Jenő
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Jogerősen pert nyert a Pesti Srácokkal szemben a DK-s politikus, akit a kampányban szexuális zaklatással vádoltak

2020.05.02. 11:43

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy nő még a tavalyi önkormányzati választások előtt, október elején szexuális zaklatással vádolta meg az ellenzéki jelöltet, a DK-s László Imrét: nevét és arcát eltakarva beszélt a kormánypárti Origónak és TV2-nek is arról, hogy László Imre zaklatta, amiről a nő jelentést is tett a kórház vezetésénél. A jelentést a magánklinika vezetője cáfolta, László Imre pedig a Facebook-oldalán azt üzente Hoffmann Tamásnak és a Fidesznek: „Ha harc, hát legyen harc. De amíg ők hazug lejáratással és aljassággal akarnak ellenem harcolni, én tisztességgel fogom őket legyőzni október 13-án!”

A választást László Imre meg is nyerte, a XI. kerület polgármestere lett, majd a lejárató anyagok miatt helyreigazítást követelt az azt közlő csatornától és lapoktól. Ahogy megírtuk, a TV2 nem közölte azt, így László perelt, és nyomozást is rendeltek el a TV2 és az Origo ellen, majd tavaly novemberben első fokon mint a TV2-vel szemben, mind az Origóval szemben pert nyert. Később másodfokon is megnyerte ezeket a pereket.

A párt friss, 2020 májusi közleménye szerint az információt közlő kormánypárti Pesti Srácok ellen is perelt, és másodfokon is megnyerte, így az ítélet itt is jogerős. A párt a közleményében azt írja

A bíróság az eljárás lefolytatása után helyreigazításra kötelezte az álhírt kritikátlanul átvevő pestisracok.hu-t, amit ők mondvacsinált indokkal próbáltak megtagadni. A Fővárosi Ítélőtábla most másodfokon is kimondta, hogy a fideszes lakájmédia által koholt vádak az elejétől a végéig hazugságok voltak, és kötelezte a Pesti Srácok álhírportál kiadóját a perköltség és a fellebbezési költség megfizetésére, valamint a helyreigazítás közzétételére. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. A Demokratikus Koalíció üdvözli a Fővárosi Ítélőtábla döntését, és reméli, hogy a hatalmat kritikátlanul, még egy ártatlan ember meghurcolásán keresztül is kiszolgálni kész álhírgyártók mielőbb eleget tesznek a jogerős döntésnek.

László Imre jogi képviseletét Czeglédy Csabát látta el.

A politikus jogi képviselője egyébként tavaly elmondta a TV2-s per kapcsán, hogy a bíróság ugyan felszólította a csatornát, hogy mutasson be bizonyítékot vagy tanút, a csatorna ezt nem tette meg, de még olyan riporter sem jelent meg a bíróságon, aki elmondhatta volna, hogyan bizonyosodott meg az elmesélt történet valódiságáról. A csatorna egyébként első fokon azzal védekezett, hogy ők csak a riportalany álláspontját mutatták be.