Varga Juditnak is van egy elmélete arról, amit Kövér a női ellenzéki képviselőkről mondott

D KOS20200324048
2020.05.09. 10:04

Április végén Kövér László Bayer Zsolt vendége volt a Hír TV-n. A beszélgetés egy pontján a műsorvezető megkérdezte, hogy „az elnöki pulpituson ülve hogyan lehet ép lélekkel végigszenvedni egy Szabó Tímea-felszólalást”, amire Kövér úgy reagált, hogy

én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb. Nincs annál elszomorítóbb, mint amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére.

A mondatai után az ellenzék bocsánatkérést követelt, a Fidesz pedig azt írta, az ellenzéki képviselők félremagyarázzák a házelnök szavait, Kövér azokról az ellenzéki képviselőkről beszélt, akik eltorzult arccal gyűlölködnek, és nem általában a nőkről.

Most szombaton a Magyar Nemzet nevű kormánylapban jelent meg interjú Varga Judit igazságügyi miniszterrel, akinél szintén rákérdeztek erre, mivel az MSZP-s Gurmai Zita azt követelte, hogy a miniszter a parlamentben foglaljon állást Kövér szavairól. Varga Judit pedig kifejtette véleményét:

"A JELENLEGI HELYZETBEN SZERINTEM NEM KELLENE ILYEN KÉRDÉSEKKEL FOGLALKOZNI"

- kezdi válaszát Varga, aki irigyli az ellenzéki képviselőket, hogy ilyesmikre van idejük. Hogy egy tévéműsorból kivett, kontextusból kiragadott félmondattal akarnak feszültséget kelteni. Majd hozzátette:

"KÖVÉR LÁSZLÓ SZERINTEM A NŐK IRÁNTI TISZTELETÉT FEJEZTE KI, AMIKOR ARRÓL BESZÉLT, HOGY NEM SZERETNE EGY NŐT HOZZÁ MÉLTATLAN HELYZETBEN LÁTNI."

Varga szerint Kövér: "arra az eszményre utalt, hogy a nőket bizonyos rájuk jellemző viselkedésformák miatt jobban tiszteljük. A házelnöknek éppen annyira joga van egy ilyen konzervatív megnyilvánuláshoz, mint másnak egy liberális állásfoglaláshoz. Személy szerint engem, mint nőt nem sértett meg. Magyarországon egyenjogúság van, de figyelembe kell vennünk, hogy a férfiak és a nők egymástól különböznek" - mondta.

(Borítókép: Varga Judit. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)