Ivett, Frida
7 °C
16 °C

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelnek vádat a kőbányai gyilkos ellen

2020.04.30. 10:27

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki volt barátnőjére támadt Kőbányán és késsel megölte, közölte a vádhatóság.

Mint ismertették, a vádirat szerint a vádlott, egy huszonhárom éves férfi a sértett nővel 2019. tavaszán ismerkedett meg egy internetes társkereső oldalon, majd a nőhöz költözött. A férfi és a nő rendszeresen veszekedett, ,,se veled, se nélküled” kapcsolatban éltek. Az áldozat 2019 júliusának elején szakított a vádlottal, és megkérte, hogy hagyja el a lakását, azonban később még találkozgattak.

2019. július 29-én a késő esti órákban a nő beengedte a férfit a X. kerületi lakásába, ahol a vádlott megtámadta, kézzel és egy késsel bántalmazta, amelynek következtében a nő életét vesztette.

Arról már írtunk, hogy a lány holttestére július 30-án a lakásában találták meg, egy bulvárlap akkor úgy tudta, az elkövető egy pulóvert tömött a szájába, majd elvágta a nyakát.

A férfi a cselekményét követően Frankfurtba távozott, azonban a bíróság által soron kívül kibocsátott európai elfogatóparancs útján a terheltet már 2019. július 31-én elfogták.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a férfit életfogytig tartó fegyházbüntetésre, amelyből leghamarabb huszonöt év után bocsáthassák feltételes szabadságra.

A vádlott jelenleg letartóztatásban van.

Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon. Emellett a NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon. A Patent Egyesület jogsegélyszolgálata pedig szerdánként 16 órától 18 óráig, csütörtökönként 10 órától 12 óráig érhető el a 06-70-25-25-254 számon.