Összefoglaló

Percről percre Müller Cecília sajnálatosnak tartja, amit az Uzsoki kórház főnővére tett

Újabb 55 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 678 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt újabb 6 krónikus beteg, közülük öten 77 év felettiek.
A tisztifőorvos szerint nem kiugró Magyarországon a halálozási arány, igaz, ő nem más országok koronavírus-pusztításával, hanem a magyarországi mortalitással vetette össze az adatokat.
A regisztrált magyar eseteknél körülbelül tízszer több koronavírusos fertőzött lehet a valóságban, ez szakmai körökben nem is kérdés – állítja Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus. Az Óbudai Egyetem docense szerint a kormányzat intézkedései gyorsak és hatásosak voltak, viszont sokkal többet kellene tesztelni, a magyar nyilvántartás transzparenciája pedig a hazai közegészségügyről állít ki szegénységi bizonyítványt. Müller Cecília ezzel szemben pénteken azt mondta, semmi értelme sem lenne a tömeges tesztelésnek.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
    • Éppen egy hónapja igazolták az első koronavírusos-eseteket Magyarországon, emlékeztetett az operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos. A szombatra meghalt hat új magyar áldozat kapcsán elmondta, hogy valamennyien krónikus megbetegedésben szenvedtek.
    • Müller Cecília a tavasz beköszöntével is mindenkit az otthon maradásra kért, bár tudja, hogy a jó idővel ez egyre nehezebb lesz, de csak így működhet a járvány elleni védekezés, főként, hogy már a tömeges megbetegedések küszöbén vagyunk.
    • Szombaton hat repülőgéppel érkezett védőfelszerelés Budapestre, de később még befut a világ egyik legnagyobb teherszállító repülőgépe, egy Antonov An-124-es is újabb kínai szállítmánnyal.
    • Szobakarantént kellett elrendelni az egyik budapesti idősotthonba bejutó fertőzés miatt. A fővárosi tisztifőorvos meghatározta a szükséges intézkedéseket, szobakarantént kellett elrendelni, megkezdődött a fertőtlenítés, és több mint 200 mintavétel is történt pénteken az otthonban. Elmondták azt is a tájékoztatón, hogy az önkormányzatok törvényi kötelezettsége az idősek gondozása.
    • Lakatos Tibor szerint ha a szükséges lesz, komolyabb eszközökkel is fellépnek majd a hatósági karantént és egyéb korlátozásokat megszegők ellen.
    • Folyamatosan zajlik az egészségügyi személyzet (online) képzése, hogy megfelelő mennyiségű dolgozó legyen mindenhol, ahol szükség lesz rájuk.
    • Orvosokat, a védekezésben résztvevőket szállásolnák el a hotelekben, mondta Lakatos az Orbán Viktor által lefoglaltként említett 58 szállodára vonatkozó kérdésre.
  • A járvány előrehaladtával frissített eljárásrendet adtak ki az egészségügyi dolgozóknak. Aki azt gyanítja, hogy megfertőződött, továbbra is a háziorvosát hívja, a háziorvos viszont tágabb teret kapott erre az esetre, ha ő úgy véli, hogy koronavírusos fertőzött hívta, akkor ő intézkedik, és kéri a vizsgálatot, már területi korlátozás nélkül, mondta el Müller Cecília tisztifőorvos.

  • Fokozottan szeretném felhívni a figyelmét a kollégáimnak, hogy vigyázzanak magukra – mondta a tisztifőorvos az Uzsoki kórház főnővérével kapcsolatos kérdésekre (noha a pontos kérdésünk nem hangzott el az ügyben, így Müller Cecília sem válaszolt arra: elfogadható-e ez az eljárásmód– a szerk.). A tisztifőorvos azt is mondta, ha nem értesítik a hatóságokat, akkor a szükséges járványügyi intézkedéseket is ellehetetlenítik. Az egészségügyben dolgozókra a legfontosabb vigyázni, hiszen tőlük függ az állampolgárok egészsége is.

  • A fő cél az lenne, hogy aktívan, a vírus elleni védelmet jelentő oltás jelenjen meg. De létezik nem aktív oltás is, ami általános védelmet nyújt, ezen is sokan dolgoznak Müller szerint.

