Elkérték egy idős nő gyűrűjét, azt mondták, fertőtlenítik a koronavírus miatt: ellopták

2020.04.17. 06:17

A budapesti rendőrök elfogtak egy nőt és egy férfit, akik több kerületben, a koronavírus miatti veszélyhelyzetre hivatkozva jutottak be idős emberek lakásaiba, ahonnan közel egymillió forint értékben pénzt és ékszereket loptak, írja a rendőrség.

Egy férfi és egy nő 2020. április 15-én délelőtt megjelent egy II. kerületi idős asszony lakásánál, és – a koronavírus miatti helyzetre hivatkozva – segítséget színlelve a nő bement a lakásba, közben társa az ajtóban szóval tartotta a nőt

A férfi arra kérte az idős asszonyt, hogy vegye le az arany gyűrűit, hogy azokat lefertőtleníthesse, ezalatt társa átkutatta a lakást.

A nő átadta az ékszereit a férfinak, aki ezután társával – és az általa ellopott pénzzel – együtt elhagyta a lakást.

A rendőrök a helyszín közelében elfogták az elkövetőket, a 26 éves budapesti R. Juliettát és rokonát, a 20 éves, szintén budapesti R. Jánost, akiknél megtalálták az idős asszony pénzét, valamint arany ékszereit is.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy az elkövetők Budapest V., XIII. és XV. kerületében is követtek el hasonló jellegű bűncselekményeket, amelyek során magukat önkormányzati dolgozóknak adták ki, és miután a koronavírus-járvány ürügyén beengedték őket a lakásokba, az egyik elkövető elterelte az idős sértett figyelmét, amíg társa átkutatta a lakást.

Az elkövetők három hét alatt, négy idős asszonytól közel egymillió forint értékben loptak, amelynek több mint a fele megtérült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói R. Jánost és R. Juliettát kétrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, egyrendbeli lopás vétség és egyrendbeli kifosztás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök az elkövetőket őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az utóbbi időszakban a trükkös csalók hatósági személynek kiadva magukat arra hivatkoznak, hogy ingatlan fertőtlenítést hajtanak végre, illetve idős személyek ellátására szolgáltatást ajánlanak fel. Kellő óvatossággal és egészséges bizalmatlansággal megelőzheti, hogy a koronavírus veszélyeire hivatkozva becsapják, írja a rendőrség.