Nem lesz húsvéti körmenet, bezárt az Esztergomi Bazilika

006  02A2311
2020.04.09. 10:23

Emberemlékezet óta nem volt olyan húsvét, amikor a hívek ne mehettek volna templomba, most mégis bele kell törődniük: a miséket, ahogy az elmúlt hetekben, húsvétkor is zárt kapuk mögött tartják. Bár a március 27-e óta érvényben lévő kijárási korlátozás a templomok látogatására nem vonatkozik, az egyházak maguk döntöttek úgy, hogy nem tartanak nyilvános istentisztelet.

Elmaradnak a húsvét hagyományos katolikus fénypontjai: nem lesz olajszentelés a Bazilikában, és a szombat esti körmenetet sem tartják meg.

Az Esztergomi Bazilika március 18-a óta zárva tart, még turisták sem látogathatják. Átmenetileg bezárt a Mátyás templom is. A Szent István Bazilika rövidített nyitvatartás mellett és a távoltartásra vonatkozó szabályok betartásával továbbra is látogatható.

A templomok látogathatóságára nincs központi szabály, a plébániák maguk döntenek, de ahol nyitva maradtak, ott is csak egyenként lehet bemenni, és megfelelő távolságot kell tartani. Gyónásra, áldozásra a legtöbb templomban csak korlátozottan van mód: például a Pasaréti Ferences Plébánia az egészségügyi szabályok betartása mellett lehetővé teszi a gyónást - de csak a kolostorkertben.

Monostori László, a Lehel téri Szent Margit Templom plébániai kormányzója az Indexnek azt mondta, hogy amióta zárt ajtók mögött tartják a szertartásokat, az online közvetített miséket általában kétszer annyian nézik élőben, mint ahányan korábban személyesen részt vettek rajtuk. Az idősebb hívek között van, aki épp az új helyzet miatt kezdte el használni az internetet.

A húsvéti református igehirdetések és evangélikus istentiszteletek is zártkörűek, csak az egyházak, templomok online felületein, illetve a médiában követhetők. A Budavári Evangélikus Templomban előre, már szerdán megtartották a zártkörű istentiszteletet, amit húsvétvasárnap felvételről sugároznak majd a gyülekezet Youtube-csatornáján.

Az interneten követhetők a zsidó egyházak istentiszteletei is, és szerdán a széder estébe, a vallásos zsidók talán legfontosabb közösségi eseményébe is csak online lehetett bekapcsolódni.

(Borítókép: Az Esztergomi Bazilika. Fotó: Ajpek Orsi / Index)