Mihály
2 °C
16 °C

A többség betartja a maszkszigort, de vannak renitensek

HUS 3578
2020.04.27. 12:16
Nem igazán ellenőrzik, a renitenseket büntetni sem tudják, de láthatóan sokkal többen hordanak maszkot a budapesti tömegközlekedési eszközökön, mint egy héttel korábban, persze még most is vannak kirívó esetek, másokra prüszkölő utasok – derül ki olvasónk maszkos beszámolóiból. A boltokban már nem ennyire jó a helyzet.

Karácsony Gergely főpolgármester múlt heti bejelentése után április 27., azaz ma reggeltől már nemcsak a BKK járatain, hanem Budapest minden kereskedelmi egységében, üzletében, élelmiszerboltjában, piacán, illetve a taxik használatakor is kötelező maszkot, vagy valamilyen, az arcot eltakaró kendőt vagy sálat viselni.

Hogy a kötelező maszkviselés zökkenőmentesen történjen, a BKK maszkosztással segíti, összesen 60 ezer mosható, vasalható textilmaszkot osztanak szét a főváros tíz legforgalmasabb csomópontján.

A kezdeményezéshez a Magyar Református Szeretetszolgálat is csatlakozik, és első körben 5 ezer, később további 25 ezer maszkot adnak térítésmentesen a közösségi közlekedést használóknak.

Így az elkövetkező napokban, mától kezdve reggel 7 és 9 óra között a a Batthyány téren, a Deák Ferenc téren, a Nagyvárad téren, az Örs vezér terén, a Széll Kálmán téren és Újpest-központnál, valamint Kelenföld vasútállomásnál, a Keleti pályaudvarnál,  Kőbánya-Kispesten és a Nyugati pályaudvarnál osztanak maszkot a metróállomás bejáratánál.

A rendelkezés nem vonatkozik a 6 éven aluli utasokra, illetve azokra a járművezetőkre, akik meg tudják tartani az utasoktól való legalább kétméteres távolságot, illetve akiket a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszköz választ el az utasoktól. 

Olvasóinkat arra kértük, osszák meg tapasztalataikat arról, hogy hétfőn reggel mit tapasztaltak. Sok levelet kaptunk, kapunk, ebben a cikkben összegezzük a beérkező élményeket. 

Az Örs vezér terén reggel fél 9-ig tartottak ki a maszkok

Egy olvasónk, aki BKV-s buszsofőrként dolgozik, arról számolt be, hogy amikor az Örs vezér teréről a cinkotai buszgarázsba ment dolgozni a 267E-s busszal, „örömteli volt látni, hogy minden utason volt maszk”.

Az Örs vezér téren a HÉV-nél a Demokratikus Koalíció aktivistái osztottak maszkot, de a metró bejáratánál senki nem ellenőrizte, hogy van-e az utasokon maszk, vagy sem, ezért ugyanúgy szálltak fel a metróra olyanok is, akik nem viseltek védőeszközt. Reggel fél 9 után egyébként már senki nem osztott maszkot az Örsön – tudtuk meg több olvasónktól, elfogyott a BKK maszkja, és ugyanez volt a helyzet a Nyugati térnél is. 

A metrókban a többség hord maszkot

Az olvasóinktól érkezett beszámolók alapján a metrókban a legtöbb ember hord maszkot, de ezt senki sem ellenőrzi. „Egy-két kivétel van, akik vagy fel sem vették vagy pedig lehúzva az arcról viselik. Egy úriember a M3-as metrót végigköhögte és -prüszkölte, hogy utána az összes korlátot, kapaszkodót, ami a kezébe került, összefogdoshassa” – írta egy olvasónk. 

„Kb. 10-ből 1 emberen nincs se maszk, se sál, se semmi, akin van, azok közül minden harmadik csak a száját takarja, telefonáláshoz a többség leveszi a maszkot” – írta valaki, aki a tapasztalatait a M3-as metrón, a 133E és a 9-es buszon szerezte reggel 8 és 9 óra között.

Egy másik olvasónk reggel 6-kor utazott az M3-as metrón, és elmondása szerint az emberek 60-70 százaléka hordott maszkot, de amikor a Nyugati téren leszállt, és átment a vonatokhoz, ott már rajta kívül senki sem viselt védőeszközt.