  • "A katasztrófavédelmi törvény alapján lehetőség van arra, hogy lebiztosítsuk előre ezeket a szálláshelyeket", mondta Lakatos az Orbán Viktor által lefoglaltként említett 58 szállodára vonatkozó kérdésre. "De ez a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy lefoglaltuk a szállodákat, hanem az ország számos helyén intézkedtünk arról, hogy az orvosok, ápolók, a védekezésben résztvevők elszállásolására lehetőség legyen".

  • A HVG kérdésére válaszul azt mondta Müller Cecília, hogy továbbra is a WHO iránymutatását követik, azt tesztelik, akit a háziorvosa gyanúsnak ítél, akivel a gyanús beteg kapcsolatba került.

  • Nem tudom, mi az a hivatalos gyorsteszt – hangzott el a kérdésre, mi a protokoll akkor, ha valakinél gyorsteszt mutatta ki a pozitivitást. Müller Cecília szerint azoknál, akik vagy magánlaborban, vagy a mentősök által végzett vérmintás teszttel lesznek pozitívak, utána egy ismétlő vizsgálat is történik minden esetben.

  • Kijelölték azokat az ellátó szülészeti intézményeket, amelyek igazoltan koronavírusos kismamák rendelkezésére állnak, a többiek számára semmi változást nem jelent a járványhelyzet, ugyanúgy zajlik majd a szülés, mint korábban, erre felkészült az egészségügy a tisztifőorvos szerint.

  • A horgászatot, ha szabadidős sportnak tekintjük, akkor olyan feltételek mellett engedélyezett, ami minden más tevékenységre vonatkozik, mondta Müller Cecília az idevágó kérdésre. Mivel hosszú hónapokra kell felkészülni, a teljes bezárást el szeretnék kerülni, ki lehet menni sportolni, de a távolságtartást és a higiénés szabályokat nagyon fontos betartani.

  • Nincsenek konvojok, nem kapnak felvezetést, nincs is állandó követés az országon áthaladó személy- és teherforgalom kapcsán, ám azt, hogy az előre kijelölt utat elhagyják-e, és hogy a kijelölt pihenőhelyeket használják-e, azt természetesen folyamatosan követik és ellenőrzik, mondta Lakatos.

  • A tisztifőorvos tájékoztatása szerint a védekezés tervezése úgy zajlik, hogy a betegek ellátása, és a hozzájuk rendelt szakszemélyzet jelen legyen ott és olyan létszámban, amilyen mértékben szükséges, amennyiben a tömeges megbetegedés szakaszába lépnénk át. Hétről hétre növelik az ágykapacitást, az intenzív ágyak kapacitását, a lélegeztetőgépek kapacitását, és ha több egészségügyi személyzetre lesz szükség, akkor megteszik majd a szükséges lépéseket. Jelenleg is zajlik olyanok képzése, akik nem ebben a szakmában tevékenykednek, de szükség esetén befoghatók lesznek az intenzív ápolásban. Zajlik a felkészülés az online tananyagokkal is.

  • Lakatos Tibor szerint az eddigi tapasztalatok alapján ezt el is végzik a helyhatóságok, és az általuk foglalkoztatott szociális munkások.

  • Vannak álhírek, amik jelentősen megnehezítik a védekezésünket, mondta Lakatos. Az ezredes szerint látható, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerülhet a rémhírek miatt bármelyik hatóság, komoly nehézségekbe ütközhet, rontja a hatékonyságot, hogy sokszor még felelős beosztásban lévő emberek is téves, vagy nem eléggé pontos információkat tesznek közzé.

  • Számos tesztelési, laboratóriumi vizsgálat van, mérlegelni kell, hogy a magánklinikák milyen módszerrel, a betegség mely szakaszában végzik a vizsgálatot. A piacon sok termék felbukkant, aminek hatékonysága kétséges, mondta a tisztifőorvos.

  • Ezekbe a számversenyekbe nem szeretnék beleállni, mondta Müller Cecília arra a kérdésre, nagyságrendileg hány ember megbetegedésével számolnak a hatóságok. A tisztifőorvos szerint ugyan vannak modellszámítások, de csak az biztos, hogy a tömeges megbetegedések szakasza előtt vagyunk, jelentősen fog nőni a megbetegedések száma.

