Színjáték, hogy a Klik visszavonja az utólagos létszámcsökkentést a szentesi gimnáziumban

2020.04.30. 19:06 Módosítva: 2020.04.30. 21:05

Korán örültek azok a diákok és szülők, akik megkönnyebbültek, miután a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője csütörtökön visszavonta azt az utasítást, amely értelmében utólag kellett volna visszavágni a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban a felvettek létszámát.

Az Index számolt be először arról, hogy a már kihirdetett felvételi eredmények ellenére több diákot is arról értesítettek volna pár napon belül, hogy

mégsem nyertek felvételt az iskolába.

A Szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban a 

A KÖVETKEZŐ TANÉVBEN A TERVEZETT ÖT OSZTÁLY HELYETT CSAK HÁROM INDULHATOTT VOLNA EL A TANKERÜLETI VEZETŐ DÖNTÉSE ALAPJÁN.

Az iskola országos hírű irodalmi-drámai-média tagozatán a március 12-én kihirdetett eredmények alapján összesen 28 gyerek tanulhatott volna szeptembertől, a döntés után azonban csak 17 diákkal indult volna el a tanév.

Az utasítás érintette a Makói József Attila Gimnáziumot és a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumot is. Ezekben a középiskolákban három helyett csak két osztály indulhat el ősszel.

A döntéssel kapcsolatban még szerdán megkerestük a Klebelsberg Központont, de kérdéseinkre nem reagáltak. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azonban kritizálta a döntést. Gulyás úgy fogalmazott, hogy

 világos szempontokat kell megjelölni az iskolákban, kit vesznek fel, kit nem. Hogy milyen szakmai kereteket kell megállapítani, ezeket előzetesen kell meghatározni, szakmai kritériumok, utólagosan nem lehet megváltoztatni.

Kijelentése után a Klik délutánra – igaz, nem mindenhol – visszavonta a korábbi utasítást. hódpress.hu helyi hírportálnak a szentesi gimnázium igazgatója, Tóth Tamás is megerősítette a létszámvágás visszavonásának hírét, a tervezett létszámmal indul az új évfolyam. 

Indul, de csak akkor, ha az érintett diákok pótfelvételiznek.

Ezt csütörtökön délután Farkas Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője jelentette be  Facebook-oldalán. 

Egyeztetésünk után engedélyezte a pótfelvételi eljárás elindítását a hódmezővásárhelyi tankerületi központ a szentesi és a csongrádi gimnáziummal kapcsolatosan. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a pótfelvételi eljárás után az eredetileg tervezett létszámmal induljon a következő tanév szeptemberben, amennyiben sikeres pótfelvételi vizsgát tesznek a tanulók

– írta képviselő. 

Tehát azokat a diákokat, akiket a középiskolák egyszer már felvettek, aztán mégis elutasítottak, a gimnáziumoknak valószínűleg még egyszer fel kell venniük. 

A bejegyzés megjelenése után kerestük Tóth Tamást, a szentesi gimnázium igazgatóját, de nem értük el. Tarnay Attila, a Pedagógusok Szakszervezetének Csongrád megyei elnöke az Indexnek azt mondta, hogy a képviselő bejegyzése alapján továbbra sem tudják, hány osztály indulhat a következő tanévben Szentesen és Csongrádon, Makóról pedig egyáltalán nem esik szó. 

Sok gyerek esetében azért sajnálatos a történet, mert adott településen csak egyetlen egy gimnázium van

– mondta Tarnay. Hozzátette, jelezték a Kliknek, hogy nem értik a döntést, amire azt a választ kapták, megvizsgálják az ügyet.