Merkely Béla: Segít a járvány lassításában, ha minél többen viselnek textilmaszkot

2020.04.22. 07:50

A járványügyi időszakban minden olyan helyzetben érdemes maszkot viselni, amikor több emberrel is találkozhatunk, a 65 éven felüliek számára pedig javasolt, hogy maszkban lépjenek ki az otthonaikból. A lakosság számára a sebészi maszkok helyett a dupla rétegű, magas hőfokon mosható textil maszkokat ajánljuk

– fejtette ki Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora – az intézmény honlapjának nyilatkozva – egyértelművé tette: a maszkok viselése önmagában nem előzi meg a fertőzést, de

használatuk lassíthatja a járvány terjedését.

Merkely bővebben is beszélt arról, hogy a koronavírus okozta járványügyi időszak során akkor érdemes maszkot hordani a 65 éven aluliaknak is, ha olyan közösségi térbe lépnek, ahol az ajánlott társadalmi távolságtartás csak nehezen tartható be.

Így minden olyan helyzetben viseljünk textil arcmaszkot, amikor több emberrel is találkozhatunk, például élelmiszerboltokban, gyógyszertárakban, tömegközlekedési eszközön

– tette egyértelművé. A rektor úgy látta, az időseknek folyamatosan érdemes maszkot viselniük amikor csak rövid időre távolodnak el az otthonunktól, így

például amikor csak a szemetet viszik le a lépcsőházon keresztül, akkor is.

Merkely világossá tette azt is, a textilmaszk esetében is figyelni kell az általános szabályokra, vagyis csak akkor van értelme a maszk használatának, ha az egyszerre takarja az orrot és a szájat, illetve ha nincsenek rések az arc és a maszk között. Használata előtt és levétel után alapos kézmosás szükséges, és a maszk tisztítása is javasolt. Hogy milyen maszkot és hogyan javasol a Semmelweis Egyetem akár házilag elkészíteni, arról egy útmutatót is közzétettek. 

Mindez már csak azért is meglepő, mert a magyar járványügyi hatóságok eddig nem ajánlották a maszkviselést az egészségeseknek.

Sőt, itthon az illetékesek kifejezetten azon az állásponton voltak, amit az Egészségügyi Világszervezet is hirdet az oldalán. Müller Cecília országos tisztifőorvos és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) többször azt kommunikálta, hogy maszkot egészséges embereknek nem kell viselniük, csak annak, aki olyan emberrel találkozik, akinél felmerül a fertőzöttség veszélye, vagy ha valaki köhög és tüsszög. Az NNK és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közös plakáton hirdette az utasítást, miszerint

„NE VISELJEN MASZKOT, HA NEM BETEG!”

A plakáton sokak felháborodtak, a Facebook-posztjuk el is tűnt, aztán Müller Cecília országos tisztifőorvos a maszkhelyzet tisztázását ígérte, és ismét arról beszélt, hogy maszkot csak az viseljen, akinek feltétlenül szükséges. Ha valaki mégis abban érzi magát biztonságban, vegye fel, de helyesen, mondta.

Később Orbán Viktor a parlamentben tette egyértelművé: azért nem ajánlják a magyar hatóságok és a kormány a maszkviselést, mert nem tudják mindenki számára biztosítani a szükséges védőeszközt.

A fővárosban Karácsony Gergely április 27-i határidővel lényegében minden zárt térben: a BKK járatain, a taxikban, az üzletekben kötelezővé tette a lakosság maszkviselését, pontosabban az arc eltakarását. Ehhez ugyanis nemcsak sebészi maszkot – amelyből ugyanakkor a BKK több forgalmas csomóponton osztani fog a rászoruló lakosságnak –, hanem akár sálat, kendőt is használni lehet majd.