Inkább nyugdíjba megy a Pesti úti idősotthon vezetője
További Belföld cikkek
- A Demokratikus Koalíció utánajárt, meg tud-e élni egy négygyerekes család átlagbérből
- Minden önkormányzati dolgozó felmondott Nógrádmegyeren, ahol új polgármestert választották
- Megtalálták a férfit, aki Sallai Nóra autójának ütközött
- Belecsapódott a 4-es 6-os villamos megállójába egy autó
- Frontálisan ütközött egy autóval a Volánbusz járata, többen súlyosan megsérültek
Nyugdíjazását kérte a Pesti úti idősek otthonának igazgatója – írja saját információi alapján a hvg.hu. A lap úgy tudja, hogy Skultéti József ezt május 31-ei határidővel kérte, és a Főváros tudomásul veszi az intézményvezető döntését. A lap tudomása szerint Skultétit felőrölték az elmúlt napok támadásai, ezért döntött így. Ideiglenes jelleggel az eddigi gazdasági igazgató, Merucza Erika lesz, később pályázattal döntenek majd az utódlásról.
Saját kérésére, közös megegyezéssel május 31-i hatállyal távozik posztjáról Skultéti József, a Pesti Úti Idősek Otthonának vezetője – erősítette meg sajtóközleményében a hírt a Polgármesteri Hivatal.
„Skultéti József személyes hangvételű, megrázó levélben kérte felmentését a főpolgármestertől. Ebben azt írja, 2016-os kinevezése óta az intézményben végzett szakmai munkát minden alkalommal elismerően értékelték, mind a hatósági ellenőrzések, mind az ellátottak és hozzátartozók visszajelzései is erről tanúskodnak. Ez a helyzet megváltozott, amikor a koronavírus járvány idején ugyanazok az ellenőrök, akik korábban színvonalasnak ítélték a szakmai munkát, egyszerre olyan hiányosságokról kezdtek jelentéseket írni, amelyeket korábban nem észleltek. Kiábrándító, egyben méltánytalan helyzetet teremtettek az ott dolgozók számára, azok a médiumok, amelyek „az ellátás részleteit nem ismerve, a jogszabályokkal nem törődve becsmérelték” az otthont” – írja sajtóközlemlnyében a Fővárosi Polgármesteri Hivatal.
Túl sok gondozottunkat győzte le a járvány úgy, hogy közben a kiváltó okok ismeretlenek maradtak. Túl sok kiváló szakember hagyta el a pályát és sok-sok év szolgálat után Otthonunkat azért, mert tovább nem voltak hajlandóak újra és újra átélni a folyamatos (...) megaláztatásokat. Túl sok nekem látni ennek a nagyszerű intézménynek (...) hatóságilag szentesített hírhedtté tételét
– írja Skultéti József lemondó levelében. A Fővárosi Önkormányzat köszönetét és elismerését fejezte ki Skultétinek.
A Pesti úti idősotthonban az elmúlt hetekben 44 koronavírus-fertőzött halt meg, messze a legtöbben a magyarországi intézmények közül. (Csütörtökig a hivatalos adatok szerint 473 halálos áldozata van Magyarországon a járványnak, közülük 105-en haltak meg idősotthonokban, közel felük tehát a Pesti úton lévő intézmény lakói közül.)
A rendőrség kedden jelentette be, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást indítottak a Pesti úti otthon ügyében. Az idősotthonnal kapcsolatban hetek óta folyik a vita, hogy ki a felelős a történtekért. Először Müller Cecília beszélt arról, hogy nem találtak mindent rendben a fővárosi önkormányzat kezelésében álló intézményben, majd Orbán Viktor kezdte emlegetni Karácsony Gergely felelősségét, és a kormánysajtó is nekiesett a főpolgármesternek, aki szerint viszont az állami szervek hibásak, az intézményben mindent jól csináltak, a fertőzést pedig szerinte a kórházakból hurcolták be az idősotthonba.
A rendőrségi nyomozáson kívül a Fővárosi Kormányhivatal a higiéniai szabályok megsértése miatt egymillió forintra bírságolta meg az intézményt, és az orvosi ellátás hiánya miatt is folyik egy eljárás. Karácsony Gergely főpolgármester ugyanakkor a Fővárosi Kormányhivatal kizárását kérte az ügyből elfogultság miatt, ennek elbírálásában az Emmi illetékes.
Nemzetközi példák alapján is látszik, hogy az idősotthonokat a járvány különösen fenyegeti. Nemcsak azért, mert a koronavírus a statisztikák szerint a bentlakó életkoruk és egészségügyi állapotukból alapján a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportnak számítanak, de azért is, mert ezekben az otthonokban nem igazán lehetőség a teljes izolációra.
A Pesti úti idősotthonban, illetve annak kapcsán kialakult helyzettel korábban ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen, az ügyben írt összes cikkünket itt találja.