Orbán
8 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Két embert halálra késeltek a Deák téren

2020.05.22. 06:24

FRISSÍTÉS: A RENDŐRSÉG PÉNTEK KORA DÉLELŐTT BEJELENTETTE, HOGY AZ ÉLETVÉDELMI OSZTÁLY MUNKATÁRSAI ELFOGTÁK A BŰNCSELEKMÉNY FELTÉTELEZETT ELKÖVETŐJÉT.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, miután péntekre virradóan riasztották őket, hogy a fővárosi, V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt, írja a Police.hu

A kiérkező rendőrök két, úttesten fekvő embert találtak, akiknek olyan súlyos szúrt sérüléseik voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették.

Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze. Az esettel kapcsolatban a járőrök hat embert állítottak elő az V. kerületi Rendőrkapitányságra, akiknek az elszámoltatását megkezdték.

A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, az ügy részleteiről a rendőrség a nap folyamán sajtótájékoztatón számol be.