Egy másik olvasónk, aki három tömegközlekedési eszközzel megy a munkahelyére, arról számolt be, hogy a XXII. kerületből Kelenföldig alig volt néhány ember a buszon, de mindegyikük viselt maszkot. „Mivel ez nem egy túl forgalmas és renitens járat, érthető okból, nem volt ellenőrző személyzet. Nem úgy mint a 4-es metrón. A lejárónál 3 ember osztja a maszkokat, és 2 maszkos helyi erő járja végig a szerelvényt. Mivel Kelenföldtől a végállomásig (Keleti pályaudvar) utazom, nyomon követhettem minden megállót” – írja.

HUS 3616
Fotó: Huszti István

A Rákóczi térnél két „felügyelő” személy ismerőssel találkozott a peronon, a megállóban a szerelvényből kihajolva kézfogással üdvözölték egymást, kesztyű egyikőjükön sem volt. Aztán jött egy maszk nélküli utas, akitől ugyan megkérdezték az „ellenőrök”, hogy hol a maszk, de a válasz után („elfelejtettem”)  továbbengedték. Olvasónk végül a forgalmas 20E buszra szállt fel, ahol annak ellenére, hogy ki volt írva, kötelező a maszkhasználat, bőven akadtak, akik nem viselték. „A buszsofőr nyilván tehetetlen és nem is dolga ezt szóvá tenni. Összességében teljesen ugyanaz az érzésem, mint a bérlet ellenőrzéseknél. Nekem hiába van, veszem meg drága pénzért, másoknak meg mindent lehet következmény nélkül, mert ők a törvényen kívüliek, és az ellenőrt meg nem fizetik meg annyira, hogy saját testi-lelki épségét kockáztassa a szóvá tétellel” – írta olvasónk.

Egy másik olvasónk, aki kétszer száll át, pozitív élményekről számolt be. Mint írta, egy héttel ezelőtt még kerülgetnie kellett az utasokat, ugyanis a többség nem hordott maszkot, hétfőn azt tapasztalta, hogy mindenkin volt maszk.

A villamosokon is kevesebb a maszk nélküli

„Reggel 7 órakor indultam a szokásos belvárosi körsétámra. A Kossuth téri metróállomásról minden leszálló utas maszkkal eltakarva jött ki. A  4-6-os villamos megállókban az villamosra várakozó emberek 99 százalékánál volt maszk” – írta egy olvasónk, megjegyezve, hogy ugyanakkor a gépjárműforgalom egy átlagos, vírus nélküli időszaknak megfelelő.

A villamosokon jellemzően hordják az utasok a maszkot, ha nem is mindenki szabályosan.

„Pesszimista voltam, különösen, hogy állítólag a másfél hónapja nem látott ellenőrök ellenőrzik a maszkhordást, ráadásul a járműveken is csak alkalmanként hangzott el előző héten a felhívás. Ennek ellenére a 19-es villamoson reggel utazó 10-12 fel/leszálló utas mindegyikén volt maszk” – írta egy olvasónk, aki a Gárdonyi tértől kifelé utazott villamossal. Többen írták, hogy a 4-es és 6-os villamosokon is azt tapasztalták, hogy az utasok maszkban voltak. 

„Reggel a 24-es villamoson voltak, akik a pulóvert húztak fel az arcokra, volt akin semmilyen védőeszköz nem volt. De 10-ből 8 betartotta. A h7-es héven, mindenkin volt, aki felszállt. Viszont ami érdekes, hogy sem a villamosvezetőn, sem a hév vezetőjén nem volt maszk. Utóbbit még megértem, de a villamosvezetőnek nem kell hordania? Elég, ha mi vigyázunk?” – tette fel a kérdést az egyik olvasónk. Egyébként többen írtak arról, hogy míg az utasokon volt maszk, több villamos- és buszvezetőnél nem láttak védőeszközt.

Olvasóink visszajelzései alapján míg a villamosokon igen, a HÉV-en már kevésbé jellemző, hogy a többség maszkban utazik. 

A buszoknál is járatfüggő. Az Indexhez érkezett beszámolók alapján például a 240-es buszon és a 9-es buszon többen is maszk nélkül utaztak, míg a 115-ös buszon mindenkin volt maszk. 

