Varga Judit: A különleges jogrendnek vége lesz, amint elmúlt a veszély

DMOHA20200227107
2020.04.12. 20:10 Módosítva: 2020.04.12. 20:13

A "liberális véleménydiktatúra" megnyilvánulását jelentő "álhír", hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló új magyar törvény kiüresíti a demokráciát, olvasható a Die Welt című konzervatív német lapban megjelent cikkben, amit a Varga Judit igazságügyi miniszterrel készült beszélgetést alapján írt Boris Kálnoky, a lap tudósítója.  

Se egy nappal korábban, se egy nappal később 

A Magyarország csak azt teszi, amit mindenki megtesz Európában című cikket az MTI szemlézte. A magyar igazságügyi miniszter a lapnak azt hangsúlyozta: a rendkívüli jogrendnek akkor lesz vége, amint elmúlt a veszély. Varga szerint ez objektív kritérium, hiszen nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is meglehetősen világos lesz, hogy mikor ér véget a világjárvány, és vele együtt a veszélyhelyzet.  Ez azonban nem azt jelenti, hogy másokkal egyeztetve szüntetik majd meg a veszélyhelyzetet. Erről minden országnak önállóan kell döntenie - mondta Varga Judit.

A miniszter visszautasította az Európai Bizottság európai értékekért és átláthatóságért felelős tagja, Vera Jourová követelését, hogy a kormány rövid időn belül adja vissza különleges felhatalmazását. Mint mondta,

a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet a megfelelő időpontban "a szükségesnél egy nappal sem korábban, és egy nappal sem később" vonják majd vissza.

Azzal kapcsolatban, hogy az uniós biztos szerint a számos tagországban bevezetett vesszélyhelyzeti törvények a demokráciát potenciálisan fenyegető veszélyt jelentenek, a miniszter kiemelte, hogy az általánosítás helytelen. Amíg ezek a jogszabályok az alkotmány keretein belül vannak és működik az alkotmánybíróság, nincs veszélyben a demokrácia, sem Magyarországon, sem más európai államokban - mondta.

Az országgyűlés dönt, a kétharmadról a választók határoztak

A veszélyhelyzet megszüntetéséről az Országgyűlés dönt, a járvány elleni védekezésről szóló törvény így éppen a parlamentet erősíti. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz kétharmados többséggel rendelkezik a testületben, így nemigen várható, hogy a kormány szándékaival ellentétes döntést hoz, kijelentette: aki ezt kifogásolja, annak valójában a magyar választókkal van gondja. Mint mondta, ez nem jogi, hanem politikai kérdés. A választók két éve úgy döntöttek, hogy kétharmados parlamenti többséggel ruházzák fel a kormányt, két év múlva pedig ismét döntenek majd.

Arra a kérdésre, hogy miért nem rögzítettek időbeli korlátot a jogszabályban, Varga elmondta, hogy ennél jóval erősebb parlamenti ellenőrzést építettek be. A parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, ami sokkal erősebb garancia annál, minta beleírtak volna a törvénybe egy időhatárt, amelynél "az ég tudja milyen helyzetben lehet az ország".

Hozzátette, hogy a veszélyhelyzet idején tett intézkedések e jogrend megszűnésével automatikusan érvényüket vesztik. Azonban elképzelhető, hogy egyes intézkedésekre továbbra is szükség lesz, de erről a parlament dönt majd, így ezek a döntések szabályos törvények, és nem rendeletek lesznek.

A nyugati sajtó nagyon félreértett valamit

Varga Judit hangsúlyozta: a parlament félreállításáról tett kijelentések azt mutatják, hogy a nyugati sajtó valamit nagyon félreértett. A törvényhozás egészen az ülésszak végéig, június 15-ig teljesen normálisan dolgozik tovább, működnek a bíróságok és működik az alkotmánybíróság is, vagyis továbbra is érvényesül a fékek és egyensúlyok rendszere.

A kormány csupán az azonnali döntést igénylő ügyekben jár el a megszokott jogszabályalkotási eljáráson kívül, például azért, mert az állampolgárok és a gazdaság érdekei miatt azonnal fel kell függeszteni a hitelek törlesztését. A különleges felhatalmazás ilyen ügyek rendezésére való, és csak ezekre korlátozódik - fejtette ki az igazságügyi miniszter.

Így az EU és az Európai Néppárt (EPP) részéről megfogalmazott vádak, amelyek szerint Magyarországon a rendkívüli állapot révén kiüresítik a demokráciát, valójában álhírek, és egy európai "liberális véleménydiktatúra" megnyilvánulásai. "Ezeket az embereket valójában az zavarja, hogy Magyarországon konzervatív kétharmados többség van" - jelentette ki Varga Judit.

Több szolidaritást várunk kereszténydemokrata barátainktól

Varga Judit számára különösen a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államiniszterével, Michael Roth-tal - a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusával - folytatott tárgyalása volt csalódást keltő. Mint mondta, német tárgyalópartnere telefonbeszélgetésük alkalmával nem mutatott érdeklődést a válaszaira, csupán dokumentálni kívánta, hogy kifejezte aggodalmát, és kérése ellenére nem volt hajlandó megnevezni a törvény azon részeit, amelyeket kifogásolhatónak tart.

Varga Judit felháborítónak tartja ezt, és kiemelte: több bátorságot és nagyobb szolidaritást vár a német Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) és testvérpártjától, a bajor Keresztényszociális Uniótól (CSU). Felvetette: "kereszténydemokrata barátaink" nem jelentik ki "nyilvánosan, bátran és szolidárisan, hogy nem úgy áll a helyzet, ahogyan a sajtóban lefestik".

Hozzátette: az EPP vezetése a tagpártok többségének akaratával szembeszegülve "szándékosan feszültséget kelt", ami "rendkívül káros", hiszen amint Orbán Viktor kormányfő a CDU-elnökéhez, Annegret Kramp-Karrenbauerhez intézett levelében kiemelte, az olyan időkben, mint a mostaniak "fontos, hogy megőrizzük egységünket".

(Borítókép: Mohai Balázs / MTI)