Jusztina
11 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Az óbudai metróalagút titka

2020.04.11. 23:47
Kereken hatvan éve fejeződött be Magyarország egyik legrejtélyesebb földalatti kísérlete a Hármashatár-hegy gyomrában. Kereken hat éve készítettünk videót a metróalagútszerű furatban rejtőző hatalmas vastartályról, ami akkor egy frissen fellelt kristálybarlangnak köszönhetően került be a köztudatba. Akkor még nem tudtuk, mi célból fúrtak hatalmas lyukakat a hegybe, de nemrég előkerült egy műszaki beszámoló egy 1960-as szaklapból, amiből fény derült mindenre.

Néhány méterre a lakott területtől, a Hármashatár-hegy alatt nyílik az ország egyik legrejtélyesebb földalatti létesítménye, aminek felfedezéséről hat éve készítettünk videót. Akkor még nem tudtuk kik és miért építették a vas- és betonmonstrumot - amelynek oldalából egy gyönyörű kristálybarlang nyílik -, a szakemberek is csak találgattak.

Titokzatos beton- és kristályalagút Budán

Nemrég jutott el hozzám az információ, hogy barlangászok később ráleltek az 1960-as Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények IV. kötet 4. számában egy cikkre, amiben pontosan leírták, hogy milyen célból és milyen műszaki megoldással épült az alagút és a sziklába szorított gigantikus vastartály.

A cikk címe: Kovácsházy Frigyes - Kőzetbe telepített gáztartó

A funkció rögtön kiderült a címből, a miértre pedig választ kapunk az írás első bekezdéseiből. Az ötvenes évek növekvő gázenergia-fogyasztásához egyre nagyobb térfogatú gáztárolókra volt szükség. Addig kizárólag acélszerkezetű gáztartók létesültek. A gömb- vagy hengeralakú tartályoknak a nagyobb nyomású gáz biztonságos tárolásához jelentékeny vastagságú acélfal kellett, olyan tetemes acélszükséglettel, amit sokalltak az akkori iparpolitikai vezetők.

  • Miért fúrtak hatalmas lyukakat a Hármashatár-hegybe?
  • Mire szánták a metróalagútnak látszó létesítményt?
  • Miért nem lett semmi a nagy tervből?

Az acélanyaggal való takarékoskodás érdekében Szász Frigyes főmérnöknek egy eredeti ölete támadt: 

ha a gáztartót kőzetbe telepítik úgy, hogy a kőzetbe vájt üreg csak vékony acéllemez bélést kap, akkor a belső gáznyomás okozta terhelést túlnyomóan a kőzet veszi fel. 

A megoldás főleg akkor gazdaságos, ha a gázt nagy nyomáson lehet tárolni, mert ekkor a helyszükséglet és így a kőzetfejtési és bélelési munka csekély. Különösen előnyössé válik alkalmazása, ha a gáz a távvezetéken, eleve nagy nyomással érkezik. A tervet gyorsan megvalósítás követte: de előbb meg kellett találni a gáztartó-rendszer helyét Budapesten.

Műszaki rajz a beszámolóból
Műszaki rajz a beszámolóból

A választás dr. Szalay Tibor geológus szakvéleménye alapján a Hármashatár-hegy tömbjéhez tartozó Tábor-hegyi dolomit kőzetre esett. Ez a szaruköves dolomitképződmény 200 méternél is vastagabb, így alkalmas az erőhatások felvételére. Ráadásul a karsztvízszint felett helyezkedik el, tehát a fejtési és építési munkákat szárazon lehetett elvégezni, és végül a felhasználás helyéhez (az Óbudai Gázgyárhoz) is közel van. 

Betonelemekből épült, mint egy metróalagút

A helyszín kiválasztása után robbantással, majd kőzetfejtéssel kialakították a hat méter átmérőjű alagutat, amit 28 cm vastag és 37 kiló súlyú betonidomokból készült körgyűrűvel béleltek ki. A körgyűrű és a sziklafal közötti résbe cementhabarcsot sajtoltak, hogy a beton teljes mértékben felfeküdjön. 

A "metróalagúthoz" vezető tározó volt egyben az építési szállítófolyosó is. A két méter magas, patkó alakú járat téglafal borítást kapott. Ezen a folyosón szállították be a tartály megépítéséhez szükséges 6 mm vastag acéllemezeket, amelyeket ívhegesztéssel kapcsoltak össze. A lemez és betongyűrű közti réseket ismét cementhabarccsal injektálták ki. 

A tartály belülről - mint egy metróalagút (Fotó: Szabó R. Zoltán)
A tartály belülről - mint egy metróalagút (Fotó: Szabó R. Zoltán)

A 416 köbméter belső térfogatú kísérleti tartályt először víznyomáspróbának vetették alá. A tartály 22 atmoszféra határtúlnyomásig kifogástalanul működött és a víz leeresztése után sem láttak rajta semmiféle változást vagy szerkezeti meghibásodást. A tartály kiszárítása után a légnyomáspróbát is elvégeztek. A kísérlet bebizonyította, hogy a dolomit kőzetbe telepített kísérleti gáztartó jól kibírta a 15 atmoszférát megközelítő belső túlnyomást, méghozzá a rugalmas alakváltozások feszültségi határain belül.

A teszt sikerült: a Hármashatár-hegy nem repült a levegőbe.

A leírás végén az is bebizonyosodik, hogy a sok kreatív ötlet, tervezés, verejtékes munka megéri: a kőzetbe telepített tartályok mindent összegezve 5-6 százalékkal olcsóbbak, mint a szabadban épített acéltartályok. Az eredeti beszámoló teljes egészében ide kattintva letölthető.

Sajnos a tervezők végül nem arathatták le a babérokat, mert velük párhuzamosan más kísérleteket is végeztek gáztárolók kialakítására. A győztes verzió lényege az volt, hogy azokat a geológiai képződményeket, föld alatti üres tereket, ahonnan korábban kitermelték már a földgázt, újra felhasználták hatalmas tartályként, visszapumpálva a gázt oda.

Az első ilyen magyarországi létesítményt Őriszentpéter közelében helyezték üzembe – pont 1960-ban, szinte rögtön a Tábor-hegyi kísérletet végén. Mivel itt még annyi építési költség sem jelentkezett, mint a kőzetbe szorított tartály esetén, nem csoda, hogy ez a technológia terjedt el a gáz tárolására Magyarországon. Az őriszentpéteri tározót, hamarosan több is követte Hajdúszoboszlón, Pusztaedericsen, Kardoskúton és Zsanán. Ettől még a Tábor-hegyi létesítmény tervezőinek, megalkotóinak évtizedeken át titokban tartott érdemei elvitathatatlanok ma is.