Összefoglaló

Percről percre Újabb koronavírus okozta halálesetet jelentett be az országos tisztifőorvos

Már 9 magyar ember életét veszítette a járványban, jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos.
A hétfőinél kisebb volt a növekedés, de kedd reggelre így is 187 igazolt koronavírus-fertőzöttről tudtunk az országban, mert újabb 20 beteget igazoltak a hatóságok.
Az éjszaka folyamán megjelentek az Orbán Viktor által hétfőn bejelentett, újabb gazdasági intézkedéseket életbe léptető rendeletek, és érkeztek egészségügyi védőfelszerelések is.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az operatív törzs március 24-i online tájékoztatója
    • Kilencre emelkedett a koronavírus okozta halálesetek száma Magyarországon, az újabb áldozat ráadásul egy fiatalabb nő, aki ugyanakkor számos krónikus megbetegedésben: szív- és keringési rendellenességgel küzdött, és anyagcsere-betegségben is szenvedett.
    • A hétfőn és kedden érkezett egészségügyi védőfelszerelésekkel biztosított a frontvonalban lévő egészségügyi dolgozók védelme az operatív törzs szerint. Ugyanakkor még további szállítmányok érkezését is várják.
    • Átszervezték a kórházi ellátásokat azért, hogy megháromszorozzák az intenzív terápiás kapacitást, de a háziorvosi ellátásokban is jelentős változásokat készítettek elő.
    • Ha az ellátó orvos indokoltnak látja, tünetmentes embereket is tesztelhetnek koronavírusra.
    • Az országos tisztifőorvos ismét felhívta a figyelmet arra: nem igaz, hogy a betegség csak az időseket érinti, bárki, bármikor megfertőződhet koronavírussal. Az operatív törzs a szabályok és ajánlások betartását kéri a társadalomtól, csak ez adhat ugyanis esélyt arra, hogy visszaszorítsuk a járvány terjedését.
  • Ezt mondta Lakatos Tibor arra a kérdésre: mikor tervezik járványkórházzá, vagy karanténkórházzá alakítani a kiürített kollégiumokat. A rendőrezredes szerint a kapacitások bővítését ugyan előkészítették, de azért dolgoznak, hogy erre ne legyen szükség. Sőt kiemelte, hogy a járvány lassításának célja érdekében még egyszer kéri a szabályok és hatósági ajánlások betartását, egyúttal megköszönte az ebben hivatásuknál fogva, vagy éppen önkéntesen résztvevők áldozatos munkáját.

  • Számos felmérés, becslés és nagyon sok fikció van jelen a közvéleményben, és a szakirodalomban egyaránt, válaszolta az országos tisztifőorvos. „Nem kívánunk találgatásokba bocsátkozni, pontos időpont nem mondható.”

    Azon vagyunk, hogy a rendszabályokkal, amelyeket meghoztunk, a járványt ellaposítsuk, kevesebb legyen a megbetegedések száma, és ne terheljük túl az ellátórendszert

    – mondta Müller. 

  • Müller Cecília szerint az egészségügyben dolgozó krónikus betegek, például cukorbetegek is olyan kockázati csoportba tartoznak, akikre ugyanúgy vigyázni kell, mint a 65 éven felüliekre. Éppen ezért őket is, ahogyan az idősebbeket, ki kell vonni a közvetlen orvos-beteg találkozásokból, így telefonos konzultációval vagy más módon vehetnek részt a munkában.

  • Függetlenül attól, hogy milyen korosztályba tartozik. „Nem az idősek miatt van a járvány, őket óvjuk, védjük, mert nagyobb kockázatúak. Az idősek is fertőzhetnek. Azért óvjuk őket, mert ha megbetegszenek, esetükben sokkal súlyosabb a betegség lefolyása” – hangsúlyozta Müller Cecília. 

  • Folyamatos utánpótlást biztosítunk a védőeszközökből, és újabb eszközöket is vásárolunk, de ilyen járványügyi helyzetben felmérhetetlen a védőeszközigény, mondta Lakatos Tibor az Index kérdésére. Ugyanakkor az ezredes kiemelte, a mostani ismereteik és a most szükségesnek látott felkészülés alapján

    a jelenlegi készleteink és a jelenleg tervezett beszerzések biztosítják az elegendő védőeszközt az egészségügyi ellátásban.

  • Az Index kérdésére Müller Cecília elmondta, hogy az elhunytakat nem tesztelik koronavírusra. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) minisztere felfüggesztette a kórboncolást annak érdekében, hogy minél inkább védjék az egészségügyben dolgozókat, mondta a tisztifőorvos.

    Ha tudják a halál okát, teljesen felesleges a boncolás

    – mondta Müller Cecília.

