Palkovics: Most jön az ereszd meg

7915DAD1-2796-4A03-AB9E-041C8EAE42F7
2020.04.28. 09:55

„A csúszó szabályozással kézben tudjuk tartani a járványt, eljött az idő, hogy az emberek normális, megszokott életét és a gazdaság válság előtti működését helyreállítsuk, amennyire lehet” – mondta Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjút, ebben beszélt arról, hogy a „húzd meg, ereszd meg”-ből most a második fázis következik.

„Fokozatosan, szigorú menetrend szerint enyhítünk a korlátozásokon, újraindítjuk az ország életét és a gazdaságot” – mondta Palkovics a Megbirkózunk a válsággal című anyagban. A miniszter szerint 

a személyes kontaktusok számának növekedésével várhatóan nőni fog a fertőzöttek és a súlyos betegek száma, de az ő megfelelő ellátásukra már fel vagyunk készülve. Ha a járvány túllépne az előre meghatározott mértéken, akkor ismét jön a „húzd meg”, tehát szigorítunk, így megint lelassítjuk a vírus terjedését. Ezzel a csúszó szabályozással tudjuk kézben tartani a járványt, ez a logikája a kormányzati döntéseknek.

Ezt nevezik csúszó mód szabályozásnak, aminek a lényege a „húzd meg, ereszd meg”, ami három kritérium optimális viszonyáról szól: az egészségügyi következmények, különösen a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a másik a gazdaság állapota, a harmadik pedig a társadalmi, közösségi élet minősége.

Palkovics szerint mostanra az érintkezések visszaszorításával sikerült kordában tartani a vírus terjedését, de „ezt a helyzetet a gazdaság lelassulása és a közösségi élet lefagyása, az emberek kimerülése miatt nem lehet sokáig tartani”.

A belengetett fokozatos, óvatos lazításokról Palkovics sem mondott egyelőre konkrétumot. Hogy ezekre miért éppen május elején kerül sor, amikor Orbán szavai szerint éppen csúcson van a magyarországi járvány, a miniszter ennyit mondott:

„Az első fázist akkor szabad befejezni, ha a vírus terjedésének mértéke már kezelhető, és megvannak azok az eszközeink, hogy ha ismét nő a fertőzöttek száma, akkor a fertőzést vissza tudjuk húzni, és a súlyos betegeket el tudjuk látni. (...) Mivel a matematikai számítások, tudományos elemzések szerint május elején várható a lokális csúcs, ami után csökkenni fog a vírus terjedése, ezért tudunk most már átlépni a második fázisba.”

Nem könnyű feladat, hogy hasonló szinten tudjuk tartani a járványt, amit a teljes elfojtással elértünk, úgy kell finomhangolnunk a korlátozásokat, hogy a gazdaságnak és az embereknek ne legyen rossz, mégse terjedjen jobban a vírus.

A gazdasági kilátásokkal kapcsolatban Palkovics kevésbé pesszimista, és a multikkal való közvetlen kapcsolataira hivatkozott („én nem íróasztal mellett töltöttem az elmúlt évtizedeket, mint sok közgazdász, aki mindenféle butaságokat írogat a gazdaságról”): „A járműipari termelés ezekben a napokban fokozatosan újraindul, ami nemcsak az autógyárakat jelenti, hanem a hozzájuk kötődő beszállítókat és szolgáltatókat is. Számos ágazatban és helyen pedig nem is állt le a munka. Talán bátor jóslat, de szerintem gyorsabban fog helyreállni az ipari termelés, mint sokan gondolják” – olvasható a Magyar Hírlap Palkovics-interjújában.

Kapcsolódó

A koronavírus-járvány naprakész magyarországi adatai

Folyamatosan frissülő számok: hány fertőzött, meghalt, gyógyult és karanténba helyezett fő van Magyarországon, és ez időben hogy változik.

(Borítókép: Huszti István / Index)