. 

Egyrészről vannak olyan távtanítási programok, amelyekhez nem kell mindig online lenni. A diák le tudja tölteni az anyagokat a telefonjára, és azokon aztán otthon offline is tud dolgozni. Ezt normál helyzetben megteheti az iskola wifi-jén vagy a digitális jólét pontokon. Az elmaradott térségekben ezért nagyon fontos, hogy a településeken legyen legalább egy ilyen hely szélessávú internettel. Akik ennek a szervezésében meghatározók, azoknak ezt a szempontot is végig kell gondolniuk, hogy elkerüljék a diákok egy részének digitális lemaradását.

Ön szerint mennyire vannak felkészülve a tanárok módszertanilag erre az új tanítási módra?

A módszertannal meglehetősen sok problémát látok, mivel a módszertani jártasság a pedagógustársadalmon belül nagy szórást mutat. A tanítóképzésben például a módszertani felkészítés rendkívül korszerű, bár a digitális területen ott is vannak elmaradások. A középiskolai tanároknál sokkal vegyesebb a kép. Sok tanár még ma is azt gondolja, hogy a középiskolában elég, ha kiáll, és „leadja az anyagot". Sajnos ez abban gyökerezik, hogy a tanárképzésben egészen az elmúlt időkig a módszertan mostohagyereknek számított. Probléma lehet az is, hogy a tanárképzésben az iskolai gyakorlatokra későn kerül sor.

A gyerekek most valószínűleg nagyon lelkesen nyomogatják a kütyüket az otthoni kanapén heverészve, de az online tanulás mennyire igazi tanulás? Mennyire lesz maradandó az, amit ezekben a hetekben tanulnak?  

A kérdés az, hogy ezek az eszközök mélyebben segítik-e a megértést, az összefüggések megismerését, vagy egyszerűen csak átrakjuk a digitális térbe a frontális oktatást. Valljuk be, ez utóbbinak nem sok értelme van, bár a jelenlegi helyzetben ez is számít, mert nem szakad meg a személyes kapcsolat a tanár és a diákok között. Ugyanakkor a digitálisan támogatott oktatás lényege az, hogy élményt nyújtson a diáknak, hogy aktívan vegyen részt az összefüggések felfedezésében, a megfelelő megoldásban, mindez egészüljön ki azzal az érzéssel, hogy továbbjutott az egyik szintről a másikra. A digitális módszerek világában ezt nevezzük komoly játéknak. Ezeknek elképesztő vonzása van: ott tartják az embert a képernyő előtt, az élmény, a képi világ segíti a memóriát. Azt szoktuk mondani mi, pszichológusok, hogy a tanulásban egy képben két oldanyi szöveg is benne lehet. És akkor még nem beszéltünk a kiterjesztett valóság (Augmented Reality, röviden AR) lehetőségeiről az oktatásban, amivel részben már a jövőről is beszélek, hogy hogyan jelent majd a tanulás a diák számára igazi aha-élményt. A jó digitális oktatóprogramokat a pedagógia és informatika tudására építve, a korszerű pszichológia ismereteit figyelembe véve alakították ki. Ennek része mindaz,  amit ma az emlékezetről, a figyelemről, a tudásról, a tanulásról és ezek kapcsolatáról tudunk. A tanulás és a játék együttese a digitális eszközök segítségével a gyermeki agyban elképesztő változásokat mobilizál.

A tanulás és játék nagyon fontos, de közben sok szülő saját rossz iskolai élménye alapján most azt kérdezi: jó, jó, de hogyan lesz ebből számonkérés, dolgozatírás, hogyan szűrhető ki a puskázás és mire adnak jegyet egyáltalán? Ha máshol nem, az érettségizőknél azért ez fontos kérdés: nekik valamilyen jeggyel le kéne zárniuk az évet, hogy tovább tudjanak tanulni. 

Mi lenne, ha kiűznénk a szótárunkból a számonkérés kifejezést? Vannak olyan módszerek bőven, amelyekkel lehet ellenőrizni és értékelni egy ember munkáját például egy munkahelyen. Ugyanezt meg lehet tenni az iskolákban is. Az értékelésnek sokféle módja van, s ezt a lehetőségek, beleértve az eszközöket is, egyaránt meghatározzák. A pedagógusok többségének megvan ez a tudása. A tudást felmérésének módszereit mi magunk is népszerűsítjük, s a digitális tanrendhez kapcsolódóan a pedagógusok  tájékozódhatnak ezekről az Oktatási Hivatal honlapján. Ebben az értékelési rendszerben most végre elmozdulhatunk a PISA-típusú feladatok felé, ahol nem a lexikális tudást, hanem a tudás használatát mérjük fel. Nem a definíciót, az évszámot és a képletet kérdezzük ki, hanem az ezekhez kapcsolódó összefüggések felismerését és használatát. Mindenki a puskázástól fél az online térben, de ha a tudás használatát mérjük fel, ott egyszerűen nem lehet puskázni.

Ha elmúlik a veszélyhelyzet, mit lehet mindebből visszavinni a tantermekbe, a normál oktatásba? 

