Pongrác
12 °C
23 °C

Az is csoda, ha a balatoni vállalkozások a felszínen maradnak

DSC 3644
2020.04.22. 10:27
Egy nyugodt világban 2020 tavasza a balatoni turizmus tökéletes szezonnyitója lehetett volna. A kifogástalan áprilisi meleg, a négynapos húsvét minden vendéglátó álma lehetett volna, helyette kétségbeesetten bezárt kávézók vagy ugyanolyan kétségbeesetten nyitva tartó ruhaboltok, üres utcák, lezárt strandok és reményvesztett várakozás mindenütt, hogy talán júliusra kicsit visszatér az élet. Csodát azonban senki nem vár, legfeljebb azt, hogy valahogy sikerül vállalkozását a víz színe felett tartani.

Az önkormányzatok a kapott felhatalmazással élve ahol lehet, lezárták a part menti sétányokat, hétvégére vagy akár folyamatosan, nehogy a koronavírus elleni küzdelem leghatékonyabb eszköze, a social distancing a napos időben csorbát szenvedjen a tömegesen korzózók miatt.

Így legalább a strandok tavaly megkezdett felújítását is könnyebb véghezvinni, hogy végre térkő kerüljön oda is, ahol eddig nem volt.

„Hétfőn nem fertőz, vasárnap még fertőz?” – bosszankodott egy kutyáját sétáltató férfi Balatonbogláron, kétségbe vonva az értelmét a Platán strand hétvégi lezárásának. Csaba szerint ha már a karantén alatt javasolják is az embereknek, hogy ha tehetik, menjenek ki a szabad levegőre, akkor éppen hogy biztosítani kellene erre a helyet. „A játszóterek lezárása még érthető, az összefogdosott mászókák kockázatot jelenthetnek, de a parkot lezárni túlzás. Főleg úgy, hogy a kikötőhöz ki lehet menni.” A hétvégén emiatt ott többen is voltak a kelleténél, mondta, pedig a strand sétányán biztonsággal elférhettek volna.

  • Milyen helyzetben vannak a balatoni vállalkozók most?
  • Milyen segítségre számíthatnak az államtól, önkormányzattól?
  • Az online rendelésre, kiszállításra átállás opció lehet nekik?

A betegséget Csaba nem bagatellizálja el, a bolti korlátozások is rendben vannak, de szerinte tömeges teszteléssel sokkal célzottabban, kevesebb gazdasági áldozattal is kordában lehetne tartani a járványt.

A férfi még szerencsésebb helyzetben van, mert nem közvetlenül a turizmusból él, bár kertépítészként neki sem mindegy, hogy mekkora élet van Balatonbogláron, ahol a nyaralókiadás tragikus év elé néz, és a vitorlázásból is kifogta a szelet a járvány és a korlátozás.

„Volt olyan hajótulajdonos, akit megbüntettek 80 ezer forintra, mert nem tudta igazolni, hogy aki vele volt, az egy háztartásban él vele.

Ez az előírás egyébként is bosszantó: hét éve élek a párommal, de a lakcímkártyája alapján ő nem helyi. Egy rendőr azt mondta, a szabály erre vonatkozóan nem is egyértelmű, minden járőr egyénileg dönt arról, hogy akkor most szabályos-e, ha mi közel sétálunk egymáshoz, vagy sem.” Igaz, nekik emiatt még nem kellett magyarázkodniuk.

Velük karanténkompatibilis távolságban saját kutyáját sétáltató ismerősük szintén a szerencsésebbek között van vállalkozásával: 

Emíliát jógaoktatóként az menti meg, hogy neten is tud órákat tartani, néha még többeknek is, mint az offline világban.

A stúdióját bérli, de a tulajdonossal sikerült megállapodni, hogy egyelőre ne kelljen fizetnie, ha már ott senkit nem fogadhat.