  • A tisztifőorvos arról tájékoztatott, nem értesültek hiányról semmilyen szer kapcsán, mindenki megkapja a szükséges gyógyszereket.

  • Eddig is próbáltunk humánus módon fellépni a kijárási korlátozásokkal kapcsolatban, inkább figyelmeztettünk, de ha szükséges, akkor fellépünk komolyabb eszközökkel is, már 317 embert jelentettünk fel, 222 fővel szemben pedig helyszíni bírságot szabtunk ki

    – válaszolta Lakatos Tibor a közterületen való indokolatlan jelenlét szankcionálását firtató kérdésre.Megismételte:

    nem az a cél, hogy a négy fal közé szorítsuk az embereket, hanem hogy megelőzzük ennek a vírusnak a rohamos terjedését. Igyekszünk az állampolgárok együttműködésére alapozni, de ha kell, akkor a bírság eszközével is élni fogunk.

  • Először egy állami elosztóközpontba kerülnek a Kínából és más helyekről érkező védőeszközök, amikből aztán minden kórházban egyhetes készletet halmoznak fel, hogy egy hétre elegendő védőeszköz legyen mindenből. Az orvosi eszközöket prioritási rend alapján osztják szét, majd a védőeszközök sorában a rendvédelmi szervek jönnek a biztonság fenntartása érdekében, tájékoztatott Lakatos Tibor.

  • Egy két napos történeten vagyunk túl, az első jelzéseket követően a fővárosi kormányhivatal munkatársai vizsgálatokat végeztek, aki rosszul volt, azt kórházba vitték, másokat elkülönítettek csak – válaszolta Müller Cecília a budapesti idős otthonban történt megbetegedésekre vonatkozó kérdésre. A fővárosi tisztifőorvos meghatározta a szükséges intézkedéseket, szobakarantént kellett elrendelni, megkezdődött a fertőtlenítés.

    Tegnap több mint 200 mintavétel történt, az első adatok alapján talán sikerült megfogni a fertőzést, de ezt még korai lenne biztosan kijelenteni

    – mondta Müller.

  • Hat gép már megérkezett szombaton, de befut még az Antonov An-124 is, a világ egyik legnagyobb teherszállító repülője újabb eszközökkel Kínából. Lakatos szerint péntekre több mint 50 kórházba jutott már a nemrég érkezett eszközökből, aminek a szállítása a következő hetekben sem áll le.

  • Belépő oldalon sehol nincs várakozás, kilépésnél is csak Románia felé, méghozzá egy új román kiléptetés miatt. A helyi határőrök 30-40 gépkocsit várnak össze, és együtt engedik át őket az országba, ez okozza a fennakadás, mondta el Lakatos Tibor rendőr ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, hozzátéve, hogy itthon több mint 12 ezer esetben rendeltek el hatósági házi karantént.

  • – jelentette ki Müller Cecília, és ismét felhívta a figyelmet az idősek védelmére.

  • Mert ezek zárt helyek, sok a veszélyeztetett, a tisztifőorvos ezért kéri, hogy a higiéniára személyesen és intézményi szinten is kiemelten figyeljenek. A szociális intézmények látogatási tilalmát fontos fenntartani, változatlanul érvényben vannak ezek az utasítások, mert ha egy intézménybe bekerül a vírus, akkor az tragédiához vezethet. Müller Cecília kérte, hogy az útmutatókat szigorúan tartsák be az üzemeltetők, az ápoltak és a családtagok is.

  • Müller Cecília a kellemes időjárás és a hétvége ellenére azt kérte, hogy ne csoportosuljanak az emberek, és a szabadba is csak úgy menjenek, hogy kerüljék a tömeget és tartsák a megfelelő távolságot egymástól.

  • Noha folyamatosan nő a megbetegedések száma, de még nem kiugróan magasak ezek a számok, a robbanást a bevezetett hatósági intézkedések és a lakosság együttműködése közösen képes megelőzni.

