Melinda, Vivien
-5 °C
3 °C

Az egyetemisták többsége a hagyományos tanórákat akarná vissza

2020.05.09. 14:31

Több mint 17.600 hallgató töltötte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) kérdőívét, melyben 72 kérdést tettek fel a távoktatás menetéről és hatásairól, írja az MTI. A 22 egyetemet és 279 szakot lefedő kitöltöttség szerint,

a hallgatók 40 százaléka összességében elégedett a távoktatással, de 65 százalékuk szívesebben vesz részt a hagyományos tanórákon.

A kutatást megelőzően is sejthető volt, hogy a munkavállaló hallgatók kifejezett veszélyben vannak a munkaerőpiacon, hiszen az ő munkavégzésüket a kollégiumok bezárása miatt való hazaköltözés is sok esetben ellehetetlenítette.

A felmérés alapján

MINDEN HARMADIK HALLGATÓ VESZTETTE EL MUNKAHELYÉT AZOK KÖZÜL, AKIK RÉSZMUNKAIDŐBEN DOLGOZTAK.

A HÖOK szerint most még inkább fontos a bajba jutott hallgatók szociális megsegítése, melyre a rendkívüli szociális ösztöndíj, vagy a Diákhitel Plusz is megoldást jelenthet.

A teljes kutatási eredményt a HÖOK a közeljövőben fogja közzétenni. A szervezet fontosnak tartja, hogy amennyiben a távoktatás megmarad a veszélyhelyzetet követően is, úgy a változások a hallgatói visszajelzéseken alapuljanak. A téma összetettsége okán a HÖOK további kérdőíveket is fog készíteni annak érdekében, hogy a hallgatók véleményét minél szélesebben megismerje, legközelebb a vizsgaidőszakban az elektronikus vizsgáztatás kérdéséről.