Koronavírus: négy súlyos beteg kap vérplazmakezelést

2020.05.30. 08:32

Pillanatnyilag négy – eredetileg súlyos és krónikus – betegen alkalmazzák a vérplazmás kezelést a koronavírus ellen kísérleti terápiaként. Mindenki, aki kapja a kezelést, már jó állapotban van; vagy lekerült a gépről, vagy még rajta van, de nem romlik az állapota – írja az MTI.

Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója mindezt egy, a növekedés.hu-nak adott interjúban mondta el. Hozzátette: a vérplazmakezelés egyelőre kísérleti szakaszban van, ami azt is jelenti, hogy nincs pontosan meghatározott protokollja.

Kitért arra is, hogy valószínűleg genetikai tényezők is szerepet játszanak a betegség lefolyásában. Több családot is kezelnek, ahol egészen más lefolyású a betegség az egyes családtagoknál. Az alaphelyzet az, hogy az idősek nehezebben, a fiatalabbak könnyebben vészelik át a kórt. Van, ahol az édesapa intenzív osztályon van, a fiatalok közül az egyik súlyos beteg, de nem igényel intenzív ellátást, a testvére szintén beteg, de állapota nem súlyos, otthon vészeli át a betegséget – mondta az igazgató.

Mindemellett a társbetegségek sokszor döntőek, például az elhízás komoly veszélyt jelent, mert az ilyen betegek nehezen lélegeztethetők – tette hozzá. A főigazgató szerint a favipiravir nevű gyógyszer az enyhe lefolyású betegségek esetében alkalmazható, és ígéretes lehet a remdesivir gyógyszer is.

A járvány kezeléséről azt mondta, szerinte jól vizsgázott a magyar nép és a magyar egészségügy. „Nagyon időben reagáltunk, az emberek többsége komolyan vette a korlátozásokat, nem berzenkedtek ellene” – fogalmazott. Szerinte a népsűrűség fontos tényező a fertőzés terjedésében, és bár „ennek esélyét ma senki nem tudja megmondani, de mindenki azt gondolja, hogy lesz egy másik hullám”.