Nóra, Lili
19 °C
34 °C
Index - In English In English Eng

Jövőre halasztották a budapesti Eucharisztikus Kongresszust

2020.04.23. 12:37 Módosítva: 2020.04.23. 15:21

Frissítés 15:20-kor: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is megerősítette a közmédiának, hogy jövő szeptemberben tartják meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) Budapesten.

Az esemény pontos időpontjáról jövő héten döntenek a bíboros szerint. Erdő Péter arról is beszélt, hogy Szentszék saját egészségügyi szervezete tanulmányozta a nemzetközi járványhelyzetet, és ezt követően határoztak arról, hogy a következő két-három év nemzetközi eseményeit elhalasztják, ügyelve arra, hogy ne kerüljenek emiatt átfedésbe egymással.

A bíboros reméli, hogy a jövő szeptemberi időpontban már nem lesz egészségügyi kockázata a találkozónak, helyreáll a közlekedés, és az emberek lelkébe is visszatér az optimizmus.

Korábban írtuk: Egy évvel elhalasztották a Budapestre tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, így csak 2021-ben lesz, mondta a vatikáni szóvivő csütörtökön az MTI szerint.

Idén szeptember 13. és 20. között lett volna a kongresszus. Pár évvel ezelőtt kiderült, hogy a tervezettnél is többe kerül majd: Magyar Közlönyben megjelent rendelkezés szerint

A KORMÁNY 21,5 MILLIÁRD FORINTNYI KÖZPÉNZT KÜLÖNÍTETT EL A KATOLIKUS VILÁGESEMÉNYRE.

A HVG tavaly ősszel újraszámolt, és arra jutott, hogy

a költségek akkor már közel 30 milliárdnál jártak. 

Korábban 17,9 milliárd forintot tettek el erre a célra.    

Ráadásul márciusban egy  kormányrendelet is megjelent  a támogatásról, amiben Orbán Viktor arra szólítja fel a pénzügyminisztert, hogy 1,95 milliárd forintot különítsen még el a "Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezésével összefüggő beszerzési és szervezési feladatok" további támogatásához az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye részére.

A beharangozó videó és a programleírás szerint lett volna például elsőáldozás a megújult Puskás Ferenc Stadionban, mise a Szent István Bazilikában, ifjúsági est a Papp László Sportarénában, mise a Kossuth téren és a Hősök terén, gyertyás menet az Andrássy úton.