Két vevőből nem lehet megélni

A strand elején lévő kávézók és boltok helyzete nem ilyen szerencsés. Mind zárva – a hajóközlekedés is szünetel –, csak egy horgászbolt van nyitva. „Két vásárlóm volt. Kijövök, mert valamit csak kell csinálni” – mondta Cserdy Károlyné. Az asszonynak legalább a bérleti díj miatt nem fáj a feje, mert a bolt a sajátja, de csak remélni tudja, hogy a helyzet júniusra megjavul, és legalább a belföldi turizmus beindul valamelyest. Hogy a nyár tűrhető forgalmat hoz, abban azért ő sem bízik.

A Platán strand környékén egyetlen igazán gondtalan ember akadt: a kikötő egyetlen horgásza. A nyugdíjas férfi negyedóra alatt öt keszeget fogott.

Tudni kell, mikor kell kijönni, most van az első kilenced

– mondta, ami bármit is jelent, működhet, mert amíg beszélgettünk, még tett hozzá hármat.

Az egykori szólógazdasági vezető, mezőgazdasági középiskolai tanár elégedett a helyzetével: a nyugdíj megérkezik, a járványtól – amit „azért találtak ki, mer túl sokan vagyunk a Földön” – csak kicsit tart, a távolságtartásra ügyel, de a nyaralóikba lemenekülőket nem érti, miért nem maradnak a fenekükön.

Húsz kilométerrel arrébb, Balatonfenyvesen, nemcsak hétvégére, hanem határozatlan ideig zárták le a strandokat – cserébe ott is intenzív térkövezés folyik a tavaly még homokos, döngölt sétányon. Csak egy lángosos tett egy próbát a hétvégén, kiszállításra, telefonos rendelésre készítette a lángosokat. A távolságot megtartva volt is érdeklődő, de hétfőn már nem nyitott ki a vállalkozó 35 éve működő sütödéje. Könnyebbséget jelentene, ha elvitelre át lehetne adni a pultnál, de erre nincs mód a strand lezárása miatt. Van olyan balatoni település, ahol erre lehetőség van. 

„Sehol nem tudok ételt rendelni. Ha egy élelmiszerbolt kinyithat, ezek a helyek miért nem?” – méltatlankodott egy arra járó, aki a nyaralóját újítja fel a kényszerszünetben.

A lezárt part Balatonfenyvesen 2020. április 20-án
A lezárt part Balatonfenyvesen 2020. április 20-án
Fotó: Bődey János

Nincs létfontosságú cipővásárlás

Igaz, ezek a helyek inkább májusban indulnak be – idén talán csak feltételes módban –, a csend és a néptelenség nem is itt, hanem Keszthely főutcáján nyomasztó igazán. Csaknem négy hét kényszerszünet után többen kinyitottak ugyan, de legfeljebb azért, hogy azt érezzék, tesznek valamit a reménytelen helyzetben. Vásárló nincs, kósza járókelő is alig.

A kormányzati zöldszámon is csak annyit tudtak mondani, hogy én lehetek a boltomban, a vásárló meg csak akkor, ha létfontosságú a vásárlás. Ezt hogyan kell érteni?

– tárta szét a karját egy vállalkozó, aki két dolgot hiányol: az infóvonalon nyújtottnál egyértelműbb tájékoztatást, helyben pedig rugalmasabb hozzáállást az önkormányzattól a bérleti díjakra. Egyelőre be kell érniük azzal, hogy az év öt hónapjában – a szezonon kívüli időre – biztosított 30 százalékos kedvezmény időszakát meghosszabbították. De ha nincs bevétel, akkor ez kevés.

Azt kaptuk az önkormányzattól segítségül, amit a kormánytól: semmit

– mondta egy másik bolttulajdonos. Szerinte a munkahelyek megtartására nekik is szükségük volna arra a járulékfizetési felmentésre, mint a katásoknak – vagy legalábbis tevékenységi körtől függően közülük 80 ezer embernek – vagy az éttermeknek, de erre nem számíthatnak.