    Ugyanakkor hozzátette: ha  felmerül a gyanú, hogy az elhunyt koronavírussal fertőződött meg, akkor a halál beálltát követően, egy rövid ideig ugyanazzal a módszerrel tesztelhető még az illető, mint az élő személyek. 

  • A laboratóriumi vizsgálatok indokoltságát az egészségügyi ellátó dönti el, azaz a háziorvos, a járványügyi központ és egy infektológus közösen határoz, mondta Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos szerint 

    aki az ő véleményük alapján gyanúsnak minősül, annál minden esetben megtörténik a vizsgálat.

    Ilyen körülmények között lehet, hogy tünetmentes, mégis gyanúsnak minősülő embereket is tesztelnek Magyarországon. A pozitív esetek környezetét minden esetben tesztelik, ha mutatnak tünetet, ha nem.

  • Publikus a járványkórházak kijelölése, mondta Müller. Ezek az intézmények folyamatosan bővülnek, hiszen a betegek száma nő. „Most már az összes fekvőbeteg-ellátó intézmény bevonódott, így háromszorosára nő az intenzív ellátóhelyek száma” – közölte Müller.

  • Ha szükség lesz arra, hogy bővítsék ezeknek a vállalatoknak a körét, akkor meg fogják tenni, mondta kérdésre Lakatos, aki ugyanakkor nem számolt be az érintett vállalatok pontos listájáról, amiről az újságíró érdeklődött. Az ezredes szerint a honvédelmi irányítócsoportok egyelőre csak felügyelik, védelmezik ezeknek a vállalatoknak, közüzemeknek, közüzemi szolgáltatóknak a működését.

  • „A járvány természete az, hogy a terjedése oly módon történik, hogy egy fertőzött személy 2-3 másik személynek tudja átadni. Magyarország előnyösebb helyzetben van, mert időben 2-3 hónapot nyertünk, a megelőző intézkedésekkel lassítani tudjuk a vírus terjedését” – mondta Müller. 

  • Ennek célja, hogy az orvos-beteg és a betegek egymással való találkozást minimalizálják, jelentette be Müller.

    Ezeken a helyeken, járásonként, illetve kerületlenként módosul a betegellátás. Ez azt jelenti, hogy az akut, légúti betegek számára kialakítanak egy külön részleget, őket fizikailag is elkülönítik a többi betegtől. Ezzel a közeljövőben találkozhatnunk az alapellátás szintjén, mondta az országos tisztifőorvos.

    Ennek részleteiről itt írtunk bővebben.

  • Lakatos Tibor kérdésre azt mondta, néhányan nemcsak a hatósági ajánlásokat, hanem a határozatokat sem tartják be, de a szabályok nemcsak a saját, hanem embertársaink egészségét is védik. Az egyetlen mód a járvány terjedésének lassítására az, ha a társadalom tagjai betartják a szabályokat és az ajánlásokat, az operatív törzs nem véletlenül fogalmaz meg ilyeneket.

  • Ma is több praktikus tanácsot osztott meg az országos tisztifőorvos. Az eddigi adatok alapján a várandósság nem jelent magasabb kockázatot, Müller ugyanakkor hozzátette, hogy maga a várandósság megváltoztatja a szervezet működését, immunrendszerét, éppen ezért őket is különösen védeni kell:

    • Ne menjenek közösségbe!
    • Használják az infokommunikációs eszközöket!
    • Mossanak gyakran kezet! Számoljanak el ők is húszig kézmosás közben!
    • Archoz, szájhoz ne nyúljanak!
    • Rendszeresen, sokszor, rövid ideig, de hatékonyan szellőztessenek a lakásban!
    • Naponta fertőtlenítsenek!
  • Kedden újabb 20 igazolt fertőzött beteget regisztráltak, ezzel Magyarországon 187-re emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, eddig összesen 9-en haltak meg a koronavírus miatt, mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos. 

    A kilencedik elhunyt egy fiatalabb nő, aki számos krónikus megbetegedésben: szív- és keringési rendellenességgel küzdött, és anyagcsere-betegségben is szenvedett. 

  • Lakatos beszámolt azokról a csalókról, akik pénzt próbáltak kicsikarni főként idősekből hatósági személynek kiadva magukat. Ezzel kapcsolatban már 14 eljárás indult.

    Rémhírterjesztés miatt 16 esetben, 13 esetben közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás. 

    Lakatos azt is elmondta, 4207 ember van hatósági karanténban, csak egy nap alatt több mint 3 ezerszer ellenőrizték őket, és már 177 esetben észleltek szabálytalanságot, 24 fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 137 fővel szemben pedig feljelentést tettek.