  • Valamennyien krónikus megbetegedésben szenvedtek – közölte az országos tisztifőorvos az elmúlt napon meghalt koronavírus-fertőzött magyar emberekkel kapcsolatban. Müller Cecília ismertette a legfrissebb hivatalos adatokat, és újabb praktikus tanácsokkal is szolgált a lakosságnak.

    A fertőződések szaporodásával egyidejűleg nő a laboratóriumi vizsgálataink száma is

    –  mondta Müller, ismertetve a vírus örökítőanyagának kimutatásán alapuló tesztelési módszert. Már több mint 19 ezer ilyen vizsgálatot végeztek.

    A tisztifőorvos szerint "két iráni diákkal" kezdődött Magyarországon a járvány megjelenése, éppen egy hónappal ezelőtt.

  • Újabb 1093 esetben rendeltek el a hatóságok házi karantént, amelyet a rendőrség ellenőriz. Összesen 12 492 ember nem hagyhatja el otthonát – még élelmiszer-vásárlás, vagy orvoslátogatás céljával sem.

  • A BCG-oltás enyhítheti a koronavírus-betegség tüneteit, de valószínűleg nem véd a fertőzés ellen. Magyarországon kötelező az oltás, de pont az idősek nincsenek beoltva. Emiatt semmit sem szabad lazítani a védekezőintézkedések szigorúságán, írtuk korábbi cikkünkben. rákérdezünk az operatív törzsnél, ők mit javasolnak a kormánynak.

  • A tájékoztatót ezúttal tíz órára hirdették meg. Ezeket a kérdésekkel fordult az Index az operatív törzshöz ma:

    1. Tett olyan javaslatot az operatív törzs a kormánynak, ami arra épít, hogy a BCG-oltás vélhetően enyhíti a koronavírus okozta betegség tüneteit, és mivel itthon ez a kötelező védőoltások körébe tartozik, magas az átoltottság, így a kijárási korlátozásokkal érintettek körét a jövőben azon 65 éven felüliekre korlátozhatnák, akik még nem részesültek ebben? Lenne értelme a kijárási korlátozások enyhítésének?
    2. Mennyiben szigorodott az új koronavírusos eljárásrend, milyen újabb tünetekkel merülhet fel a koronavírus-fertőzés gyanúja a háziorvosi csekklistán, és milyen újabb tényezők esetén kérheti a mobiltesztelést a betegének?
    3. A 19 ezer 424 magyarországi mintavétel pontosan hány emberen történt meg?
    4. Pontosan naponta hány labortesztet végeznek a NNK központi laborjában, és hány darab mintavételt értékelnek ki a kijelölt 7 laborban?
    5. A külföldről Magyarországra behozott lélegeztetőgépek invazív vagy non invazív lélegeztetőgépek? Vannak érvényes magyar tanúsítványaik azoknak a típusú lélegeztetőgépeknek, amelyeket külföldről szereztek be?
    6. Megerősítik, hogy járványügyi zárlat miatt kedd óta nem ügyel a fővárosi Szent Imre kórház érsebészete? Hány érintett egészségügyi dolgozó (orvos, nővér, ápoló) került karanténba, és hányan fertőződtek koronavírussal? Hány hasonlóan járványügyi zár alá került kórházi osztály van jelenleg Magyarországon?
    7. Az Uzsoki kórház kardiológiai osztályos főnővére koronavírustesztje pozitív lett, de a kollégáit és a vezetőséget ő maga is megkésve tájékoztatta. Információink szerint mindennek ellenére nem tesztelik az esetleges kontaktjaként azonosítható, környezetében dolgozó egészségügyi dolgozókat, akik így tovabbra is betegeket látnak el. Ez elfogadható?
  • Nem szólt kollégáinak az Uzsoki főnővére, hogy koronavírusos, a Facebookra posztolta ki, méghozzá Bódi Guszti egy bejegyzéséhez kommentelve. A kórházat hiába kérdeztük az ügyről, egy belső levél szerint viszont megdöbbent a főigazgató. A kollégáit eddig nem tesztelték, rákérdezünk az operatív törzsnél, elfogadhatónak tartják-e ezt az eljárást.