Amikor ez a helyzet véget ér, össze kell szedni, rendszerezni, elemezni és megosztani egymással a tapasztalatokat. Meg kell nézni, ki mit használt, mi mutatkozott eredményesnek! Például mire jó és mire nem a Google Classroom, a Zoom, a Skype vagy a Microsoft Teams? Jó lenne, ha a digitális köldökzsinór ezután is megmaradna a tanár és a tanulók között, akárcsak arra, hogy aki betegség miatt nem tud jelen lenni, az se essen ki a tanulásból. Fontos, hogy az élményszerű, játékos tanulás ezután az osztályteremben is jelen legyen. Ebből a helyzetből akkor lehet kihozni a legjobbat, ha ezután is kiemelt figyelemmel fordulunk az iskolai  digitalizációnak a veszélyhelyzet miatt most rendkívüli ütemben megismert lehetőségeihez. Megfelelő támogatást kell adni, és ki kell alakítani az ajánlásokat a digitálisan támogatott tanításhoz. Ezek a tapasztalatok beépülhetnek a módosított Nemzeti alaptanterv egyik újdonságába, a harmadik évfolyamtól belépő digitális kultúra nevű új tantárgyba. 

A mostani helyzet fonákságát az adja, hogy egy eddigi erősen központosító, előíró, a pedagógusok szabadságát korlátozó oktatási rendszerben most szinte csakis a tanárok kreativitására és önálló kezdeményezésére van szükség. Rendkívül sokszínű oktatási rendszer jön létre, ahol az egyik osztály ezt a rendszert és módszert használja, a másik pedig egészen mást. Ez nem zavarja?

Én ebben semmi problémát nem látok. A módszertani sokszínűséget nem tiltotta meg senki. Azok szoktak általában egy rigid megoldásról beszélni az oktatásban, akik még mindig kizárólag a tankönyvekbe kapaszkodnak. Mindent szabad, ami nincs tiltva, ez még a magasabb rendű jogszabályok esetére is vonatkozik. Eddig sem tiltotta meg senki amúgy egyetlen pedagógusnak sem, hogy digitális eszközöket és tananyagokat használjon az óráin, csak ilyenek nem voltak széles körben elérhetőek. Most vannak jó kezdeményezések, sok ajánlás olvasható az Oktatási Hivatal honlapján, és remélem, ebbe az irányba lépünk majd tovább. Az általam vezetett Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport, amely egy kiemelt EU támogatású projekt egyik megvalósítója, nemzetközi együttműködésben két világszerte elismert oktatóprogramhoz, a matematikatanítást segítő Matifichez és az angoltanulást támogató myON-hoz kínál ingyenes hozzáférést a tanév végéig minden magyar iskolának

Most nagyon másról szól a világ, de az elmúlt heteket azok a rendkívül éles viták uralták, amelyek az új Nemzeti alaptantervről szóltak. Az alaptanterv fejlesztése az ön vezetésével indult el 2017-ben, de a mostani vitában egyáltalán nem szólalt meg. Most hadd kérdezzem meg: ön szerint hogy sikerült az új Nemzeti alaptanterv? 

Most valóban nem a tantervi vitáknak van itt az ideje. Magam és fejlesztő munkatársaim, többségében gyakorló pedagógusok, örülünk minden olyan javaslatunknak, ami bekerült a Nemzeti alaptanterv véglegesített változatába. A jelen helyzetben az a lényeg, hogy hogyan tudjuk hatékonyan folytatni az oktatást, és ebben a digitalizációnak kiemelt szerepe van és lesz. A módosított NAT egyszerre előíró és megengedő: javasol és több helyen lehetőség szerinti megvalósítást vár el. Ami a digitális kihívást érinti, külön örülök annak, hogy erre vonatkozó javaslatainkat elfogadták. Így a módosított NAT-ba bekerült mindaz, amit a javaslatok kidolgozását megelőző összehasonlító elemzéseink, és a 2012-es NAT értékelése során fontosnak tartottunk. Mindenütt szerepel a digitális módszerek használata. Kidolgoztunk egy új tantárgyat a kissé idejétmúlt informatika helyett: ez lett a digitális kultúra. Szerepelnek  benne az algoritmikus gondolkodás és a programozás gyerekkorban oly könnyen elsajátítható alapjai. A kütyütől a közösségi médián át a felelős internet-használatig, az előnyök és veszélyek megismertetésig minden benne van. Minden, ami majd a felelős digitális állampolgársághoz szükséges. 

Mi változik, ha elkészülnek a helyi tantervek?  

A NAT adja a keretet, de a mindennapi tanórai munkát a kerettantervekből készült helyi tantervek határozzák meg. A kerettantervekben szerepelnek a digitális módszerek is az ajánlott tevékenységek között. A helyi tantervek tervezéséhez készítettünk egy digitális platformot, amit a programban résztvevő iskolák áprilisban fognak kipróbálni. Az iskolákba csak kipróbált programokat lehet bevinni, a pedagógus módszertani szabadságát pedig változatlanul senki és semmi nem korlátozza. 

Azt az eredeti célkitűzésését mennyiben sikerült megvalósítani, hogy az új NAT-tal csökkenjen a tanulók terhelése, és a pedagógusoknak nagyobb tere legyen a kompetencia-fejlesztésre?

Számomra az a fontos, hogy több tanulási terület esetén ez a törekvésünk megvalósult, és  figyelembe vették a javaslatainkat. A korszerű nevelés és oktatás területén ugyan változatlanul fontos a „mit”, vagyis az ismeretek meghatározása, a minőségi tanításnak és tanulásnak viszont legalább ilyen fontos eleme a „mikor” és a „hogyan”. A kompetencia-fejlesztésben ezeket semmiképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni.   

Csépe Valériával Skype-on beszélgettünk, a fotók egy korábbi interjú alkalmával készültek.

(Borítókép: Csépe Valéria. Fotó: Huszti István / Index)

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!