A boltokban már nem olyan nagy a fegyelem

Az is nagyon változó, hogy a tömegközlekedési eszközökön kívül mennyire jellemző a maszkviselet vagy a kijárási korlátozások betartása. Egy XV. kerületi olvasónk szerint például arról írt, hogy míg az első két hétben viszonylag üresek voltak az utcák, az emberek nagy része tényleg otthon maradt, a parkok, játszóterek is üresek voltak, a köztereken is viselték a maszkokat. „Mostanra ez megváltozott. Megindultak az emberek, mintha nem is lenne járvány, ezen a környéken a kezdeti lelkes esti tapsolás is teljesen megszűnt. Itt már simán viszik a gyereket a játszóterekre, kiülnek a parkokba maszk nélkül. Egy-egy boltra eddig is ki volt írva, hogy kérik a maszkviselést (van, ahol kesztyűt is), de ezt nem tartatják be, a boltokban simán végigtrappolnak a vásárlók védőeszközök nélkül, végigfogdosnak mindent. Az eladók maszkviselése is teljesen vegyes, van, aki a kezdetek óta maszkot hord, plexit szereltek fel, de ennek az ellenkezőjével is találkoztam” – írta olvasónk.

A Lurdy Házban a biztonsági őrök mindenkit kérnek, hogy tegyen fel maszkot. Akinek nincs, azt hétfőn még továbbengedik, de jelzik nekik, hogy az üzletek nem fogják beengedni. Holnaptól elvileg osztanak maszkot, írta az egyik olvasónk, aki szerint 10-ből 8 emberen maszk van a Lurdyban.

A Pólus Tescóban reggel 6 órakor csak maszkban engedték be a vásárlókat a biztonsági őrök. „Kisebb méretű horda kint rekedt emiatt, de a maszkos bajtársaik elintézik nekik a vásárlást. Bent a dolgozók mindegyikén is van” – írta olvasónk.

Sok olvasónk számolt be arról, hogy a boltokban az eladókon, dolgozókon nem volt maszk, vagy kesztyű sem. „Sajnos továbbra sem hord minden bolti alkalmazott maszkot, ha igen akkor is a nyakukra lehúzva, vagy éppen, csak a szájukra. A gumikesztyűs kezükbe ugyan úgy beleköhögnek, majd folytatják az áruk beolvasását... 9 óra előtt még mindig több olyan bolt van ( Óbuda Auchan, Allee Interspar, Budaörs Auchan, stb)  ahova szó nélkül be vannak engedve a nyugdíjasok, de 9 után óriási szigorral veszik, ha valaki nem 65 feletti. Rendszeresen járom a Spar, Interspar, Metro, Auchan kereskedelmi egységeket Budán és Pest megyében a munkám miatt, szám szerint napi 10-12 boltban fordulok meg, a raktárakban jóformán mindenki leveszi a maszkokat” – írta egy olvasónk, de hasonló jelenségekről többen beszámoltak az Indexnek. 

„Ma reggel jártam a Margit híd budai hídfőjénél CBA-ban és Rossmannban is. Ha valaki maszk nélkül (vagy arcának eltakarása nélkül) érkezett, mindkét helyen felszólították, hogy maszk viselése kötelező. Enélkül nem lehet bejönni. A boltokban kivétel nélkül, mindenkin volt maszk, vagy valamilyen kendő” – olvasható az egyik beszámolóban.

Olyan levelet is kaptunk, amelyben olvasónk jelezte: rajta bizony nem volt maszk. „Bementem reggel a LIDL-be 7:30-kor. Gondoltam, megveszem 5 perc alatt a kenyeret, tejet, sajtot, ami a reggelihez és az ebédhez kell. Ez 15 perc lett, mert 5 percet a 65 és a halál között mozgó biztiőrrel kellett vitáznom, hogy miért nincs rajtam maszk. Mondtam, hogy azért, mert senki nem adott a bejáratnál. Jelezte, hogy nem is fognak adni, menjek át a szomszédos DM-be, és vegyek magamnak, csak azután vásárolhatok be. Természetesen jeleztem, hogy ez bizony nem így lesz, szóljon az üzletvezetőnek. Szólt neki, természetesen maszk nélkül jelent meg emberünk, majd szeretett volna kioktatni, amikor épp rákérdeztem, hogy az ő maszkja merre van. Ő a raktárban dolgozott eddig – mondta –, kérdeztem, ott nincs vírus, hogy ott nem kell viselni. Majd sok sikert kívánt a bevásárláshoz, és jelezte, hogy legközelebb azért hozzak magamnak.”

(Borítókép: Utasok egy BKV buszon 2020. április 27-én - fotó: Huszti István / Index)