A vesebetegeket nagyon nehéz helyzetbe hozta a koronavírus

2020.03.26. 11:03
Egy eddig nem sok figyelmet kapott, kritikus helyzetbe került csoportra hívta fel olvasónk a figyelmet, akiket nagyon súlyosan érintett a koronavírus-járvány nyomán kialakult válság: a vesebetegekre. A legnagyobb problémájuk, hogy az országos fertőtlenítőszer-hiány miatt ők se jutnak hozzá a dialízishez létfontosságú fertőtlenítőszerekhez, ami végzetes lehet.

Olvasónk is érintett, mint írja 2,5 éve derült ki,hogy végstádiumú veseelégtelensége van, ami miatt otthoni dialízis kezeléseket kell végeznie napi négyszer. Ehhez egy katétert ültettek be a hasába, aminek egy része kívül, másik része belül van. Több hetes oktatás előzte meg az otthoni kezelést, ahol folyamatosan azt tudatosították benne, hogy a legfontosabb a sterilitás és a fertőtlenítés. 

Ehhez eddig minden hónapban kaptak fertőtlenítőt és maszkot. De a jelenlegi helyzetre való tekintettel, 2 hete bezárták a dialízisközpontot és így nem tudnak fertőtlenítőhöz jutni, mert a központ se kap már állítólag. A gyógyszertárakban, drogériákban már sehol sem kapható. Ami esetleg fellelhető még néhány illatszerboltban, az nem megfelelő, ugyanis nem "virucid", tehát nem pusztít el mindenféle kórokozót a kézről.

Sajnos, ha nem jutok fertőtlenítőhöz, az igencsak veszélyes lehet, mert a megfelelő sterilitás nélkül hashártyagyulladás lehet az eredmény. Ez igen komoly állapot, akár végzetes is lehet. Kórházi kezelést és ellátást igényel, ami ebben a helyzetben valljuk be, hogy nem lenne túl szerencsés.

– írta olvasónk.

Hozzátette: közben kaptak a dializáltak egy tájékoztatót a dialízisközponttól, hogy mikor és milyen higiénés javaslatokat érdemes betartani. Viszont fertőtlenítő hiányában ez igencsak nehézkes. Olvasónk elmondta, hogy ezért már nem csak a koronavírus okozta fertőzéstől kell félnie, hanem attól is, hogy mi lesz, ha elfogy a fertőtlenítője. 

Ezzel a problémával azt hiszem, hogy az összes sorstársam így van, és ki tudja,hogy még hányan, akiknek olyan betegségük van, amihez elengedhetetlen a fertőtlenítő, amihez nem jutunk hozzá. Valószínűleg több százunkat érinti ez a probléma.

– közölte.

Frissítés: Működik a dialízis központok többsége

Magyarországon az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete tagvállalatai üzemeltetik a dialízis központok túlnyomó többségét. Az egyesület tagvállalatai által üzemeltetett hazai dialízis központok egyike sem zárt be az utóbbi hónapokban. Nincs tudomásuk arról sem, hogy a többi (nem az egyesület tagvállalatai által üzemeltetett) hazai dialízis központ bármelyike bezárt az elmúlt időszakban, közölte cikkünk alapján dr. Rádai Tamás, az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének igazgatója.

Azt nem tudni, hogy az olvasónk által említett dialízis központ az egyesülethez tartozik-e.

Mint arról korábban beszámoltunk, még soha nem fogyott ilyen jól a kézfertőtlenítő a háztartási boltokból, patikákból, mint most.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!