Lackner Csaba vagyona öröklésből, hitelből és családi segítségből jött össze

2020.05.28. 12:46

A 24.hu azután kérdezett rá a kokainos botrányba keveredett, azóta az MSZP-ből is kizárt kispesti képviselő vagyoni helyzetére, miután Gajda Péter Kispest polgármestere arról beszélt, szintén a lapnak adott interjúban, hogy Lackner Csabának nem a képviselői fizetés jelenti az egyetlen hivatalos bevételi forrást, nem a képviselőség a főállása.

Minden ember szokott spórolni, minden ember örökölhet, minden embernek lehetnek szülei. Ezek mind olyan használható források, amiket az ember családon belül alkalmazni tud.

− válaszolta Lackner a 24.hu kérdésére. 

A képviselő – a polgármesterrel egyébként egybehangzóan − azt is elmondta, négy gyermeket nevelnek, így a házépítés esetén és az autóvásárláskor is ki tudták használni a nagycsaládosoknak járó állami kedvezményeket. Hozzátette ugyanakkor azt is, bőven kaptak családi segítséget és hitelfelvétel is áll a vagyonszerzésük mögött. A képviselő szerint egyébként nem igaz az, hogy 12,5 millió forintba került volna az a Škoda terepjáró, ami a felesége tulajdonában van, mint mondta, ennél jóval olcsóbb volt az autó.

A politikus kispesti házáról úgy nyilatkozott, hogy igénybe vettek a kétszer tízmillió forint állami támogatást, valamint az ötmillió forint adóvisszatérítési kedvezményt, amit az ingatlan tulajdoni lapja is alátámaszt. Így – mint mondta – a 25 milliós segítség az majdnem több mint az ingatlan építés költségeinek kétharmadát tette ki. Más bevételi forrásairól viszont nem akart beszélni. Azt mondta, céges információkat nem fog kiadni. 

Az Opten céginformációs adatbázisa szerint azonban az egyetlen tulajdonában álló gazdasági társaság, a Perfekt-Terv Kft. az elmúlt öt évből háromban veszteséges volt, de a másik két évben is összesen ötmillió forint nyereséget hozott. Ráadásul vagyonbevallása szerint ezzel a társaságból Lackner az elmúlt években havonta 35 ezer forintot keresett, igaz, ez az utolsó 2020-as bevallása szerint már felemelkedett 190 ezer forintra.

Összefonódásokról, kenőpénzekről, fenyegetésekről, háttérmutyikról beszélgetnek azokon a hangfelvételeken XIX. kerületi szocialista kerületi politikusok, akikről a Magyar Nemzet tavaly hosszabb cikksorozatban számolt be. Egy videófelvételen állítólag Lackner Csaba látható, ahogy egy zacskónyi fehér port lenget a kezében, majd rendezget el maga előtt bankkártyával.