Soltész Miklós letutyimutyizta Karácsony Gergelyt

Sajtótájékoztatót közvetített pénteken, körülbelül az operatív törzs napi tájékoztatójával egy időben az Országos Mentőszolgálat a Facebookján. Az esemény apropója az volt, hogy 105 db GPS-es útvonaltervező készüléket kapott a mentőszolgálat. Megjelent rajta Schanda Tamás államtitkár, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, Soltész Miklós államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke is.

Schanda beszélt arról, hogy jókor tértek át a digitális tanrendre, és jókor határoztak a kijárási korlátozásról is, a magyar emberek pedig „felmérték a helyzet komolyságát, súlyát, és példásan együttműködtek”, az egészségügy pedig fel tudott készülni a veszélyre. A fokozatos újraindítás nem jelenti azt, mondta Schanda, hogy teljesen megnyugodhatnánk, a járványhelyzetben csak úgy lehetünk biztonságban, ha továbbra is betartunk bizonyos szabályokat. A koronavírus-veszély miatt azonnali összefogás történt az országban, tette hozzá. 

A GPS-készülékeket a Nádor Rendszerház Kft. ajánlotta fel, ezzel keresték meg az Innovációs- és Technológiai Minisztériumot. Soltész Miklós megköszönte a mentősök munkáját, és elmondta, hogy a tanács munkája nagyon összetett volt. A munkában hat országos lefedettségű karitatív szervezet vett részt. A munkájuk többek között abban nyilvánult meg, hogy a cégek, magánszemélyek felajánlásai eljussanak a megfelelő helyekre. 

Beszélt a Pesti úti idősotthonról is, a mentősök kitartásával összefüggésben.

Tucatnyi mentőautóval voltak ott a kollégák, és tucatnyian veszélyeztették az életüket, ha belegondolunk, hiszen tudták már akkor ők is, hogy olyan helyre mennek, ahol súlyos helyzet alakult ki: egy tutyimutyi főpolgármesternek a munkája következtében nagyon nagy baj történt. És ha az azonnali gyors intézkedés nem történik meg, az azonnali gyors beavatkozás nem történik meg, és sok-sok embernek a szolgálata nem tette volna meg azt, amit megtettek, akkor adott esetben nem 44 elhunytról számolhatunk be most a Pesti úton, hanem sokkal többről. Belegondolunk ebbe a tragédiába, azt gondolom, hogy mindenkinek ez tanulsággal szolgál

– fogalmazott Soltész.

A csütörtöki hírek szerint az idősotthon vezetője, Skultéti József saját kérésére, közös megegyezéssel a távozás mellett döntött, nyugdíjba megy. Régi formulával élve a Főpolgármesteri Hivatal érdemei elismerése mellett fogadta el a lemondását. A Pesti úti idősotthonban 44-en haltak meg a koronavírus miatt, az ezért való felelőskeresés a magyar járványügy egyik fő politikai témája.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Valóban jó döntés bezárni az edzőtermeket?

A fitnesz- és egészségfejlesztési szektor, valamint az emberek egészsége miatt átütő megoldáscsomagra lenne szükség.

november 21., 13:39

  • Külföld
A cseh kormányfő Covid-tesztet ajándékozna mindenkinek karácsonyra

Andrej Babis mielőbb ingyenes antigéntesztet ígért a cseheknek.

4 órája

  • Belföld
Tanácstalanok a segélyszervezetek, tilos a szabadtéri ételosztás

A Heti Betevő Egyesület most hajléktalanszállókra, nappali melegedőkbe viszi az ételt.

november 22., 21:28

  • Külföld
Ferenc pápa: A járvány elmúlására a legrosszabb reakció az volna, ha még lázasabb fogyasztásba kezd a világ

A katolikus egyházfő szerint a szegényeket is be kell vonni a fejlesztésbe.

november 22., 06:04

  • Belföld
Halálra fagyott egy nagykanizsai hajléktalan, ő az első idei áldozat

A 43 éves férfi nem ment be a hajléktalanszállóra, egy bokor alatt élt.

tegnap, 08:47