    Lakatos szerint az üzletek nyitvatartási idejét érintő szabályokat is sokan áthágják, ezért ismételten felhívta a figyelmet a járványügyi intézkedések betartásának fontosságára. A határokon a rendőr ezredes beszámolója szerint nincs már torlódás, folyamatos az ellenőrzése ugyanakkor azoknak, akik belépnek az országba.

  • Láthatjuk, hogy az egészségügyi eszközök utánpótlása részint folyamatos, másrészt az új eszközök beszerzése is folyamatos azért, hogy megóvjuk embertársaink életét – jelentette be Lakatos Tibor. A rendőr ezredes szerint már a tegnap megérkezett egészségügyi védőfelszereléseket a rendőrség és más hatóságok eljuttaták a kórházakba azért, hogy valamennyi, az intenzív ellátásban résztvevő egészségügyi dolgozó megfelelő védelemben részesüljön. Ők hajnal 4-ig megkapták a szükséges eszközöket, mondta Lakatos.

  • 11 órára hirdették meg kedden is az operatív törzs szokásos napi sajtótájékoztatóját.  Pénteken álltak át az online tájékoztatókra, kérdezni előzetesen, írásban lehet, a törzs pedig eldönti, hogy mire válaszol és mire nem. Az Index ma ezeket a kérdéseket ítélte a legfontosabbnak:

    • Indul-e bármilyen egészségügyi hatósági/rendőrségi vizsgálat a koronavírusos szegedi rektor eljárása miatt?
    • Hány kollégája fertőződött meg?
    • Összesen hány egészségügyi dolgozót regisztráltak koronavírus-fertőzéssel Magyarországon eddig?
    • Igaz, hogy szombat óta – Müller Cecília országos tisztifőorvos utasítása alapján – elhunytakat is tesztelnek a kórházakban koronavírusra?
    • A 187 regisztrált fertőzött közül 8 magyar ember elhunyt, ez a nemzetközi adatokkal összevetve magas arány. Figyelembe véve a mintavételek még mindig alacsony számát is, jelentheti-e ez azt, hogy sok tünetmentes vagy enyhe tünetben szenvedő fertőzött nem is került a látókörükbe?
    • A háziorvosi ellátás átszervezésével megvédhetőek a doktorok komolyabb védőfelszerelések nélkül is?
    • Mennyi időre elegendő, ha egyáltalán ebben a válsághelyzetben elegendőnek nevezhető a tegnap és ma érkezett kínai egészségügyi eszköz-szállítmány?
    • Hány kórháztól érkezett jelzés a védőfelszerelések hiányáról? Mekkora hiány van most ezekből, és hol van a legnagyobb hiány?
    • Egy múlt hétfői MTI-hír szerint egy nap alatt 16 ezren jelentkeztek munkanélkülinek az Ausztriában. Magyarországon az elmúlt héten mennyivel nőtt a regisztrált álláskeresők száma? Ha nincs erre vonatkozó adat, miért nincs?
    • Igaz, hogy karanténkórházat alakítottak ki a Hungexpón a korábbi felajánlással élve? Kik, mely érintettek kerülhetnek oda és milyen ellátást kapnak majd ott?
  • Az ígéreteknek megfelelően a hétfői gép után kedden újabb orvosi eszközöket tartalmazó szállítmány érkezett Kínából Magyarországra, közölte Orbán Viktor. A  miniszterelnök szerint  több mint 3 millió maszk, 100 ezer teszt, 86 lélegeztetőgép Kínából. A képeket ebben a cikkünkben nézheti meg.

    • A kormány a múlt heti kormányrendelet után nemrég újabb gazdasági segítséget jelentett be a koronavírus-járvány gazdasági hatása miatt. Bővítették azoknak az ágazatoknak a körét, ahol több hónapon át kedvezményeket kapnak a munkáltatók, munkavállalók. A gyes-, gyet- és gyedjogosultságot kitolják a veszélyhelyzet végéig. Végrehajtási moratóriumot hirdettek, ami egészen a veszélyhelyzet lezárulása utáni 15. napig tart. A pontos rendelet hétfőn, éjfél előtt néhány perccel jelent meg a Magyar Közlönyben, ebben a cikkünkben összeszedtük a különféle rendelkezéseket.
  • Újabb 20 igazolt koronavírus-fertőzött van Magyarországon a kedd reggeli legutolsó frissítés szerint. Ezzel az igazolt magyarországi fertőzöttek száma 187-re emelkedett, köztük 173 magyar, továbbá 10 iráni, 2 brit, 1 kazah, 1 vietnámi állampolgár van, vagyis a keddi új megbetegedettek mindegyike magyar.

    A fertőzés miatt karanténban lévők száma 92 az egy nappal ezelőtti 101 után, a mintavételek száma kismértékben nőtt, 5515-ről 6113-ra emelkedett.