Árulja a házát a darnózseli hentes, ahol a vád szerint feldarabolta a feleségét

2020.05.08. 21:45

Találtunk egy ingatlanhirdetést a Jófogáson, ami egy elég nagy és igazából nem túl ízléses, de középosztálybeli kényelemmel berendezett családi házat hirdet a Győr-Moson-Sopron megyei Darnózseli községben. A négyszobás, 108 négyzetméteres ingatlan nem olcsó, az irányára több mint 37 millió forint, tartozik hozzá saját garázs, gáz-cirkó fűtéssel van ellátva, a ház mögött gyepes udvar van, az egyik sarkában egy kisebb, féltetős melléképülettel. 

Az a füstölő.

A hirdetésben látható ingatlan teljesen egyértelműen azonos a 2010-es évek egyik leghírhedtebb hazai bűncselekményének helyszínével. A darnózseli hentesként elhíresült N. Jánost tavaly október végén másodfokon hét év börtönbüntetésre ítélték testi sértés miatt. Nem gyilkosságért, mert azt nem tudták rábizonyítani, hogy 2014 májusában eltűnt feleségét meggyilkolta, már csak azért sem, mert a negyvenéves, kétgyermekes édesanyának soha nem lett meg a holtteste.

A vád szerint a hentesként dolgozó férfi a testet a ház alatti húsfeldolgozóban feldarabolta és ledarálta. A maradványok egy részét elégette, egy részét elrejtette vagy szétszórta. Pár nappal később a nyomozók megtalálták a réten az el nem égett darabokat a nő szív-, máj-, tüdő-, bőr- és izomszöveteiből, alig néhány kilométerre a vádlott házától, az egyezést később DNS-teszt is bizonyította. Egy védett tanú látta, hogy a férfi a gyilkosság éjszakáján kivesz valamit az autó csomagtartójából, és a beindított füstölő felé viszi. Egy másik tanú pedig azt mondta, a gyilkosság másnapján látta, ahogy a férfi egy zsákból valamit szétszór egy réten. A bíró mindezeket bizonyítottnak találta, az indíték is megvolt – N. János és Judit házassága évekkel korábban megromlott, gyermekelhelyezési vitában álltak, a férfi korábban bántalmazta is – emberölésért mégsem ítélhette el.

A végső szót a Kúria fogja kimondani, de a férfi szabadlábon védekezhetett. Tavaly novemberben interjút adott az RTL Klub Házon kívül című műsorának, amelyben ártatlanságát hangoztatta, és a forgatócsoportot beengedte a házba, ahol a vád szerint a borzalmas tettet elkövette, és ahova visszaköltözött. A riporterrel a nappaliban leülve beszélgetett, a háttérben a szekrényen a gyerekek fényképeivel, aztán kivitte a füstölőhöz és együtt lementek a pincébe is. Ennek a riportnak köszönhetően egészen biztos, hogy a Jófogáson talált, 15 fényképpel illusztrált hirdetés azonos a bűnügy helyszínével, az eladó pedig nem lehet más, mint maga N. János.

A riportban egyébként a férfi utalt is rá, hogy hamarosan megválik az ingatlantól.

"Nincs okom bujkálni, nincs okom megfutamodni. Én jóban vagyok mindenkivel, hogy ki mit gondol rólam, az egy dolog" – mondta arra, hogy miért nem hagyta el a települést. A riporternek elmondta, hogy a házban nem marad tovább, építkezésbe kezd két utcával arrébb. Hentesként viszont már nem dolgozik: "ha én most készítenék húsipari termékeket, nem lenne olyan ember, aki akár csak kóstolásképpen elfogadná tőlem" – tette hozzá.

Mondjuk azért az is kérdés, hogy ki akarna ebben a házban aludni.