„Ehelyett inkább azt nézi az önkormányzat, hogy ha kinyitottunk, talán nincs is szükségünk a bérleti díjra vonatkozó 30 százalékos kedvezményre” – mondta Penteli Andrea, aki alkalmazottját is kénytelen volt elküldeni. Sokan, akiknek Hévízen is van boltjuk, ott még reménytelenebbnek látják a helyzetet. Az oroszok négy év óta sokkal kevesebben vannak, pedig néhány éven át rájuk épült az iparág, most aztán végképp eltűnnek, ahogy a legtöbb külföldi is, még ha saját háza is van Hévízen. Kinyitni ki lehetne a szabályok szerint háromig, csak semmi értelme, így marad az elbocsátás, ahogyan sokfelé.

Így tett a keszthelyi főutcán több, végül kinyitott bolt is. Elvégre egy ruhaboltot nem húz ki a csávából a dizájnos maszk, bár hamarosan valószínűleg nem csak a kirakatbabák arcára kerül a ruhával összhangba hozott maszk. Ha három nap alatt két vevő téved be, akkor nincs mit tenni, márpedig sokkal nagyobb forgalomra nem lehet számítani.

30 százalék fizetéscsökkentés

Ha valami, hát egy pékség tán csak nem szenved a járványtól – gondolhatnánk, amíg meg nem kérdezünk egy pékséget. „Ha az emberek eddig inkább egykilós kenyeret vettek, most inkább félkilósat visznek” – mondott el lényegében mindent a helyzetről Ilona. Ő így sem panaszkodik, örül, hogy ő is és kollégái is megtarthatták a munkájukat, még ha ehhez 30 százalékos fizetéscsökkentést is vállalniuk kellett.

Talán épp a kenyérfogyasztás megcsappanása jelzi igazán, mekkora a baj, pedig az igazán nagy baj még odébb van, amikor azoknak is elfogy a tartalékuk, akinek még volt. Persze Van országrész, ahová a baj már rég oda is ért.

Nagyjából ettől, a tartalékok felélésétől tart mindenki, még akkor is, ha abban bízik, hogy júliusra talán, esetleg maszkos szabályokkal, de lényegében feloldják a korlátozásokat. Az élet ettől nem tér vissza a normális kerékvágásba.

A net nem menti meg a kisboltokat

A boltok többségének a netes vásárlás sem alternatíva. Ami működik nagy tételben egy webshopnak, az nem megy egy kisebb boltnak – próba nélkül cipőt, ruhát tőlük nem vesznek, és nem is tudják annyira olcsón adni, hogy úgy már bevállalja a vevő, már csak azért sem, mert a bolt fenntartását is ki kell gazdálkodni.

Ennél valamivel egyszerűbb a helyzetük az éttermeknek, amelyek átállhattak az elvitelre készített ételekre.

Bakos Attila harminc éve működő étterme is ezzel védekezik a járvány gazdasági pusztítása ellen. A távolságot betartva, az épületen kívül adják át az ételt a megrendelőknek. Az alapanyag beszerzésével szerencsére nincsen gond, hiszen az áruszállítás működik.

Főztünk eddig is, főzni fogunk ezután is

– mondta optimizmussal vegyes beletörődéssel az étterem létrehozója, aki a járvány Olaszországból érkező, februári híreikor érezte, hogy a vírus a korlátozásokkal együtt el fogja érni Magyarországot is.

A kezdetektől egész évben működő, ma már törzsvendégekre építő hely tulajdonosa szerint most nincs mit tenni, ez a helyzet, komolyan kell venni, hiszen mindenki aggódik idősebb szeretteiért. Ezért kell be kell tartani a korlátozásokat a járvány miatt, amelyről szerinte kellő információt adnak az operatív törzs tájékoztatói. A kormányzat gazdasági intézkedései pedig – a hiteltörlesztési moratórium, a járulékfizetés alóli mentesség – Bakos szerint érdemben segíthetnek a vállalkozások életben maradásában.

„Voltunk nehezebb helyzetben: ha nem is volt vírus, az indulásunk is nagyon nehéz volt. Most egy kicsit újra kell indulni.” De hogy az igazi újraindulás nyáron eljöhetne, vagy hogy legalább fogadhatna helyben fogyasztó vendéget az étterem, arra a nehezebb időket is látott étterem-tulajdonos sem merne fogadni.

(Borítókép:  Bakos Attila Vendéglője Szigligeten 2020. április 20-án - fotó: Bődey János / Index)