Gyula fideszes polgármestere személyesen jelentette fel rémhírterjesztésért a helyi ellenzékit

2020.05.18. 13:38

Görgényi Ernő, Gyula város fideszes, jogász végzettségű polgármestere személyesen jelentette fel Csóka-Szűcs János helyi ellenzéki aktivistát rémhírterjesztés miatt, amiért a Momentum-tag facebookozó közzétette, hány ágyat kellett kiüríteni a gyulai kórházban, erősítette meg az Index értesülését maga az érintett.

Frissítés: reagált kérdéseinkre Görgényi Ernő polgármester is, a cikkünk alján változtatás nélkül közöljük közleményét.

Csóka-Szűcs János lapunknak elmondta, hétfőn vehette át személyes tárgyait és a dokumentumokat a rendőrségtől, amely megszüntette vele szemben az eljárást, miután a vádhatóság még múlt pénteken elfogadta a gyulai ügyészségen tett panaszát. Csóka-Szűcs azt is elmondta, kártérítési igényt fog benyújtani a rendőri eljárás ellen, és amennyiben sikerrel jár:

nem vagyok egy gazdag ember, de biztosan olyan jótékony célra fogom felajánlani, ami segíthet abban, hogy mással ilyesmi soha ne történjen.

A férfire azért küldték rá a rendőröket, mert a gyulai autós felvonulásról Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő írt a saját közösségi oldalán, majd ezt egyetlen mondat hozzáfűzésével megosztotta Csóka-Szűcs a „Gyulai cenzúramentes csevegőn”. A kifogásolt bejegyzést április 20-án osztotta meg, amikor Gyulán a Hadházy-féle dudálós demonstrációt tartották „az embertelen kórház-átszervezések és járványügyi titkolózás ellen”. Az eredeti poszthoz hozzáfűzött egy mondat így szólt:

Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.

Ezzel a rendőrség szerint veszélyhelyzetben veszélyeztette a védekezés hatékonyságát, a férfinál ezért a múlt héten házkutatást tartottak, és lefoglalták többek között a számítógépét és mobiltelefonját. Csóka-Szűcs lapunknak most azt is elmondta, a feljelentés értelmében a város fideszes polgármestere a zárt Facebook-csoportban közzétett posztját is kifejezetten amiatt kifogásolta, hogy az ellenzéki aktivista posztja:

alkalmas a járvány elleni védekezés eredményességének akadályozására.

Mindezt alátámasztja az Index birtokba került feljelentés szövege. A polgármester, Görgényi Ernő – az érintett elmondása szerint – azóta fordít különös figyelmet az aktivista internetes véleményére, hogy tavaly ősszel indult az önkormányzati választáson.

Eddig is komplett támadás alatt voltunk, noha sem közszereplők, sem tisztségviselők nem vagyunk, és sajnos biztos, hogy ezután is erre kell számítanunk. De a nyilvánosság most mindenképpen segített volt abban, hogy azért ilyen ne történhessen meg

– összegezte Csóka-Szűcs János, a Momentum pártoló tagja, aki a tavalyi önkormányzati választáson egyéni képviselőként indult.

Kérdésekkel fordultunk Görgényi Ernő, Gyula város fideszes polgármesteréhez, azt kérdeztük, volt-e más poszt, vagy komment, amivel kapcsolatban szintén bejelentéssel élt a rendőrségnél, a konkrét posztnál miért tette, és hogy a jövőben is ugyanígy jár-e el, figyeli-e az ilyen típusú posztokat. A polgármester válaszában a következőt írta:

„Valójában haldokló betegek (...) hazaküldését jelenti” – ezt posztolta Csóka-Szűcs János április 20-án a gyulai kórház járványkórházzá alakításáról.

Rengeteg kétségbeesett gyulai ember keresett meg április 20-án azzal a kérdéssel, hogy igaz-e, hogy a gyulai kórházból haldokló betegeket küldtek haza? Több megkeresésből kiderült, hogy ez a lakossági aggodalom Csóka-Szűcs János azon posztján alapul, melyben azt állította, hogy a kórházi ágyak felszabadítása „valójában haldokló betegek, magatehetetlen idősek és rehabilitációra szoruló sérültek hazaküldését jelenti”.

Mivel ez nyilvánvaló hazugság, amely az emberek nagyobb csoportjában nyugtalanság keltésére alkalmas, kéréssel – nem pedig feljelentéssel, ahogyan az a médiában megjelent – fordultam a gyulai rendőrséghez annak érdekében, hogy vizsgálják meg az ügyet.

Az ügy lezárult, a továbbiakban nem kívánok foglalkozni vele.

A polgármester csatolta Csóka-Szűcs eredeti posztját is, mutatjuk:

poszt

Ahogy korábban az Index is beszámolt róla, a napokban rémhírterjesztésre hivatkozva 24 órán belül két embert is előállított a rendőrség: múlt kedden egy Szerencs közelében élő nyugdíjasnál, Kusinszki Andrásnál egy Facebook-bejegyzés miatt tartottak házkutatást, lefoglalták a számítógépét is. Majd hasonló okból rabosították Gyulán a helyi Kossuth Kör vezetőjét, Csóka-Szűcs Jánost

Kusinszki esetében az ügyészség már korábban kimondta, hogy nem történt bűncselekmény, múlt pénteken pedig Csóka-Szűcs esetében is hasonlóképpen döntött a vádhatóság. 

A hét végén Varga Judit igazságügyi miniszter is elhatárolódott az eljárásoktól. „Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik” – mondta az ATV-ben, hozzátéve, hogy „sajnos előfordul, hogy a hatóság téved”.