Zsanett, Janka
10 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Budapest koalíciós polgármesterei nekimentek a kormány megszorításainak

D MTZ20200330029
2020.04.04. 19:24

Közös közleményben szólította fel Budapest 14 koalíciós kerületi polgármestere a kormányt, hogy tekintse partnereknek az önkormányzatokat a válságkezelésben, és juttasson több forrást nekik ehhez. 

A közleményben azt írják, a koronavírus-járvány elleni védekezés, és a gazdasági-szociális válság kezelése hatalmas feladatot ró a kormányokra is, és az önkormányzatokra is. Az önkormányzatok országszerte, pártállástól függetlenül erőn felül veszik ki részüket a védekezésből és szociális válság helyi kezeléséből.

Az aláírók szerint a válság leginkább a nagyvárosokban összpontosuló iparágakat érintik, ezért a budapesti kerületek még inkább érintettek. A kerületek eddig magukra voltak utalva, saját forrásból szereztek be védekezéshez szükséges eszközöket, miközben a kormánytól sem támogatást, sem érdemi információt nem kaptak „A háziorvosok, az ápolók, vagy éppen a szociális ellátásban dolgozó munkatársak járvány elleni védelmét szolgáló eszközök kormányzati forrásból alig érkeznek, e téren is magunkra, illetve a fővárosi városvezetésre számíthatunk" – írták.

A közlemény szerint a kormány első gazdasági intézkedései nem csökkentették, de helyenként növelték a munkavállalók kiszolgáltatottságát, nem változott a munkanélküli támogatás és a családi pótlék összeg sem. 

„Csalódást kelt azonban, hogy ma a kormány egy igazságtalan megszorító csomaggal kezdte a válságkezelés második ütemét. Igazságtalan, mert ugyan helyes, ha a prosperáló multik és bankok részt vállalnak a válság terheiből, de a felsorolásból feltűnően kimaradtak azok a gazdasági szereplők, akik az elmúlt években szinte kizárólag állami és uniós forrásból tettek szert hatalmas vagyonokra. Kimaradt a kormány által Budapesten megvalósítani kívánt, zömében sportcélú látványberuházások átgondolása is. És nem lehet máshogy, csakis megszorításnak nevezni, hogy a kormány újabb bevételeket akar elvenni az önkormányzatoktól. A kormány lépése veszélyezteti, helyenként ellehetetlenít az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését" – írták. 

A koalíciós polgármesterek együttműködést és egyeztetést kértek a kormánytól, megszorítás helyett pedig támogatást várnak. 

A nyilatkozatot a következő polgármesterek írták alá:  V. Naszályi Márta (I. kerület), Örsi Gergely, (II. kerület), dr. Kiss László( III. kerület), Déri Tibor, (IV. kerület ), Soproni Tamás (VI. kerület), (Niedermüller Péter (VII. kerület polgármestere), Pikó András (VIII. kerület), Baranyi Krisztina (IX. kerület), dr. László Imre (XI. kerület), dr. Tóth József (XIII. kerület),  Horváth Csaba (XIV. kerület),  Cserdiné Németh Angéla  (XV. kerület), Szaniszló Sándor (XVIII. kerület), Gajda Péter (XIX. kerület).

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 30-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)