Előd
9 °C
17 °C

Lúgos orvos áldozata: hát, ha csak ennyi, akkor még meg is éri hamisan tanúzni

O5A0862
2020.05.14. 16:54

Az biztos, hogy az ügyészség elfogadja a bíróság büntetővégzését, amely szerint tárgyalás mellőzésével kétszázezer forint pénzbüntetést kapott az a 64 éves nő, aki a Budai Irgalmasrendi Kórház egykori titkárnőjeként hamisan igazolt alibit a kórház igazgatójának, Bene Krisztiánnak. A titkárnő viszont még gondolkodik, hogy él-e jogorvoslattal a döntés ellen, ő ugyanis nem mindenben ismeri el a felelősségét.

A férfi még 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erikát megkötözte, elkábította és a maró lúgot locsolt a nő nemi szervére és annak környékére. 

A támadás után a rendőrök több tanút is meghallgattak, többek között Bene Krisztián és a kórház ápolási igazgatójának titkárnőjét is. Arról kérdezték őket, hogy a támadás reggelén, mikor látták először Benét a kórház épületében. Ez azért volt fontos kérdés, mert a támadás reggel háromnegyed nyolckor történt Renner Erika San Marco utcai lakásában, a kórházigazgató titkárnője pedig azt állította a nyomozóknak, hogy Bene akkor már bent volt a munkahelyén. K. Éva Etelka akkor azt mondta a nyomozóknak, hogy a kórházigazgató 

„2013. MÁRCIUS 12-ÉN 8 ÓRA 30 KÖRÜL ÉRKEZETT MEG A MUNKAHELYÉRE, EKKOR A NYITOTT AJTÓN KERESZTÜL NEM LÁTTA DR. BENE KRISZTIÁNT, VELE AZNAP 8 ÓRA 45 PERC KÖRÜLI IDŐPONTBAN TALÁLKOZOTT ELŐSZÖR.”

Bár a másik titkárnő, P. Magdolna a rendőröknek azt állította, hogy Benével aznap csak „fél 11 körül, az osztályvezetői értekezlet előtt találkozott”, a pénzbüntetésre ítél titkárnő kérésére két nappal a támadás után egy nyilatkozatot küldött az orvos akkori ügyvédjének, Bánáti Jánosnak. Ebben leírta, hogy „igazolja, hogy a kórház főigazgatója, dr. Bene Krisztián 2013. március 12-én 8 óra és 8 óra 45 perc között a kórházban tartózkodott.”

Ez ellentmondásokra Renner Erika és jogi képviselője már akkor felhívták a hatóságok figyelmét, amikor a nyomozás lezárása után megismerhették a vallomásokat. Mivel hivatalból egyik hatóság sem lépett, 2015-ben ők tettek feljelentést a két titkárnő ellen, de az ügyészség még így csak évekkel később, idén januárban emelt vádat Bene titkárnője ellen, a másik nőt pedig megrovásban részesítette. 

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség  pénzbüntetés kiszabását indítványozta, a bíróság pedig azzal megegyező ítéletet hozott, amit az ügyészég el is fogadott, így a vádhatóság ezzel teljesen elment a falig. 

Hát, ha csak ennyi, akkor még meg is éri hamisan tanúzni

− így reagált az Indexnek Renner Erika a bíróság döntésére. Azt mondja valahol az is csoda, hogy idáig eljutottak, hiszen ha annak idején nem tesznek feljelentést, ez az ítélet sem születik meg.

Hétfőig kivárnak

A vádirat szerint a hatvannégy éves nő vallomása „jelentőséggel bírt abból a szempontból, hogy a bűnügy terheltje”, azaz Bene Krisztián, mikor tartózkodott a kórházban.

A tanú a vallomásában gondatlanságból olyan időpontokat adott meg, amelyek alibit igazoltak az orvosnak. A nő a vallomását később módosította, feltárva annak valótlanságát

– tették hozzá, azt viszont nem fejtették ki, hogyan lehet „gondatlanságból” hamisan tanúzni. 

Arra ezzel szemben az ügyészség közleménye is kitért, hogy a vádlott egy másik, szintén a kórházban dolgozó nőt is rávett arra, hogy az orvos tartózkodásának idejével kapcsolatban valótlan tartalmú nyilatkozatot írjon, és azt adja át a vádlottnak. Bene titkárnője a nyilatkozatot az orvos ügyvédjének adta, amelyet a védő – nem tudva annak valótlanságáról – benyújtott a rendőrségnek. A nyilatkozatot tevő nő – vagyis a másik titkárnő – a nyilatkozat valótlanságát elismerte, és jelezte, hogy azt visszavontnak tekinti.

Bene volt titkárnője egyébként a hamis tanúzás bűntettében nem ismerte el a felelősségét, mondta az Indexnek a nő védője.  Bartók-Orosz Mária hozzátette, védence legkésőbb hétfőig eldönti, hogy él-e a jogorvoslattal a büntetővégzés ellen, azaz kéri-e a tárgyalás megtartását. 

Büntetővégzésben dönthetnek annak a rabnak a sorsáról is, aki még 2017-ben küldött egy több oldalas, kézzel, de nyomtatott betűkkel írt levelet Bene ügyvédjének. A levél lényege az volt, hogy: 

SOK HÓNAPPAL A LÚGOS TÁMADÁS ELŐTT VALAKI ŐT AKARTA MEGBÍZNI AZZAL, HOGY MARÓ ANYAGGAL ÖNTSE LE RENNER ERIKÁT, ÉS EZ A VALAKI AZ ÁLDOZAT JELENLEGI TÁRSA.  

Renner Erikáék a levéllel csak az egyik tárgyaláson szembesültek, és a nő párja, Balogh Attila 2017. június 14-én hamis tanúzás valamint rágalmazás miatt is feljelentést tett. Később a levél íróját beazonosították, és megállapították, hogy a levél valótlan tartalmú. A büntetett előéletű férfi ellen hamis tanúzás miatt emeltek vádat, és az ügyészség a vádlott letöltendő szabadságvesztését indítványozta. N. Gyula ügyében egyszer már kitűztek előkészítő ülést, ami azonban váratlanul elmaradt. A bíróság ebben az ügyben − a veszélyhelyzet miatt − ugyan tárgyalás nélkül hozhat  büntetővégzést, letöltendő büntetést viszont nem szabhat ki. 

(Borítókép: A sértett, Renner Erika a tárgyaláson 2018. február 16-án. Fotó: Ajpek Orsi / Index)