Cser-Palkovics András: Egy település irányítása a település vezetőjének a dolga

2020.05.06. 09:16

Nem csak az ellenzék kritizálta élesen, a Fideszen belül is feszültséget okozott a polgármesterek jogkörének csorbítása. 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes még március 31-én éjjel nyújtott be egy salátatörvény-tervezetet, amely alapján számos jogszabály módosulna a veszélyhelyzetre való tekintettel. A katasztrófavédelmi törvényben például azt a változtatást javasolja (vagyis most már csak javasolta volna), hogy a választott önkormányzatok, polgármesterek ne dönthessenek önállóan a veszélyhelyzet ideje alatt. A javaslat alapján a polgármesterek így

A VESZÉLYHELYZET FENNÁLLÁSA ALATT GYAKORLATILAG SEMMI OLYANRÓL NEM RENDELKEZHETTEK VOLNA ÖNÁLLÓAN, AMIHEZ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI DÖNTÉS KELLENE.

A Direkt36 most egy kormányzati forrásra hivatkozva arról ír, hogy az Igazságügyi Minisztériumban kidolgozott koncepcióról előzetesen még a Fidesz parlamenti frakciója sem értesült. A tervezettel pedig nemcsak a frakciót vezető Kocsis Máté, de Gulyás Gergely sem értett egyet. Gulyás számára azért is kényelmetlen volt a helyzet, mert a törvényjavaslatnak az Országgyűlésben ő lett volna az előadója. Az egyik kormányzati forrás szerint

a miniszter a javaslatot „hülyeségnek” nevezte.

A polgármesterek gyámság alá helyezését többen is úgy értelmezték, hogy a kormány a tavaly őszi önkormányzati választások eredménye miatt bosszút akar állni a nagyobb városok ellenzéki polgármesterein, többek között Karácsonyon. A tervezetet nemcsak az ellenzéki polgármesterek, de fideszes városvezetők - köztük  a székesfehérvári Cser-Palkovics András - is bírálták. 

A politikus korábban a Fidesz szóvivő-helyetteseként a párt elnöki stábjában dolgozott, polgármesterré választása óta pedig máskor is konfrontálódott már a kormánnyal. Cser-Palkovics – a város sajtóosztályán keresztül – a lapnak megerősítette, hogy valóban nem támogatta a javaslatot, mivel szerinte

egy település irányítása a település vezetőjének felelőssége és dolga.

Ezt a véleményét pedig kormányzati szereplőkel, országgyűlési képviselőkkel is megosztotta. Kormányzati források szerint a polgármesterek jogkörének korlátozását ellenezte Zalaegerszeg fideszes polgármestere, Balaicz Zoltán is. A kormány végül április elsején délután visszavonta a javaslatot, amely így egy napot sem élt meg. Az erről szóló döntést Gulyás jelentette be.